I. BaRock Zenebona

Tizenhárom helyszínen bulizott Győr az első BaRock Zenebonán

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.08.20. 21:17

Ilyet még tényleg nem látott és hallott a város, mint amit augusztus 20-án este! Megtartották az első BaRock Zenebonát, amely helyi és az országos rockzenekarok legjobbjait vonultatta fel. 13 helyszínen 26 zenekar koncertjére engedhette ki a gőzt a győri közönség.

A győri polgármester, dr. Dézsi Csaba András fejéből pattant ki az ötlet: ha már a koronavírus miatt kiadott szabályok szerint nem lehet nagy koncerteket, s így nyárzárót tartani, akkor sem kell lemondani az élő zenéről!

A szervezők részéről nem csak a győriek koncert-igényeinek kiszolgálása volt a cél, hanem a karantén miatt nehéz helyzetbe került bandák támogatása is. Így nem csak országos előadókat, hanem helyi, már ismert, vagy éppen feltörekvő zenekarokat hívtak meg a fesztiválra.

Aki ráért és tehette, első hívásra jött, hiszen színpadon lenni, a közönséggel együtt lélegezni egy előadó legnagyobb lételeme. Akkor is, ha jelen esetben ez maximum 500 fős tömeget jelenthetett.

A technikai előkészületek már előző napon elkezdődtek, a hangbeállások pedig már délután, hiszen 17 órakor mind a 13 helyszínen megnyíltak a kapuk és a büfék, várták az érkezőket a 18 órakor induló fesztiválra.

Depresszió és Goldstep Győrszentivánon

Az ízig-vérig győri Goldstep a Depresszióval karöltve Győrszentivánra csalogatta a bulizni vágyókat. A fiatal srácoknak ez volt az eddigi legnagyobb koncertjük, amelyet már nagyon vártak. Bemutatták azt a dalukat is, amelyet kifejezetten erre az alkalomra írtak.

A Depresszió zenekar történetét, dalaikat nagyon sokan ismerik. A legnépszerűbb talán még mindig a “Nem akarok elszakadni”‘. A rajongók legnagyobb örömére a banda az új lemezükről, a Nehéz szó című albumuk dalait is elhozta Győrbe. Sikerességüket mutatja, hogy a korong két hónap alatt platinalemez lett.

Depresszió és Goldstep Győrszentivánon
Galéria: MekliZ Fotóstúdió

Anna and the Barbies és Name Project Likócsi Közösségi Ház

A Name Project tapasztalt zenészekből álló győri zenekar, akik több dallal is betörtek már a rádiók játszási listájára. A koncerten többek között ezekkel a nótákkal is hangolták a közönséget, akik a srácokkal együtt énekelték az Idegent, az Útont, és persze sokáig lehetne még folytatni.

Pásztor Anna az egyik legkülönlegesebb és legsokoldalúbb énekesnő Magyarországon, aki nem fél kimondani, amit gondol. Emellett zenekarával olyan dalokat jelentet meg, amelyek egyszerre hatnak az érzelmekre és az elmére is. Eddigi legnagyobb daluknak sokan a Márti dalát tartják, amelyet a Quimby frontemberével, Kisst Tibivel énekelt el. Persze a zenekar munkássága ennél sokkal de sokkal több, amelyet leginkább a koncerteken tud megmutatni a sokoldalú, szókimondó és kritikus hangot is megütő csapat. S ami a legfontosabb: ahol fellépnek, olyan hatást váltanak ki a hallgatóságból, amely még napok után is kitart.

Anna and the Barbies és Name Project
Galéria: MekliZ Fotóstúdió

Aurora és Dorothy a József Attila Művelődési Házban

A Dorothy a legdögösebb magyar rockzenekar, ami azért is igaz, mert kizárólag hölgyek alkotják. Csinosak, jól zenélnek, klassz dalokat írnak és olykor olyan keményen odacsapnak szövegileg is, hogy ‘hajjjaj… Jó pár éve már, hogy az élvonalhoz tartoznak, s klipjeik is remek nézettséget hoznak a videómegosztókon. Csütörtök este Győrben is megmutatták, milyen az igazi, szó szerint dögös rock and roll!

A győri Aurora együttes mára már ikonikus, vastag betűkkel írták be magukat a rocktörténelembe. A Víg László “Vigi” nevével fémjelzett zenekar masszív rajongótáborral rendelkezik, immár 37 éve. Persze mindig jönnek újabb és újabb követők, akik a csütörtök esti koncerten is kitombolták magukból a stresszt.

Aurora és Dorothy
Galéria: Ács Tamás

Vad Fruttik és Eszkimó a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélynál

Az Eszkimó egy feltörekvő győri zenekar, akiknek nagyszerű lehetőséget kínált, hogy a már nagy karriert befutott Vad Fruttik előtt léphettek fel. A srácok odatették magukat a színpadon s mindent megtettek azért, hogy az est fő zenekarának előkészítsék a terepet. Szerintünk sokat fogunk még hallani a győri Eszkimóról!

