Győr750

Helyére került Malasits Zsolt óriásfestménye

Fotó: Marcali Gábor
Szigethy Teodóra
2021.06.23. 10:33

Elkészült, s a helyére is került Malasits Zsolt győri képzőművész alkotása, amit a város felkérésére festett Győr királyi várossá válásának 750. évfordulója alkalmából.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester a 7 méter széles és 1,8 méter magas alkotás Városházára beemelésekor elmondta, a jeles alkalmat akkor tudjuk méltó módon megünnepelni, ha az aktuális ünnepségeken kívül maradandó nyomot is hagyunk, ennek egyik példája a Győr kereszt, a másik pedig a festmény.

A polgármester felkérte Malasits Zsoltot, hogy figyelemfelkeltő ábrázolásmódjával örökítse meg Győr történetét, annak főbb pillanatait.

A rendkívül részletgazdag kép a város életének hat fordulópontját jeleníti meg. A római korral indul az időutazás, és megjelenik rajta a 750 éves évforduló apropója, amikor V. István 1271-ben Győrt a királyi városok sorába emelte, valamint a Vaskakas legendája, és Mária Terézia, aki megerősítette a városunk jogait. Felvillan az 1848-as év egy jelentős pillanata, amikor Kossuth Lajos fontos toborzó beszédet tartott a régi Városháza teraszán. A legnagyobb hangsúlyt a jelen kapta, a mai kor mindenféle szépsége, különlegessége visszaköszön az alkotásról. A különböző korokat a türkizre festett folyó választja el egymástól, ami ugyanakkor végig is vezeti a szemet történelmünk pillanatain.

„A legnagyobb kihívás az volt, hogy a hat különböző idősíkot beleillesszem a stílusomba. Függetlenül attól, hogy több mint 2000 évet ölelünk át, mégis egységes képet kapjunk – ez volt a célom, s sikerült is megvalósítani” – mutatott rá Malasits Zsolt.

És hogy hogyan került az alkotás a műhelyből a Városházára? Képgalériánkból kiderül:

Fotó: Marcali Gábor

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Győr750 |