Hirdetés
Ön kérdez, a polgármester válaszol

„Ha beleszürkül az ember a világba, a közügyek színei sem látszanak”

Fotó: Marcali Gábor
Győri Önkormányzat
2021.10.03. 11:42

A Győr+ Hetilap október 1-jén megjelent számában olvashatták az "Ön kérdez, a polgármeser válaszol" című rovat következő részét, amelyet most online is elérhetnek.

Hirdetés
Polgármester úr, a csapból is ön folyik. Miért jó ez magának?

Mivel egy másik levélben azt kérdezik, nem vagyok-e túlságosan magamutogató, ezt a két hasonló felvetést egyszerre válaszolom meg. Úgy gondolom, akit azért választottak meg, hogy hatékonyan képviselje a várost, és a benne lakók érdekeit, hallassa a szavát, a véleményét, lobbizzon, annak a vezetőnek nem szabad elbújnia, rejtőzködnie, szégyenlősnek lennie. Hírt kell adni magunkról, érezzék az országban, hogy Győrben mindig történik valami érdekes, előremutató. Ezt tudatni kell, néha még önmagunkkal is, hiszen ez nekünk természetes, ezért nehezebben vesszük észre. Mindig vannak izgalmas történések és tervek az iparban, a városfejlesztésben, a közbiztonságban, a művészeti intézményekben, a környezetvédelemben, az építkezésben. Itt élet van. Az ügyeket pedig meg kell személyesíteni, mert másképp általában nem jutnak el a közvéleményig. Hiába tartunk sajtótájékoztatót, egy-két lap esetleg leadja a saját, sajnos mára már csekély olvasótáborának.

Az én Facebook-oldalamat 50 ezren követik. Ha megnézi, ezen az oldalon a színes hírek mellett mindig fontos információk jelennek meg. Például az a beszéd, melyet az Audi fejlesztő tevékenységének 20. évfordulóján mondtam, s abban hangsúlyoztam, milyen közös érdekek és megteremtett feltételek alapozzák meg a további jó együttműködést. Főleg az oldalamról tudhatták meg összegzően a győriek is, hogy hol, milyen utakat építettünk, vagy újítottunk fel. Beszámolok a minisztériumi tárgyalásainkról is. Az oldalról szerezhettek információt arról a tervünkről, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel közösen milyen létesítményt tervezünk a Töltésszer utcában, a demensek számára pedig otthont, jövőre biztosan lesz parkolólemez a Kuopio-parkban.

Fotó: Ács Tamás

Bejelentettem az eddigi legnagyobb Munkácsy-kiállítást, hírt adok a húsz év alattiaknak adományozott emlékéremről, terveinkről, rendeleteinkről. Az önkormányzat médiája háttereket, részleteket tesz hozzá a hírekhez. Kétségtelen, hogy én szeretek nyíltan beszélni, vitatkozni, ha kell, ellent is mondani, és a szereplés sem áll tőlem távol. A nyilvánossággal sok barátot szereztem, ami az önkormányzati munkában is kamatozik. Megismertek az országban, bármerre megyek, a véleményemet kérik, és én is sokat tanulok másoktól. Az is tény, hogy engem sokszor megkeres a média, megkérdeznek különböző ügyekben. Óhatatlan, hogy gyakran a hobbimról is érdeklődnek, mert érdekesnek tartják például a papagájokat, vagy a róluk írt mesekönyveket. Mondjam azt, hogy ezekről nem vagyok hajlandó beszélni? Higgyék el, ha beleszürkül az ember a világba, az általa képviselt közügyek színei sem látszanak.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint az utóbbi időben csak Győr-Moson-Sopron megye, s benne Győr lélekszáma növekszik, a többi városoké csökken. Ez nyilván Győr vonzerejének szól. Vajon hány embert bír el a város?

Ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Győr vonzerejének örülök, hiszen ez visszaigazolja, hogy itt lehet élni. Van munka, az átlagnál magasabbak a bérek, vannak programok, van jövőképünk. Az is tény azonban, hogy a korábbi, elhibázott városépítési koncepció miatt kevés a parkolóhely, minden tenyérnyi helyen autó áll. Sok család ezért is költözik ki a környékbeli falvakba, gyerekeik viszont a győri iskolákba járnak vissza, szüleik itt dolgoznak, a Győrbe vezető utak ezért is zsúfoltak, a mi infrastruktúránkat használják, de már nem igazán érzik magukat győrinek. Az ember mindig jobban vigyáz arra a településre, ahol lakik, mint ahová csak „eljár”. Kicserélődik tehát a lakosság egy része. Aki a munka vagy a nyugati határ közelsége miatt máshonnan költözik ide, az még nem tartja annyira magáénak Győrt, mint a régebb óta itt élők.

Sok a program, de néha azt érzem, hogy jobban járnánk, olcsóbban megúsznánk, ha ön városi pénzen elutazna a kedvelt sztárok külföldi koncertjeire, nem pedig őket hozná Győrbe.

Ezeknek a koncerteknek a nézettsége és a visszhangja nem önt igazolja. Bármelyik programot említem, telt ház volt, minden műfajban ezreknek, tízezreknek szereztünk maradandó élményt. A Covid-járvány okozta bezártság után szívesen mozdultak ki az emberek a szabad levegőre, s helyben kaptak igazi zenei élményt. Fellépett és fel fog lépni nálunk olyan világsztár, mint Plácido Domingo vagy az Iron Maden énekese Bruce Dickinson. A Széchenyi téren személyesen találkozhattak a győriek a legendás indiánnal, Gojko Miticcel, imádták az emberek, hiszen gyerekkorunk filmsztárját láthatták személyesen, és beszélgethettek is vele. A fiataloknak mondom: ez olyan, mintha most Bad Pritt sétálna a Széchenyi téren.

Fotó: O. Jakócs Péter

Tavaly mi rendeztük meg Magyarország legnagyobb zenei fesztiválját, ahol 13 színpadon 26 zenekar lépett fel. Erre nagyon büszke vagyok, mert 13 országos sztárzenekar mellett 13 helyi együttesnek adtunk lehetőséget a bemutatkozásra úgy, hogy közben betartottunk minden Covid-ellenes szabályt. A győriek igénylik a magas minőséget, ugyanakkor azok ízlését is kutya kötelességem kiszolgálni, akik a könnyedebb, akár mulatós zenét kedvelik. Egyébként a fellépők húsz százaléka sem volt rockzenekar. A magánszórakozásomat pedig saját bevételemből szoktam fedezni, ez így természetes.

Ön normálisnak tartja, hogy a városháza harangjába beleöntötték a nevét?

Az emlékezet megkopik, ezért elmondom, hogy amikor a bencés templom harangjait öntötték, abba például a püspök úr nevét öntötték bele. Mi Magyarország legnívósabb harangjátékát hoztuk létre, a 32 harangból egyen szerepel a nevem, és egy másikon minden győri városvezetőé, vagyis az alpolgármestereké is. Ez a szokás. Az is igaz, hogy a csaknem száz éve ellopott harangok helyére csak most kerültek újak, Létrehoztunk valami különlegest, amire büszkék vagyunk. Polgármesterként az a célom, hogy a győri összetartozás élményét erősítsem az emberekben, és maradandót alkossak. Ez a harangjáték is a közösségünk összefogását, összetartását fogja erősíteni. Ha létrehozunk valami igazán értékes dolgot, amire egy közösség igazán büszke lehet, azt soha ne becsüljük le, hanem a saját megillető rangján kezeljük.

Új rovatunkban hetente válaszol olvasóink kérdéseire dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Oldalunkat nem politikai vitafórumnak, hanem tájékoztatásnak szánjuk. Kérjük, továbbra is kérdezzenek a lakossag@gyor-ph.hu mail címen! A jó ízlés határain belül minden kulturált kérdést közlünk, bárkit sértő vagy bántó hangú, nyomdafestéket nem tűrő leveleket viszont nem idézünk.

Hirdetés