A Vad Fruttik koncertjére szinte pillanatok alatt fogytak el a jegyek, sokan voltak kíváncsiak a zenekarra. Nem meglepetés, hiszen a fiúk nevéhez olyan dalok fűződnek mint a Lehetek én is, a Nekem senkim sincsen, Szemben a nappal és a Jobb lesz a holnap, hogy tényleg csak párat említsünk. A teltházas, kastélyparkos buli méltó volt a zenekar történelméhez és közönség is úgy tisztelgett az élő zene előtt, ahogy az illik egy Vad Fruttik fellépésre.

Vad Fruttik és Eszkimó
Galéria: MekliZ Fotóstúdió

Intim Torna Illegál és ShakeBand a Gyirmóti Művelődési Háznál

Az Intim Torna Illegál előtt az öt fős ShakeBand lépett fel, akik fiatalos lendületükkel és remek hangú énekesnőjükkel hamar belopták magukat a nézők fülébe és szívébe.

A „Vágjál lyukad a kádba” szállóigét vagy éppen szlogent az Intim Torna Illegálnak köszönhetjük, akik az egyik legkedveltebb koncertzenekar hazánkban. Szinte nincs is olyan klub az országban, ahol a Petiék ne léptek volna még fel. A győri fesztiválra most „Élni jöttek” és „Feltették a szívüket a polcra…” Mi meg köszönjük az élményt!

Intim Torna Illegál és ShakeBand
Galéria: MekliZ Fotóstúdió

LXear és az Ivan & The Parazol az Arany János Iskolában

Az LXear egy igazán kellemes hangulatú koncertet adott, énekesnőjük nem csak gyönyörű, hanem kiváló hanggal is megáldott. Aki könnyed kikapcsolódást remélt muzsikájuktól, annak maximálisan bejöttek a számításai.

Az Ivan & The Parazol Győrbe is azt a különleges hangzást és stílust hozta, amelyben keveredik a ’60-’70-’80-as évek világa a modern korral, öltözködésben, frizurában, zenében és énekben is. Nem véletlenül lettek ők az egyik legérdekesebb és legsokszínűbb zenészei hazánknak. Jó volt látni, hogy stílusok és lazaságuk a közönség egyes tagjai is követik.

Ivan&The Parazol és LXear
Galéria: Rózsa Tamás

Zárosztály és Falcon Project a PÁGISZ-nál

A Falcon Project alapvetően a ’80-as évek magyar rockzenéinek a javát, Lord, Edda, P. Mobil, Pokolgép covereket játszik, hozzátéve a saját dalaikat, érzéseiket. A csapat egyre több felkérést kap, s hogy miért: a mai koncerten kiderült! Lendületesek, életvidámak és zenélni is nagyon tudnak!

Csakúgy, ahogy a Zártosztály muzsikusai, akik az ős-Edda zenészei voltak egykor, s a formáció azokat a dalokat játssza, amelyeket már csak elvétve hallhatunk. Schrott Péter énekes hangja sokaknak furán csenghet, hiszen a Continoomban és a Tűzmadárban szokhattuk meg, de valljuk csak be: a Zártosztály is jól áll Petinek!

Zártosztály és Falcon Project
Galéria: Rózsa Tamás

Bikini és RockMilady az OSP-ben

RockMilady a Bikini előtt mutathatta meg, miért is ismerik el egyre többen a zenei világban, ráadásul teltház előtt!

A remekül gitározó énekesnő saját dalokkal is megörvendeztette a közönséget, és a legújabb dalának, a Live my life-nak a győri premierje is mostanra esett. Nem is volt véletlen, hogy hatalmas tapsot kapott a közönségtől a győriek egyik büszkesége.

A Bikini koncertre jó előre elfogytak már a jegyek, amit sejteni lehetett már a kihirdetés napján is. D. Nagy Lajosék népszerűsége semmit sem csökkent az évek alatt, a szülők a gyermekeknek adják át a Bikini slágerek szeretetét. A közönség szinte kivétel nélkül együtt énekelte a dalokat a zenészekkel, s remek kis este kerekedett a különös, maszkos koncerten. Azért mégis: Ilyen jó dolgunk még sosem volt… 🙂

Bikini és RockMilady
Galéria: O. Jakócs Péter

Leander Kills és Dömper a Bridge-ben

A Dömper hozta a fiatalok elsöprő lendületét, s egyáltalán nem mondható rájuk, hogy nevük kissé lomhasága jellemző lenne zenéjükre. Élvezhető, lüktető, kiváló választás volt a Leander Kills elé.

Köteles Leanderre és csapatára sokan voltak kíváncsiak. Mióta a srác a magyar zenei életbe kilépett, amihez nyúl, az bearanyozódik olyan igazi, valódi, piszkos aranyásós aranyröggé, amiben nincs semmi utókezelés, formázás. Leander önmagát adja, énekléseiben és gitárjátékában is. Nagyot zúztak csütörtök este, aki őket választotta, tuti, hogy minden stresszt kitombolhatott magából: “Gyere ide bánat!”

