Hirdetés
Átadták a Kaszás Attila-díjat

Győrben nyílt meg az országos színházi évad

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2021.08.30. 23:14

Újabb megtiszteltetés érte a 750 éves Győrt, városunkban tartották meg nagyszabású gálaműsor keretében a 10. Országos Színházi Évadnyitót. Hétfőn este a Győri Nemzeti Színház színpadán adott ízelítőt az évad műsorából a színház, a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar, valamint a Fővárosi Nagycirkusz társulata az országos szakmának és helyi érdeklődőknek.

Hirdetés

A jeles alkalomra összművészeti gálát állított össze a rendező, Zakariás Zalán, a színház művészeti vezetője, így nem csak az idei évad, a repertoáron lévő színházi előadásokból válogatott, hanem a programokkal igyekezett bemutatni a város színes kulturális életét is.

Fekete Péter az EMMI kultúráért felelős államtitkára köszöntőjében a pandémiás időszak nehézségeiről beszélt, arról, hogy a bezárt színházak ellenére a művészek elárasztották a virtuális teret kultúrával, online élményekkel. „A kulturális kormányzat országos programjának köszönhetően segítő kezet nyújtottunk a fellépési lehetőség nélkül maradt művészek számára és visszacsempésztük a kultúrát az emberek hétköznapjaiba. A Köszönjük Magyarország! program  a kulturális élet újraindításának rendkívül sikeres motorja lett.” – fogalmazott az államtitkár.

Hirdetés

Képgalériánk az eseményről, a cikk folytatódik!

Fotó: Ács Tamás

„Az elmúlt másfél évben bebizonyosodott, hogy a digitális világ nem tudja pótolni a közvetlen jelenlétet, a kapcsolatokat, és ez vonatkozik a kultúrára is, hiszen a színház ritkán élvezhető úgy a képernyőn keresztül, mint az életben. Örülök, hogy újra együtt lehetünk.” – emelte ki dr. Dézsi Csaba András polgármester ünnepi beszédében Jó egészséget, sikeres évadot és vastapsot kívánt a színházi szakmának.

“A Színház mindenekelőtt az élet, és csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része, a szó lehető legtágabb értelmében.” – idézte Péter Brook gondolatait Bakos-Kiss Gábor, a győri színház új igazgatója. Ez az idézet díszíti a színház homlokzatát is, nem véletlenül, hiszen erre a mottóra fűzik fel az új bemutatókat.

Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere, a Kaszás Attila-díj társalapítója adta át a díjat Rusznák Andrásnak, a Radnóti Miklós Színház színművészének, akit a tévénézők  A mi kis falunk című sorozatból ismerhetnek, melyben Mokri Bazsót alakítja. Mintegy 22 társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három idei jelöltet, Rusznák mellett Fándly Csabát (Csiky Gergely Színház), Gulácsi Tamást (Móricz Zsigmond Színház), akik közül a közönség voksai alapján került ki a győztes. Az elismerést a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze. Jelentős anyagi megbecsüléssel is jár a díj: az Emberi Erőforrások Minisztériuma díja bruttó 800 ezer forint, és jelentős pénzjutalomban részesíti a díjazottat a Raiffeisen Bank is.

A díjat azok a színművészek kaphatnak meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül.

Az idén 37 éves Rusznák András 2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahonnan Tatabányára szerződött, majd két évig szabadúszóként dolgozott és 2012-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött. 2016-tól pedig a Radnóti színház tagja, ahol, a Csapodárok, a Futótűz, a III. Richárd című darabban, illetve az új évad bemutatói közül a Vad nyomozók, az Egy csepp méz, a Don Carlos, a Travesztiák, illetve az Antigoné darabokban láthatjuk.

Rusznák András megköszönve a díjat elmondta: egész életében szerencséje volt, mert mindig olyan társulatban dolgozott, ahol jól érezte magát, barátokat szerzett, fejlődött, megtanulta mi a társulati lét a csapatmunka és hálával tartozik a Radnóti Színház társulatának, mert ott mindenki csapatjátékos.   

A gálaműsorban a Vaskakas Bábszínház az Óz című előadásából mutatott be részletet, melyben Bora Levente és Gergely Rozi lépett színpadra a Madárijesztő dalával, aminek zenéjét Rab Viki a Vaskakas Bábszínház színésze, zeneszerzője írta.

A Győri Filharmonikus Zenekar vonósnégyese népi muzsikával készült, a Lőrincrévei táncok című darabból három rövid tánctételt adtak elő.

A Győri Balett a Lajkó Félix zenéjére, Velekei László koreográfiájára készült GisL című előadásból mutatott be egy duettet.

Vastapssal jutalmazta a közönség a Fővárosi Nagycirkusz két artistájának, a Rolling Wheel formációnak – Németh Zsófia és Nagy Ferenc – duplakarika számát.  

A Győri Nemzeti Színház művészei ízelítőt adtak többek között a jövő januárban műsorra kerülő Bánk Bánból, melyet Vidnyánszky Attila rendez, a Puskás című musicalből, amely Szente Vajk rendezésében decemberben kerül közönség elé. Színpadra lépett Bede Fazekas Csaba Kossuth-díjas Érdemes Művész is, aki Rákóczi-dalát adta elő Kacsó Pongrácz Rákóczi megtérése című műből.

Televíziós szerkesztő: Farkas Mónika

likeold
a fb oldalunkat