Horgászbörze indul Győrben – új lehetőség a szezon kezdetén
A horgászszezon indulásával egy hiánypótló esemény érkezik Győrbe: első alkalommal rendez horgászbörzét a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szövetsége.
A horgászszezon indulásával egy hiánypótló esemény érkezik Győrbe: első alkalommal rendez horgászbörzét a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szövetsége.
Hétfőn Orbán Viktor bejelentette: százmilliárdos fejlesztés indul a Rábában Győrben. A 130 éves vállalat a magyar ipar élő öröksége, mely a mostani beruházással, egy új tulajdonossal, egy nagyon komoly nemzetközi hálózatba becsatlakozva újra a magyar ipar fellegvára lesz.
Új ipari és geopolitikai korszak kezdetét jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök március 2-án, a Rába és a Tatra együttműködéséről szóló eseményen. Szeles Szabolcs, sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnok úgy fogalmazott: „Felemelő élmény volt részese lenni a nagy bejelentésnek! Rába – Újratöltve.”
Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök hatvani rendezvényén jelentette be, hogy Magyarország márciustól újraindítja a hazai teherautó-gyártást. A kormányfő tájékoztatása szerint a Rába–Tátra tehergépjárművek gyártása Győrben fog zajlani, ezzel pedig egy korábban megszűnt, de stratégiailag fontos járműipari ágazat éled újjá.
A nemzetközi védelmi ipar együttműködésére és a piacokra alapozva új növekedési pálya nyílik meg a járműipar egykori zászlóshajója, a győri Rába előtt. A tőzsdecég tulajdonosváltásának első lépéseként a magyar állam eladta a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészét.
A kellemes őszi időjárás is kedvez a folyók apadásának. Csütörtökön tetőzött a Duna, mely nem érte el a 2013-as vízszintet - erről is beszélt a Győr+ Rádiónak Szegi Attila, az Országos Vízügyi Igazgatóság szóvivő-helyettese.
Arra kérik a győri autósokat, hogy szombattól ne használják a Móricz Zsigmond rakparti parkolókat, ugyanis a gyors vízszint emelkedés miatt a víz akár az autókat is elérheti.
Pénteken 8 órakor megkezdte működését az Országos Műszaki Irányító Törzs, hogy koordinálja a védekezési munkálatokat, a szakemberek, munkaerő és eszközök átcsoportosítását.
A hétvégén nagy mennyiségű csapadék és 70-80 km/h szél várható térségünkben. A Győr-Szol Zrt. felhívja a lakosság figyelmét, hogy a szél miatt kerüljék a nagy, lombos fák alatti tartózkodást, valamint az egészséges faágak is letörhetnek, személyi és vagyoni károkat okozhatnak!
Július elején beköszöntött a nyár és a strandidő, sokan pedig vízbe csobbanva szeretnék lehűteni magukat. Miletics Mórral, a győri Városrendészet szakmai igazgatójával, és Zvezdovics Zoltánnal, az Arrabona Hajós Egyesület elnökével készített interjúkban megtudtuk a biztonságos vízi közlekedés és fürdőzés szabályait és szokásait.