Több mint száz évvel ezelőtt, az országban elsők között alakult meg a Rábatext Horgász Egyesület. A vár alatti sétányon, a Rába és a Duna összefolyásánál 1924-ben épült tanyaház a látogatóban az időtlenség érzetét kelti. Mintha mindig itt állt volna tárolószekrényeivel, apácarácsos teraszával, békességet árasztó, hangulatos udvarával, remek kilátással a város legszebb részére.

Bizony sok víz lefolyt a két folyón az elmúlt évtizedekben, kapott belőle bőven a tanyaház is 1954-ben, 2002-ben, és a legtöbbet – bármilyen hihetetlen – 2013-ban. A tagok azonban nem hagyták veszni, hatalmas összefogással és rengeteg munkával mindig megmentették, rendbe tették kedves helyüket. Jelenleg százötvenen vannak, gyermekek, fiatalok, aktív korúak és nyugdíjasok. Utóbbiak közül sokan szinte minden idejüket itt töltik.

Kelemen Imre, az egyesület elnöke csónakját olyan helyre köti, ahol nem nagyon járnak emberek, a csendet, a békességet keresi és találja meg a folyón. Gyermekkora óta otthonosan mozog a vízparton, még édesapja szerettette meg vele a horgászatot. Ifjúkorában sporthorgászként több versenyen is megmérette magát. A Rábatextnél tizennyolc évesen váltotta ki a tagkönyvét, azóta idejár.

„Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a folyóvízben élő halak többsége fajta szerint nálunk fogható. A ragadozó harcsa, süllő, balin, néha csuka is. A békés halak közül pedig a ponty, a dévér, a kárász, a patuc, a szilvaorrú- és a jászkeszeg. Az ívás előtti vonuláskor, a tilalom előtt sokat lehet fogni. Nyáron van egy holtszezon, majd ősszel, amikor visszajönnek az ívóhelyekről, ismét. A mi egyesületünkben télen van az igazi idény, ha nem fagy be a víz, akkor több halat szoktunk fogni, mint nyaranta” – meséli büszkén.

S ha jó volt a fogás, akkor a tagok a tanyaházban gyakran közösen főzik, sütik és fogyasztják el a zsákmányt. Legutóbb harcsapaprikást készítettek túrós csuszával. A finom falatok mellett jólesik az estébe nyúló beszélgetés, anekdotázás. A tilalmi időben sem maradnak éhen, ilyenkor pörkölt vagy gulyás készül a bográcsokban.

Takács József alelnök szerint ez a világ egyik legszebb helye, legalábbis a győrieknek, s főleg azoknak, akiknek ladikja van, és 30-40 éve itt horgásznak.

„Mi itt nőttünk fel, itt voltunk gyerekek, itt lettünk felnőttek, most meg itt vagyunk nyugdíjasok. Bennünket mindig idehúz a szívünk. Én szentiváni vagyok, amikor megérkezem, kikapcsolok mindent, beülök a csónakba, fölevezek a helyemre és élvezem az ottlétet, a madarak énekét, a kacsákat, a nyugalmat, s talán néha még halat is sikerül fogni. Sok minden történik az emberrel a vízen, jó és kevésbé jó dolgok egyaránt. Jó, ha sikerült egy szép halat fogni, még ha el is engedi az ember. Van olyan is, hogy nem sikerül semmi, amikor jó nagy kapás van, de rögtön elharap a csuka. Nekem is volt ilyen kellemetlen élményben részem, két héttel ezelőtt, s azóta sem randevúztam újra ezzel a hallal” – idézi fel a közelmúlt eseményeit Takács József. Szép emlékeket őriz. Két éve például egy öt és fél kilós busa akadt a horgára, amit aztán tizenöt percig fárasztott, mire megadta magát.

A Rábatext Egyesület egyébként arról is híres, hogy nagyon sok régi típusú horgászbotjuk van. Volt idő, hogy nem lehetett kereskedelmi forgalomban pergető orsókat kapni, ezért a horgászok saját maguk gyártották. Az utódok ma is előszeretettel használják, és a nagyobb halakat is meg tudják velük fogni.

Persze akkor sincs baj, ha épp semmi nem akad horogra. A víz, a látvány, a jó levegő, a nyugalom élménye mindig megvan és semmihez sem fogható.