Hirdetés
Reggeli vizit

“Hiteltelen lennék, ha nem hoztam volna meg ezt a döntést!”

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2021.11.11. 07:39

Ahogy az kéthetente lenni szokott, csütörtökön ismét a Győr+ Rádió vendége volt Dr. Dézsi Csaba András. A polgármestertől a hallgatók is kérdezhettek.

Hirdetés

Égető aktualitással, a vírus terjedésével kezdődött a beszélgetés. A polgármester elmondta; Győrben is terjed a vírus és alapvető megállapítás, hogy azok, akik be vannak oltva, kevésbé súlyosan vészelik át a vírust ha esetleg megfertőződnek, vagyis kevésbé veszélyeztetettek. Ezért is rendelte el a polgármester, miután megkapták az egyéni döntéshozói jogot, hogy az önkormányzati fenntartású intézményekben az ott dolgozók oltassák be magukat, ha még ezt nem tették meg. Ugyanakkor a polgármester a városban működő cégek vezetőit is megkérte, hogy lehetőség szerint rendeljék el ők is a oltás beadatását. “Hiteltelen lennék, ha orvosként nem hoztam volna meg ezt a döntést” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András.

A polgármester hozzátette: a világjárványt csak a védőoltás fékezheti meg. Régen is voltak vírusok és ahhoz kapcsolódóan oltások, akkor azonban senki nem kérdőjelezte meg az oltások beadatását. A mostani bizonytalanságnak a városvezető szerint több oka van, az egyik az, hogy újszerűnek tűnt, az emberek úgy vélték kevés idő volt az oltóanyagok kidolgozására, holott évtizedek óta zajlanak fejlesztések. A másik ok, hogy félnek az emberek a mellékhatástól. “Eltelt egy év és világosan látszik, hogy sokkal kisebb a rizikója annak, ha valaki megkapja a védőoltást, mintha nem adatja be” – fogalmazott a polgármester.

Hirdetés

A vírus kapcsán a városvezető hozzátette, sajnos sokan olyan dologban nyilvánítanak határozott véleményt, ijesztgetnek másokat, amihez nem értenek, annak ellenére, hogy ezek a témák pontos szakmai ismeretet feltételeznek.

A következő témát egy hallgatói kérdés adta, miszerint idén lesznek-e a városban olyan rendezvények, mint például a karácsonyi vásár. Dézsi elmondta, mindenképpen lesz adventi vásár, hiszen az emberek együttlétre, nyüzsgésre vágynak, fellépők azonban nem lesznek, ugyanis a tapasztalat az, hogy a nagy hidegben senki nem hallgatta a színpadi produkciókat, vagy csak nagyon kevesen.

Ezt követően a járműipar került terítékre, a napokban ugyanis, ahogy arról a Győrplusz is beszámolt, új eszközt, egy csuklós buszt mutatott be a Kravtex-Kühne csoport. A polgármester a téma kapcsán kifejtette: nagy öröm számára, hogy egy világon egyedülálló közlekedési eszközt mutattak be városunkban, ez nagy büszkeség. Dr. Dézsi Csaba András Szijjártó Pétert idézte, aki úgy véli: a gazdaság, az ipar beindult, az újraindítás már kézzel fogható siker.

Az ipar kapcsán a Győr 750. évfordulójára készült kiadvány is szóba került. “Az évfordulónál mindig elmondom, hogy 750 évvel ezelőtt kaptuk meg a jogot az adók beszedésére, és arra, hogy a polgári vezetése kialakulhasson a városnak. Innen indult radikálisan a város fejlődése” – fogalmazott a városvezető. “Az ipar fontos része Győr stabilitásának, fontos, hogy tudjuk ennek a történelmét.” A polgármester elmondta, ez az ipartörténeti könyv tematikusan végigviszi, hogyan alakultak ki a gyárak a városban, hogyan fejlődtek, ami rendkívül tanulságos is lehet. “Győrben az iparfejlesztés, a vállalkozó kedv mindig élen járt Magyarországon” – tette hozzá Dézsi, kiemelve, hogy az autóipar kapcsán élen járunk Európában, de a világon is sok tekintetben dobogósok vagyunk.

