Elfogadták Győr 79 milliárdos költségvetését

Fotó: Marcali Gábor
Mireider Máté
2022.02.22. 10:03

Idén már az ötödik alkalommal ül össze a közgyűlés. A mai napirendi pontok között a legfontosabb egyértelműen a város költségvetési tervezete lesz, de a város sportkoncepciója, és klímavédelmi lépések is szerepelnek a listán.

Rendhagyó közgyűlésnek nézünk elébe: ahogy azt a Facebook oldalán is jelezte, Dr. Dézsi Csaba András koronavírusos, így nem tud részt venni az ülésen. Azaz, a polgármester jelenléte nélkül fogadják el a város költségvetését. A napirendi pontok ide kattintva érhetőek el, a részletes tervezeteket pedig ide kattintva találjuk.

Az élő közvetítést itt találjuk:

10:00 – Szokatlan módon csendes a terem: nincs AC/DC, ami pedig már hagyománnyá vált a közgyűlések előtt.

10:01 – Megérkezett Nagyné dr. László Edit és az alpolgármesterek is, kezdődik a közgyűlés. Az ülést Szeles Szabolcs alpolgármester fogja vezetni. 15 képviselő jelent meg, a testület határozatképes.

Az első napirendi pont még a tavalyi költségvetéshez kapcsolódik, érdekességet viszont tartalmaz: a város előző évi háztartása így 78 milliárd 74 millió forintot tett ki.

10:05 – Pollreisz Balázs kért szót. Első körben jobbulást kívánt dr. Dézsi Csaba Andrásnak és feleségének, majd a tavalyi költségvetést illetően volt megjegyzése. A képviselőt az érdekli, az előzetes tervekhez képest mi került csaknem egy milliárd forinttal többe a városüzemeltetési feladatokban? Szeles Szabolcs válaszában kifejtette, ez inkább technikai jellegű változtatás volt.

Pollreisz Balázs. Fotó: Marcali Gábor

10:08 – Stanitz Tamás, Városüzemeltetési és kivitelezési igazgató részletesen kifejtette kérdésre, hogy a szokásos feladatok tették ki ezt az összeget, többek között a szúnyogirtást említette, amelyek nagyobb összeget emésztettek fel. A képviselők ezután elfogadták a beszámolót.

A második napirendi pont az idei költségvetés, a bevételi főösszeg 79 milliárd 119 milliót tesz ki.

Ide kattintva letölthető a teljes tervezet.

10:11 – Szeles Szabolcs megköszönte a költségvetés összeállításában résztvevők munkáját, kiemelve, hogy az elmúlt 2 év nem múlt el nyomtalanul, és nehéz feladat volt elkészíteni a tervet. Az Európai Unió energiapolitikája is nehezítette a város helyzetét, de Győr jól kezelte ezeket a nehézségeket – hangsúlyozta az alpolgármester.

10:16 – Nagyon nagy odafigyelést igényel az idei év – jelentette ki Szeles Szabolcs. “Folyamatosan figyelemmel kísérjük az intézményhálózat működését”. Pollreisz Balázs kért ismét szót: “nehéz év áll mögöttünk, és szűkös esztendő előttünk” – mondta a képviselő. “Ilyen év még nem volt a város történetében, hogy 14 milliárdos hiánnyal indulunk neki az évnek” – mutatott rá Pollreisz Balázs. Az MSZP képviselője szerint nem ad okot büszkeségre, hogy a város dolgozói közül sokan a bérminimumot sem kapják meg. Pollreisz Balázs szerint a költségvetésben szereplő bevételi főösszegek nem stimmelnek és nem egyértelműek. “Szerepel a tételek között a Spartacus csónakház tervezése, 288 millió forintért, tavaly erre a város már 60 milliót kifizetett. Mi ennek az oka?” – tette fel a kérdést Pollreisz Balázs, majd azt kifogásolta, miért csak negyedakkora összeget költ a város idén a hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetési támogatására. Időközben lejárt a felszólalásra jutó ideje, Szeles Szabolcs többször is felszólította erre Pollreisz Balázst.