Leander Kills és Dömper
Fotó: O. Jakócs Péter

Ocho Macho és Hetedik Bekezdés a Móra Iskolánál

A Hetedik Bekezdés győri zenekar már évek óta színesíti a város zenei életét. Tagjai lelkesedése töretlen, mindenük a zene, azon belül is leginkább a dallamos hardrock. Jellemző a csapatra, hogy ha valahol jótékonykodni kell, akkor ők a jó ügy mellé állnak. A mostani felkérést örömmel fogadták, hiszen a karantén időszak nekik sem jött jól. Mindenesetre az Ocho Macho előtt rendesen megmutatták, miért is vannak még mindig a zenei piacon.

Az Ocho Macho legismertebb dala a „Jó nekem” amely mára már amolyan himnusznak is tekinthető, gyakran hallani, a legkülönbözőbb helyeken. Sokaknak még a csengőhangja is ez az ikonikus nóta. Persze a zenekar nem csak ezért közkedvelt és ismert, hanem a többi, szintén életigenlő, vidám és pozitív szerzeménye miatt is. Elég csak mondjuk az „El mundo fantasticot” említeni, ugye? Győrben is olyan könnyebb, hangulatos, pörgős és klassz koncertet adtak a fiúk, hogy még sokáig emlegetni fogjuk.

Ocho Macho és Hetedik Bekezdés
Fotó: MekliZ Fotóstúdió

Road és ZeroDay a DAC sportpályán

A ZeroDay fiatal zenészekből álló csapata vélhetően eddigi fennállásuk legnagyobb lehetőségét kapták csütörtökön este, hogy olyan népszerű zenekar előtt léphettek fel, mint a Road. És a srácok nem vallottak szégyent, egy nagyon tetszetős, zúzós dalokból álló műsort raktak össze. A közönség sem csalódott, a ZeroDay remek választás volt, szép jövő előtt áll a zenekar.

A Road pedig már a jelent élvezi, sőt meglehetősen régóta a csúcson vannak. Koncertjeiken mindig teltház van, a kemény, ám dallamos zúzást kedvelőknek mindennapi betevő a repertoár. Egyébként aki egy kicsit közelebbről is megfigyeli a dalokat, meghallja belőlük a komoly, üzenetértékű mondandót. Elég csak az “Ölj meg decemberre” vagy a “Jóreménység fokára” gondolni.

Road és ZeroDay
Galéria: MekliZ Fotóstúdió


Váray László Akusztik Stand Up és a Kiscsillag az Apátúr-ház udvarán

Váray Laci régóta a győri zenei élet kiemelkedő alakja, s régóta az országos, sőt a külföldi piacon is ismertté vált már. Sokan a Colombre Band vezetőjeként ismerték meg, s egyre több fesztiválon bukkantak fel. Laci emellett persze a szóló karrierjére is figyelt, amely sokoldalú, gazdag és színes. Laci énekesként, gitárosként, zeneszerzőként és szövegíróként is napról-napra bizonyít. Belvárosi Betyárok nevű elsősorban gyermekeknek szóló duójában Valastyán Tamással ér el sikereket, a tengerentúlon is. A mostani koncertje leginkább tisztelgés volt a hangszerek előtt, zenésztársaival olyan hangulatot varázsoltak a Belvárosba, amely már régóta hiányzott. Laci mintha legkomolyabb bizonyítéka lett volna: jöhet itt bármilyen vírus, a minőségi zene örök.

A Kiscsillag emblematikus zenekar a hazai piacon, Lovasi Andrást lehet szeretni és lehet utálni, egy biztos: különleges és pótolhatatlan figurája a könnyűzenének. A Kispál és a Borz után a Kiscsillaggal is tanít és nevet, úgy közben talán észre sem veszi senki sem. Zenéjéhez, hangjához és hangulatához dukál a sör, s csak reméljük, hogy mindenki úgy kérte ki a büfében, hogy “Légyszíves!”, “Kockacukor” nélkül. Ugye senki nem csodálkozik, hogy full telt házzal nyomták csütörtök este Lovasiék?

Kiscsillag és Váray Laci
Galéria: Krizsán Csaba

Fish! és Phrenesis a Bácsai Sportpályán

A győri metalcore/hardcore zenekar a Phrenesis 2018 óta dolgozik együtt, s alkotó közösségük ontja magával a fantáziadús, zúzós dalokat. Gyirmóton a focipályánál is megmutták, miért is tartják őket nagyobb hírnévre is érdemes bandának.

A Fish! együttes amolyan igazi hardpop, az alternatív világból. Mára már apukák és anyukák lettek azok az egyetemisták akik az akkor még füstös klubokban vagy fesztiválokon tapsoltak a srácoknak. A Fish! egyébként tartja a lépést az idő múlásával, hiszen a “Ne is figyelj rám!” 2015-os nótájuk a fiatalok körében is maximálisan hódított, a rádiók most is szívesen játsszák a slágert. Gyirmóton is remek bulit nyomtak, aki regisztrált a eseményre biztos, hogy kikapcsolódva és feltöltődve fordult rá a péntekhez vezető útra…


Fish! és Phrenesis
Galéria: Krizsán Csaba

Televíziós szerkesztő: Pulai Sarolta

Kapcsolódó témák: #koncert | #zene |