A műsor első felében a parkolás is ismételten terítékre került. A polgármester véleménye szerint a parkolási gondokkal nemcsak globálisan, lokálisan is foglalkozni kell, helyileg, minden utcát felderítve. A hamarosan készülő közvéleménykutatás ebben a segítségükre lesz. “A város mindent megtesz azért, hogy biztosítson parkolóhelyet, de azzal a versennyel mint az autóvásárlás, nem tudunk lépést tartani, hiszen több évtizedes lemaradásról van szó.” – fogalmazott a városvezető. Kiemelte: a Kuopió-parkban egy parkolólemezt kezdenek majd el építeni. A blokk zárásaként a polgármester megjegyezte, nem tudja, mi a jó döntés, de “döntsük el ezt 130 ezren, ez már többször bevált!” – tette hozzá.

Fotó: Ács Tamás

A rövid szünetet követően a zebrák kerültek szóba, hiszen sok megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hova kerüljenek gyalogátkelőhelyek. “Megkértem az útkezelő szervezet szakembereit, hogy véleményezzék ezeket az igényeket, illetve azt, hogyan illeszthetők be a jelenlegi rendszerbe” – ismertette a polgármester. Dr. Dézsi Csaba András a Facebookra városrészenként teszi majd fel az erre irányuló kérdéseket és válaszokat, így mindenkit arra biztatott: kövessék közösségi oldalát.

A soron következő betelefonáló ismét a zöldterületek és a parkolók problémakörét vetette fel. A polgármester úgy véli, az autósoknak is el kell fogadniuk, hogy mindenki nem tud a saját lakása előtt leparkolni, hiszen kevés a férőhely. Az is kérdés lesz a jövőben, hogy a zöldterületeket meghagyják, vagy ezeken is alakítsanak ki parkolóhelyeket. “Nem tudom mi a jó megoldás, mi lesz a győriek véleménye. Nehéz dolgok ezek, de hiszek a kollektív bölcsességben!” – fogalmazott a polgármester.

Ugyancsak hallgatói kérdésre válaszolva, a közlekedéssel kapcsolatban kiderült: folyamatosan cserélik le a régi buszmegállókat, azokat fedetté teszik, ahol csak lehet. A fekvőrendőrök megléte és megépítése is kérdéses, Dézsi polgármester ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az útkezelőnek szakmai szempontok alapján kell mérlegelnie, hiszen a lakók közül sokan egy témát másként látnak.

Fotó: Ács Tamás

A polgármester közösségi oldalára visszatérve kiderült, nem véletlen, hogy megváltoztatta Facebook-oldalának borítóképét. Ezzel kapcsolatban csak annyit árult el, hogy az ETO szurkolóknak ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a csapat ismét bekerüljön az NBI-be. “Szép és jó úton járunk, ha a tulajdonos és az illetékesek úgy látják megtehetjük a bejelentést, hiszen az egy évvel ezelőtt elindult tárgyalások kezdenek beérni” – ismertette a városvezető.

Kérdésként merült fel a műsorban továbbá, hogy bizonyos rendezvények miért csak védettségi igazolvánnyal látogathatók, különösen akkor, ha kültéri koncertről van szó. Dr. Dézsi Csaba András a kérdésre válaszolva kifejtette, bizonyos esetekben akkor is meg kell felelniük a jogszabályi előírásoknak, ha az nem tűnik logikus döntésnek. “Ez nem vezetői megfontolás, ez jogszabályi kötelezettség” – fogalmazott.

A beszélgetés végén a polgármester saját könyvének bemutatójára invitálta a hallgatókat, hiszen a Könyvszalonon debütál Gerzson és Panka legújabb kalandja. “Szeretettel várunk mindenkit, számos meglepetéssel készülünk, velünk lesz Halász Judit is, de a többi maradjon tényleg meglepetés.”

Televíziós szerkesztő: Ficsór Dávid

likeold
a fb oldalunkat