10:22 – Balla Jenő kért szót. Nagyon fontos lenne azoknak a civil szervezeteknek a támogatása, amelyek még az előző városvezetés idején kaptak támogatást – mondta a képviselő. Kerüljön be a költségvetésbe ezeknek a szervezeteknek a támogatása – kérte Balla Jenő, ugyanakkor azt nem részletezte, milyen szervezetekre gondol. A képviselő azt kifogásolja, hogy a városi tulajdonú cégek, mint a Győr-Szol vagy a Győr Projekt Kft., ha túlnyúlnak a tervezett költségvetésükön, akkor a város ne pótolja ki szó nélkül az összegeket, hanem vegyék elő a vezetőket, vonják kérdőre őket.

Balla Jenő. Fotó: Marcali Gábor

10:25 – Bárány István kért szót. A képviselő észrevétele, hogy az olyan esetek, mint a gázhelyzet volt, nagyobb nyilvánosságot igényelnek, és alaposabb tárgyalást igényelnének. A képviselő szerint a költségvetésben az útfelújításra szánt összegek alulmaradnak a lehetőségekhez képest. Az észrevételein felül támogatja a költségvetést – jelentette ki Bárány István.

10:30 – Radnóti Ákos alpolgármester kért szót. Szerinte látványosan emelkedett a városüzemeltetés színvonala, néhány évvel ezelőtt erre 800-900 millió forint jutott, az idei 1,4 milliárdos tételt a jobban működő város indokolja. Fontos, hogy figyeljünk a temetőkre, a sportra. A sportra tény, hogy kevesebb összeg jut – 490 millió forint -, de ezért is meg kellett küzdeni – emelte ki Radnóti Ákos. Az alpolgármester kiemelte a Városi Diákfórum munkáját, akik sokat segítenek vetélkedők, rendezvények megszervezésében. Balla Jenőnek címezve kiemelte: hozzá tartoznak a civil szervezetek, örülne neki ő is, ha több pályázati lehetőséget tudnának biztosítani, de az idei évben erre nincs lehetőség. Bárány Istvánnak válaszolva elmondta: a képviselő körzetében rengeteg felújítás történt. “Dr. Dézsi Csaba András választási ígéretei között szerepelt a sárási utak felújítása, ezt betartotta” – emelte ki Radnóti Ákos.

10:35 – Dr. Pergel Elza kért szót. Az óvodai és bölcsödei dolgozók ellátása kapcsán kiemelte: a város vezetésének kiemelt feladata a fiatalokról és az idősekről való gondoskodás. “Az intézményi dolgozók munkájára és szolidaritására 100 százalékig számítunk” – emelte ki dr. Pergel Elza. “Nem akarunk olyan juttatást elvonni, ami eddig járt. Az ingyenes étkeztetés nem sok helyen jár és nem sok helyen járt a dolgozóknak. Ezt eddig önkéntesen vállalta a város. A beiratkozott létszám és a megjelenési létszám szinte sosem azonos az ellátottak tekintetében, ez a szülők feladata lenne – mutat rá az alpolgármester. Az ő ebédjüket ugyanúgy megrendelik, a szolgáltató kiszállítja azt, ezeket ha nem eszik meg, azt hulladékként kell elszállítani – enged betekintést a részletekbe dr. Pergel Elza. “Az óvodavezetőkkel egyeztettünk, 37 óvodai helyszín 12 vezető alatt tartozik a városhoz, senki nem emelt szót a tervezett intézkedések ellen” – fejtette ki az alpolgármester.

Dr. Pergel Elza. Fotó: Marcali Gábor

Jogszabály nem teszi kötelezővé az étkeztetést, ez eddig egy lehetőség volt. Most valahol össze kell húznunk magunkat. A tavalyi évben, amikor minden be volt zárva, a város dolgozói ugyanúgy teljes bért kaptak – emelte ki dr. Pergel Elza. “Közösen kell viselnünk a terheket” – szögezte le az alpolgármester. A hozzászólásból az is kiderül: az óvodai dolgozók étkeztetése napi szinten 600 plusz adag ételt jelentene. Az intézményekben dolgozók ezt elfogadták, tudomásul vették – mondta az alpolgármester.

