Koncertek csak győrieknek

Ba-Rock Zenebona augusztus 20-án

Fotó: Marcali Gábor
Papp Zsolt
2020.08.13. 10:52

Augusztus 20-án új rendezvénysorozattal jelentkezik a város, amelynek keretében 13 győri helyszínen 26 zenekar ad 500 fő alatti koncertet.

„A legnagyobb szabású rockfesztiválnak is nevezhető a győri, ami a jelenlegi helyzetben lehetséges” fogalmazott Dr. Dézsi Csaba András az esemény sajtótájékoztatóján, az egyik leendő koncerthelyszínen, az Apátúr-ház udvarán.

„A zenekarok nem a nagyszínpadon kezdik pályafutásukat, először kisebb közönség előtt, klubokban zenélnek. Most ezekhez a gyökerekhez kell visszatérni, hiszen az együttesek nem az asztalfióknak készítik a dalokat. A rendezvénnyel ebben tudunk segíteni nekik, a zeneszerető győrieknek pedig lehetőséget teremtünk arra, – ha már a nyárzáró elmarad – hogy élőben hallhassák kedvenceiket.”

A polgármester hangsúlyozta, fontos a helyi zenekarok támogatása, ezért teremtettek lehetőséget számukra, hogy országosan ismert együttesek előtt játszhatnak.

A sajtótájékoztató elején egyébként RockMilady adta elő a Hallelujah gitáros feldolgozását, ami a legismertebb videómegosztón 5,4 millió megtekintésnél jár. Köszönöm a felkérést és az egész rendezvényt a városnak, hiszen ezáltal ebben az embert próbáló időszakban válik lehetővé a zenekarok és a rajongók találkozása” – mondta, és azt is elárulta, hogy győri koncertjére három meglepetéssel is készül, amelyek közül az egyik az első angol nyelvű dalának premierje lesz.

RockMilady is ott volt a sajtótájékoztatón

A sajtótájékoztatón a szintén győri Aurora együttes tagjai, Víg László – Vigi, Goreczky Szabolcs – Kisbé és Víg Norbert – Kis Róra is részt vettek. „37 éve működik a zenekar, de eddig nem nagyon kaptunk városi felkérést, ezért az idei huszadika számunkra emiatt is ünnep” – mondta el Kisbé, aki hozzátette, örülnek a rendezvénynek, ami egyszerre 26 együttesnek ad fellépési lehetőséget.

A polgármester gratulált RockMiladynek, de nem csak az előadásához, hanem, hogy ma már mint frissdiplomás fogorvos csap a húrok közé. Az Aurora együttesnek pedig köszönetet mondott a járvány ideje alatt indított újabb jótékony kezdeményezésükért, amellyel az egészségügyi dolgozókat segítik.

Az egyik koncerthelyszín az Apátúr-hát udvara lesz


Fontos tudnivalók egy csokorban

Helyszínenként két zenekar lép fel augusztus 20-án. 18 órától egy győri kötődésű együttes lép színpadra, 19 órától pedig a másfél órás nagykoncert következik, kapunyitás 17 óra.

  • Az Apátúr-ház udvarán (szabadtér) Váray László Akusztik Stand Up, majd a Kiscsillag,
  • az Arany János iskolában (beltér) LXEear és az Ivan & The Parazol,
  • a Bácsai Sportpályán (szabadtér) a Phrenesis és a Fish!,
  • a Bezerédj-kastélyban (szabadtér) az Eszkimó és a Vad Fruttik,
  • a Bridge-ben (szabadtér) Dömper és Leander Kills,
  • a DAC-Sportpályán (szabadtér) a ZeroDay és a Road,
  • a Gyirmóti Művelődési Házban (szabadtér) a Shake Band és az Intim Torna Illegál,
  • a József Attila Művelődési Házban (beltér) Dorothy és az Aurora,
  • a Likócsi Közösségi Házban (szabadtér) a Name Project és az Anna and the Barbies,
  • a Móra iskolában (szabadtér) a Hetedik Bekezdés és az Ocho Macho,
  • a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban (beltér) a Goldstep és a Depresszió,
  • az Olimpiai Sportparkban (beltér) RockMilady és a Bikini,
  • a PÁGISZ-ban (szabadtér) pedig a Falcon Project és a Zártosztály lép fel.
A győri Aurora zenekar is fellép

Fontos információ, hogy a koncertek ingyenesen látogathatók, de regisztrációhoz kötöttek. A lehetőség csak győri lakosok számára nyitott, péntek 8 órától a jegymester.hu-n keresztül, személyesen pedig a Baross úti Látogatóközpontban is lehet regisztrálni. Egy IP címről maximum 2 győri lakcímkártyával rendelkező személy regisztrálhat.

A jegy csak győri lakcímkártyával együtt érvényes, amelyet a beléptetésnél szigorúan ellenőriznek.

A rendezvénysorozat Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei szervezésében, valamint az Agrofeed Kft., a Győr-Szol Zrt., a Leier Hungária Kft., az OTP Bank Nyrt., a Pannon Víz Zrt., valamint a Vidanet Zrt. támogatásával valósul meg. Az esemény médiatámogatója a Győr+ Média Zrt.

TV-s szerkesztő: Zombai- Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győri önkormányzat | #zene |