Válogatás a Pákh Imre gyűjteményből

Munkácsy Győrben

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2021.09.28. 17:35

Eddig a nagyközönség és a szakma által soha nem látott képekkel, minden idők legnagyobb Munkácsy-kiállításával várja a 750 éves Győr a művészet kedvelőket október 15-től az Esterházy-palotában.

Lehullt a lepel, fény derült a titokra, miért is járt az utóbbi időben Fásy Ádám dr. Dézsi Csaba András polgármesternél. A mulatóskirály a kiállítás menedzsere, a Munkácsy Alapítvány kuratóriumának tagja elhozza városunkba Pákh Imre magángyűjteményét. Tizenkét évvel ezelőtt a Vastuskós-ház adott otthont egy szerényebb Munkácsy-kiállításnak, ám ezúttal egy 65 darabból álló kollekciót láthat a nagyközönség több,  mint 600 négyzetméteren az Esterházy-palotában.


 Munkácsy Mihály a legnagyobb magyar festő, és ilyen nagyszabású kiállítás még nem volt Győrben – emelte ki a keddi sajtótájékoztatón dr. Dézsi Csaba András. Mint mondta, az a célja, hogy a különböző társadalmi rétegek, a különböző ízlésű „kultúrafogyasztók” megkapják a nekik tetsző, minőségi szintű kultúrát. Ezért adhatott koncertet nyáron Placido Domingo és ezért lesz látható a Munkácsy-kiállítás Győrben.

Győr különleges helyzetben van, hiszen hat olyan képet is kiállítunk itt, amelyet még soha nem látott sem a szakma, sem a nagyközönség” – hangsúlyozta Pákh Imre, a gyűjtemény tulajdonosa.  Ebben az évben több Munkácsy-képet is vásárolt, közülük az egyik 1945. óta letétben volt a Szépművészeti Múzeumban, de nem volt kiállítva, mert a tulajdonosok leszármazottjai Amerikában éltek és nem engedélyezték bemutatni.  Ezt a képet meg tudta vásárolni a gyűjtő.

A másik alkotás, amely Munkácsy művészetének egyik különlegessége, egy fél akt. Összesen csak két aktot készített, az egyik a Nemzeti Galériában van, a másik tavasztól Pákh Imréé, miután 120 évig egy amerikai magángyűjteményben volt, most lesz először látható. „ Minden újonnan bemutatott Munkácsy-képnek komoly hordereje van, nagyon remélem, hogy Győrben rekordot dönt a látogatottság és fantasztikusan sikeres lesz  – emelte ki a gyűjtő.

Székely Zoltán a Rómer-múzeum igazgatója a győri kiállításról szólva elmondta, az teljes keresztmetszetet ad Munkácsy életművéből.  A zsenge rajzoktól és portréktól kezdve az érett alkotásokon át, a kései művekig, minden életműszakaszt felvonultat a bemutató. Rendkívül változatos műfajilag is: portrék, tájképek, életképek, vázlatok, nagy vallási festmények is megjelennek a kiállítóterekben. Bepillantást kaphatunk a művész alkotói folyamatába is a vázlatokon keresztül a kész művekig, minden műtípus megjelenik. ”Olyan lehetőség lesz ez a tárlat megismerni Munkácsy művészetét,  amelyhez fogható nem adódik, nincs ilyen átfogó kiállítást”– mutatott rá a múzeumigazgató.

A kiállításhoz kapcsolódva komoly előkészületek folynak a palotában, zajlik az épület átalakítása, megújul a világításrendszer, a biztonsági rendszer, a falak pedig zöld színt kapnak, minden a festmények méltó fogadását, bemutatását szolgálja.

A kiállítás október 15-én nyílik és január 31-ig látogatható az Esterházy-palotában.     

Galéria: Ács Tamás

Televíziós szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #Kultúra | #Munkácsy-kiállítás |