10:47 – Rózsavölgyi László kapott szót. A képviselő kiemelte: a kultúra és a sport területén fontos, hogy megmarad az intézmények akadálytalan működése. Nincsenek leépítések és bezárások, A rendezvényekhez szokott győri közösség semmilyen hátrányt nem fog érezni a csökkentett költségvetésből, sőt, fejlesztéseket vehetünk majd észre – emeli ki a képviselő. Nyáron megkezdődhet a levéltári anyagok digitalizációja, megújul a Generációk Háza, és egy világfesztivál lehetőségét is előrevetítette a képviselő.

10:50 – Takács Krisztián kért szót. A pénzügyi bizottság állásfoglalása alapján a költségvetés teljesíthető, mind bevételi, mind kiadási oldalon. “Az előírások feszítettek, de teljesíthetőek” – summázta a képviselő.

A központi költségvetésből származó összegek alapján a bizottság kedvezőnek ítéli a kormány intézkedéseit – mondta Takács Krisztián.

10:52 – Dr. Sik Sándor kért szót. A költségvetésről elmondható, hogy mindenki azzal főz, ami a spájzban található – összegezte a képviselő. Köszönet illeti a képviselőket és a városvezetést, hogy ezt a költségvetést így, ebben a formában össze lehetett állítani – mondta a képviselő. Sajnáljuk az elmaradt fejlesztéseket, de 3 éve kényszerpályán mozgunk és a világgazdasági hatások is begyűrűztek az országba – mutat rá dr. Sik Sándor. Az Ipari parkkal kapcsolatos lehetőségekre is rámutat a jövőben, hiszen ez egy jó fejlesztési pont lehet Győrben.

10:56 – Borsi Róbert kért szót. Mind a gazdasági, mind a politikai helyzet körülöttünk érinti a várost – mondta elsősorban a koronavírusra és az ukrajnai fejleményekre utalva a képviselő. Sok fejlesztés tud és tudott megvalósulni így is a városban, ami a város erejét mutatja.

11:02 – Pollreisz Balázs kért volna szót, de Szeles Szabolcs jelezte: ő már kimerítette a keretet, így nem kapott szót. Laczkovits-Takács Tímea kért szót, aki kiemelte: nagyon fontos fejlesztések zajlottak a szociális területeken, működni fog az idősbarát lakásprogram, a drogstratégia idei feladatait is meg tudják valósítani, és esélyegyenlőségi program is meg fog valósulni a városban – sorolja a képviselő az idei feladatokat.

11:04 – Hajtó Péter kért szót. “Vannak a költségvetésben olyan tételek, amelyek nem biztos, hogy jól esnek az adott szektornak. Komoly összeg került megállapításra azonban béremelésre a jogszabályoknak megfelelően, és ezt legalább olyan fontos kihangsúlyozni, mint az optimalizálásokat” – mutat rá a képviselő. Bátor és felelős lépés volt hozzányúlni azokhoz a kényes dolgokhoz, amelyekhez az elmúlt években nem nyúltunk hozzá – véli a képviselő.

11:07 – Több hozzászólás nem érkezett, most jönnek a válaszok. Nagyné Novy Lillát, a gazdálkodási főosztály vezetőjét kérte fel a költségvetési kérdésekben a válaszadásra Szeles Szabolcs. Nagyné kifejtette: a bizottsági üléseken részletesen tárgyalták a bevételi főösszeg tételeit.

Az iparűzési adó kapcsán Szeles Szabolcs elmondta: rengeteg pénzt hagy a város a vállalkozásoknál, ezért nem emelik fel ennek mértékét az országos szinten jellemző 2 százalékra. “Ha munka van, akkor minden van” – szögezte le Szeles Szabolcs.

Szeles Szabolcs. Fotó: Marcali Gábor

Az ipari park bővítésére kapott 10 milliárdos állami támogatásról is szót ejtett az alpolgármester: a város bevételei tudnak ettől növekedni, újabb gazdasági szereplők jöhetnek a városba, ez egy nagyon fontos dolog – mutatott rá a városvezető.

