Hatvan éve szívvel-lélekkel énekelnek

Kárpát Zsolt Fotó: Vig Norbert
2023.06.08. 18:33

Idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját a Győrszentiváni József Attila Kórus. A jubileum alkalmából az együttesnek Győr Város ezüst emlékérmét adományozta Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere.

Az ünnepséget a Kossuth Lajos Művelődési Házban tartották, ahol Győr polgármestere meglepte a nagymúltú közösséget. Dr. Dézsi Csaba András visszaemlékezett arra, hogy a 2000-es években már alpolgármesterként is támogatta a kórust.

Azért jöttem el, hogy átadjam a város ezüst emlékérmét. Hiszen egy kiváló társaságról van szó. Nagyon fontos az, hogy a lelkünket ápoljuk. A közös éneklés pedig kiváló dolog, ráadásul a tüdőnknek is jót tesz.” – mondta a jelenlevőknek Győr polgármestere, aki átnyújtotta a kitüntetést Tamás Zoltánnénak, a kórus vezetőjének. A városvezető külön köszöntötte Kulacs Bélánét az alapító karnagy feleségét.

A Győrszentiváni József Attila Kórus számos alkalommal lépett fel, elsősorban a városrész rendezvényein. Hetente legalább egy alkalommal próbálnak és ha tehetik, még mindig részesei a közösségi eseményeknek.

Galéria: Vig Norbert

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #elismerés | #Győr | #híradó | #kórus |