Szemszög

Konstruktivitás

Martini Gábor látványterve
Garamvölgyi Imre jegyzete
2020.07.17. 11:22

Beérni látszik a polgármesteri kezdeményezés. Figyelem már néhány hónapja azt a közösségi médiában zajló vitát, ami a jelenlegi színházépület sorsáról indult. Volt itt már minden. Talán csak anyázás és konstruktív, előremutató vita nem…

Mindenki saját, főleg érzelmektől vezérelt gondolatait osztotta meg a kommentözönben. A lebontáspártiak a szerintük ormótlan, szocreál stílusú, „tájidegen” épület nyom nélküli eltüntetésében, a felújításpártiak pedig a győri polgárok kétkezi munkájával létrehozott építészeti emlék teljes megmaradásában érdekeltek. Ment az „adok-kapok” nyilatkozatháború heteken át, ám azt senki sem vizsgálta meg, hasznosítható-e egyáltalán még modern színházként a „sísánc”-ként becézett épület, az sem érdekelt senkit, ha nem, akkor mi legyen a helyén.

Mindeddig.

A napokban két győri lokálpatrióta, szigorúan önszorgalomból és szabad idejében tervet készített. Tervet, amely komplett megoldást kínál a terület teljes hasznosítására, vendéglátóhelyekkel, kilátóponttal, történelmi örökséggel, kerékpárúttal és buszmegállóval, fákkal, bokrokkal, árnyas teraszokkal. Megkapó volt első pillantásra. Nem is csak maga a terv, sokkal izgalmasabb a gondolat, ami mögötte megjelent. Az önzetlen tenni akarás. Segítő kezek, amit mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül nyújtanak egy közösség felé.

Széchenyi jutott az eszembe. Az a mentalitás, amivel a birtokai egyéves jövedelmét ajánlotta fel a tudomány házának létrehozására. Itt is hasonló történt. Megfelelő tudással rendelkező győri polgárok felajánlották a tapasztalatuk gyümölcsét a köz hasznára. Szerintem a polgármester ezt szerette volna elérni ciklusának elején, mikor azt szorgalmazta, szóljanak bele a győriek környezetük fejlesztésébe, szépítésébe.

Lehet, hogy a Martini és Szabó úr terveiből nem lesz soha semmi, ám a konstruktivitás, amivel együtt gondolkodásra hívta a polgártársait, mindenképpen megsüvegelendő.

Kapcsolódó cikkünk a témában:

Kapcsolódó témák: #Győr | #Szemszög |