11:18 – A Győr-Szol kapcsán érkezett kérdés, Prédl Antal vezérigazgató válaszolt. A gázszámlákat előre kell fizetni, így pontosan nem látni, hogy mekkora tételt jelent ezt. A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen megszavazott 600 milliós tagi kölcsönt elkülönítve, kifejezetten a gázszámlákra tartalékolva kezeli a cég – szögezte le Prédl Antal.

Több kérdés nem érkezett, a költségvetési tervezetet a képviselők 14 igen, 1 tartózkodás, 1 nem mellett elfogadta. Szeles Szabolcs ezután 10 perc szünetet rendelt el.

11:31 – Folytatódik a közgyűlés.

A harmadik napirendi pont a közszolgálati tisztviselők illetményével kapcsolatos, 46 500 forintról 56 000 forintra emelnék ezt az összeget.

11:32 – A képviselők egyhangúlag elfogadták a tervezetet.

A negyedik napirendi pont az óvodák felvételi körzeteiről rendelkezik, jellemzően az újonnan nyitott utcákat sorolták be a megfelelő óvodákhoz.

Pollreisz Balázs kért szót. A költségvetés óvodai részére tért volna vissza a képviselő, de Szeles Szabolcs felszólította, hogy maradjon a témánál.

Dr. Pergel Elza válaszában kiemelte, hogy az óvodai vezetők támogatták az étkeztetési elvonást.

11:37 – A képviselők ezután elfogadták a tervezetet.

Az ötödik napirendi pont technikai jellegű, a Kuopio-parki parkolólemezhez kapcsolódóan kell az Útkezelő szervezetnél alapító okiratot módosítani.

Kérdés nem érkezett, a közgyűlés elfogadta a napirendi pontot.

A hatodik napirendi pont a Győr Projekt Kft-hez kapcsolódik. A korábbi ügyvezető, Herceg Sándor Ottó munkaviszonya és megbízatása (melyet január 20-án, rendkívül közgyűlésen változtattak meg) véget ér február 28-án, ezzel együtt a vele együttes aláírói joggal bíró dr. Cséby Gabriella aláírási joga is megszűnik. Továbbra is marad ügyvezetőként a cég élén Nagy Gergely László.

11:38 – A hatodik napirendi pontot is elfogadta a közgyűlés hozzászólás nélkül.

A hetedik napirendi pont arról rendelkezik, hogy Győr csatlakozzon-e a Klímabarát Települések Szövetségéhez. Ez a város kiadásait éves szinten 400 ezer forinttal növeli meg, de Győr ezzel egy zöld, környezetvédő egyesülethez csatlakozik.

Radnóti Ákos kért szót, aki megköszönte a környezetvédelmi bizottság és dr. Szálasy László munkáját. Radnóti Ákos fontosnak tartja, hogy Győr csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez. Nagyon sok intézkedés történt Győrben – mint a Püspökerdő védetté nyilvánítása vagy a marcalvárosi Kiserdő megmentése – ami indokolja a csatlakozást – szögezte le Radnóti Ákos.

Radnóti Ákos. Fotó: Marcali Gábor

A képviselők ezután elfogadták a tervezetet.

A nyolcadik napirendi pont az EESZI-re vonatkozik, a Kör tér 10-es szám alatti bölcsöde címe változott Szelényi Imre Rudolf utca 5-re, ez miatt kell okiratot módosítani a szervezetnél.

11:40 – A közgyűlés elfogadta a nyolcadik pontot is.

A kilencedik napirendi pont a bácsai háziorvosi praxis betöltéséről rendelkezik. A korábbi háziorvos. dr. Oross István még tavaly nyáron hunyt el, praxisát most az eddig őt helyettesítő dr. Böjtös Georgina veszi át. Kérdés nem hangzott el, elfogadták a napirendi pontot. Szeles Szabolcs jó munkát kívánt a doktornőnek.

11:42 – A tizedik napirendi pont az idősek életminőségének javítását célzó koncepciót tartalmazza.

Laczkovits-Takács Tímea kért szót. A képviselő kiemelte, sok rendezvény maradt el a közelmúltban a vírushelyzet miatt, hiszen többségében az időseket veszélyeztette a járvány. Az idősbarát lakásprogramban tavaly 16 pályázatot tudtak támogatni, ipartörténeti túrákat rendeztek nagy népszerűséggel. Az egészségfejlesztési iroda nagyon hasznos munkát végez és ezt kívánják folytatni. “Legyen Győr idősbarát, ehhez kérem minden képviselőtársam hozzájárulását” – zárta szavait a képviselő.

11:45 – A képviselők ezután elfogadták a határozatot elfogadta.

A tizenegyedik napirendi pont a város sporttal kapcsolatos terveit taglalja,, melynek célja a városi tradíciók, értékek megőrzése a lakosság egészséges, mozgásgazdag életmódjának elősegítése mellett. A fejlődési potenciálok kihasználása és bővítése szintén a terv részét képezi.

Radnóti Ákos kért szót, és elmondta: több mint 2 ezer fő segítségével készült el ez az anyag. A polgármester mellett sportügyi tanácsadó testület működik, a város célja, hogy továbbra is kiemelkedő szerepet töltsön be az ország sportéletében. Ehhez szükséges a létesítmények működtetése. Kiemelt a parasport támogatása is, Győrnek külön parasport-nagykövete van Patkás Tamás személyében – mutatott rá Radnóti Ákos.

Bárány István felszólalásában kiemelte, hogy Győrben a sport fontos, és ezt a munkát jól végzi a városvezetés.

Pollreisz Balázs kért szót, szerinte dicséretes a parasport támogatása, és köszöni, hogy erre odafigyel a város.

11:54 – A testület ezután elfogadta a határozatot.

A tizenkettedik napirendi pont a városban található sportszervezetek támogatásáról szól, több, mint 400 millió forint értékben.

Dr. Sik Sándor kért szót. A képviselő elmondta, hogy 2026-ig tartó koncepciót fogadott el a város az előző pontban. Győrszentivánon a sportegyesület idén ünnepli a 100. fennállását, ennek megünneplése méltó lenne a városhoz, ehhez kért támogatást a terület képviselője. Ezután a képviselők elfogadták a határozatot.

A tizenharmadik napirendi pont a Polgármesteri Hivatal szervezeti és működési szabályzatával foglalkozik, alapvetően technikai jellegű átszervezést jelent, hogy könnyebben, jobban kezelhessék a lakossági megkereséseket a jövőben.

Pollreisz Balázs kért szót, aki egy észrevételt tett: a városrészi irodák a 2014-ben megszüntetett városrészi önkormányzatokat pótolják. Győrben szükség van a részönkormányzatokra, a következő választási ciklusban térjenek vissza erre az ötletre – kérte a képviselő.

Nagyné dr. László Edit válaszolt a felvetésre. Szó sincs semmiféle megszüntetésről – szögezte le a jegyző, a lakossággal való kapcsolattartást célozzák ezek az intézkedések.

A közgyűlés elfogadta a határozatot.

12:00 – A tizennegyedik napirendi pont a polgármesteri hatáskörben hozott határozatokról tájékoztatja a közgyűlést, ezek jellemzően különböző támogatási határozatok voltak. Kérdés nem érkezett, a képviselők egy tartózkodás (Pollreisz Balázs) mellett elfogadták a határozatot.

A tizenötödik, egyben utolsó nyilvános napirendi pont a különböző bizottsági határozatokat ismerteti, többségében az idei év munkatervének elfogadásáról határoztak a képviselők. Kérdés nem érkezett, a határozatot elfogadta a közgyűlés.

A tizenhatodik napirendi pont a polgármesteri szabadságokról szól, kérdés nem érkezett, elfogadták a határozatot a képviselők.

A 17., 18., 19., napirendi pontokat zárt ülésen tárgyalják a képviselők.

A 17. napirendi pont a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatójáról szól. Egy jelentkező van Marton László személyében, őt elfogadta a közgyűlés, így ő fogja betölteni a pozíciót.

Galéria: Marcali Gábor

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos