Több helyszínen átívelő megemlékezést tartottak Győrben október 23-án. Először a Szigethy Attila domborműnél koszorúztak, majd a Golgota emlékműnél ünnepi beszédeket tartottak, végül hivatalosan is leleplezték Tihanyi Árpád szobrát. Az ünnepi beszédek a béke fontosságáról szóltak, Győr iskolásai pedig emlékezetes, közös videóval készültek a megemlékezésre.
Október 23-án, reggel fél 9-kor kezdődött meg a városi megemlékezések sora a Szigethy Attila-domborműnél, a Dunántúli Nemzeti tanács egykori működési helyén. Szabó György, a Szigethy Attila Társaság elnöke úgy fogalmazott: Szigethy Attila közéleti tevékenységéből rengeteg jó példát vehetünk, erőt meríthetünk belőle. A társaság elnöke kiemelte: Tihanyi Árpád szobra azt jelzi számára, hogy az alulról jövő kezdeményezéseknek van helye Győrben, majd emlékeztetett: Földes Gábor és Szigethy Attila is megérdemelne egy méltó szobrot.
A domborműnél tartott rövid megemlékezésen részt vett Pintér Bence polgármester, valamint Kósa Roland alpolgármester mellett több hivatali dolgozó és a TSZV-frakció képviselői is.
A városi ünnepség hagyományosan a Bisinger sétányon, a Golgota-emlékműnél folytatódott. A megemlékezés egy videós összeállítással indult, amelyen győri közép- és általános iskolák diákjai Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című, megrendítő erejű versét adták elő.
Pintér Bence beszédében emlékeztetett: Petőfi Sándort és a magyar nép történelmében még fel-felbukkanó, a nép kéréseit középpontba helyező forradalmár hősök emlékét az államkapitalista rendszer, az 1948-as sztálinista puccs után az emlékezet politikája középpontjába emelte. Így kívánt legitimációt szerezni saját forradalminak mondott, valójában szovjet puskák által kierőszakolt kísérletének. „1956 októberében azonban megérkezett a valódi forradalom. A valódi nép, amely nyolc év alatt megismerte mit jelent a padláslesöprés, az erőszakos téeszesítés, a másként gondolkodók üldözése, a cenzúra, az elnyomás, az éjszaka felbukkanó fekete autó.”
„Még kér a nép, most adjatok neki” – idézett Petőfi A nép nevében című verséből a polgármester, majd folytatta: „1956 októberében viszont már nem kért a nép, hanem követelt. És a követelés mellé tömegek mertek odaállni. Demokratikus szocializmust, munkás önigazgatást, a szovjet csapatok távozását, sztrájkjogot, titkos általános választójogot, teljes vélemény és szólásszabadságot követeltek. Válaszként viszont sortüzet kaptak. És mikor visszalőttek, mikor Molotov-koktélokkal vívtak meg a szabadságért Budapest és a vidéki városok utcáin, a kormánypárt egyes tagjai Kádár Jánossal az élen elárulták a magyarokat.” Pintér Bence ezután aktuálpolitikai párhuzamot vont, mint mondta: „szomszédunkban 2022 óta olyan honvédő háború zajlik, amelyet 1956 hős felkelői folytattak volna, ha támogatást kapnak nyugatról. Az ukrán népnek több mint egy évtizede végleg elege lett abból, hogy életükből Moszkvában döntsenek, elüldözték saját Rákosi Mátyásaikat és Kádár Jánosaikat, és saját kezükbe vették sorsuk irányítását. Az aktuális moszkvai zsarnoknak ez nem tetszett. Először a Krímet foglalta el, aztán totális háborút indított Ukrajna ellen, melynek során népirtást követett el, és melynek során a mai napig támadja a civil lakosságot. Nemrég a magyarlakta Kárpátalját is rakétákkal lőtték. Ebben az ügyben én azt gondolom, hogy nincsenek nyitott kérdések” – szögezte le Pintér Bence.
„Erkölcsi kötelességünk és a történelmi tapasztalataink alapján elemi érdeke is a magyar nemzetnek, hogy a szomszédban igazságos béke szülessen. Ha az igazságos béke megszületéséhez vezető út megtételében segíteni tud hazánk, akkor segítsünk. Ha az igazságos békeszerződés kitárgyalásánál ott lesz Magyarország miniszterelnöke, az jó lesz nemzetünknek, jót fog tenni a magyar-ukrán kapcsolatnak, és a történészek azt fogják írni 50-100 év múlva, hogy a magyarok a jó oldalon álltak egy európai béke lezárásakor.”
„Minket, győrieket kiemelten kell, hogy foglalkoztasson az elnyomás hazánkban, a szomszédunkban és a világban. Győrben története van az elnyomás elleni kitartásnak és ellenállásnak. Győr 1956-ban az elnyomás elleni küzdelem második fővárosa volt. Október 25-én – bár már géppuskás katonai járőrök cirkáltak a győri utcákon, a népet nem lehetett eltántorítani, győzött az igazságvágy. A dolgozók követelésére több üzemben rákötötték a rádiót a helyi hangosbemondóra. Aznap már kora délelőtt tüntetők gyülekeztek a Városháza előtt, amelyről addigra leszedték a vörös csillagot. A párt emberei megpróbálták lebeszélni a munkásokat a tüntetésről, a legtöbb üzembe azonban be sem engedték őket. Október 26-ra győzött a forradalom, a gyárak munkásai elkezdték megalakítani a sztrájkbizottságokat, a szovjet elnyomás jelképeit leverték az utcákról, a honvédség és a rendőrség után pedig a határőrség is bejelentette, hogy nem hajlandóak fegyvereket használni a tüntetők ellen. Győrben kezdett el szerveződni a Dunántúli Nemzeti Tanács is. Október 30-án már 600 küldött tanácskozott a városban. Bár a nemzeti tanács és a tüntetők nem engedtek a követeléseikből, amelyek közül az egyik a szovjet csapatok hazánkból való kivonása volt. November 2-án az országba benyomuló szovjet harckocsik már Győrön is átvonultak” – idézte fel a történelmi napok eseményeit Pintér Bence, aki beszédét is Petőfi idézettel zárta: „S ti, ki valljátok olyan gőgösen – mienk a haza és miénk a jog, hazátokkal mit tennétek vajon, ha az ellenségük ütne rajtatok? Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt győri polgárok! Őrizzük mi is a lángot, emlékezzünk a hősökre, álljunk ki az igazság mellett, és a haza fényre derül!”.
Beszédet mondott Borsi Róbert, a város kulturális tanácsnoka is. „Október 23-án a magyar történelem egyik legfényesebb, ugyanakkor legtragikusabb pillanatára emlékezünk. Az 1956-os forradalom és szabadságharc ugyanis nem csak egy népfelkelés volt, hanem a magyar lélek lázadása az elnyomás ellen” – emlékeztetett a képviselő. „Egy olyan történelmi pillanat, amikor a nemzet egésze munkások, diákok, tanárok, színművészek, papok és katonák egyetlen szívvel és akarattal mondták ki, elég volt. 1956 nem a politikai elit forradalma volt. Nem pártok, nem ideológiák, hanem emberek, magyar emberek álltak ki a szabadságért” – mondta Borsi Róbert, azt is kiemelve: a magyar történelemben a forradalom szellemisége mélyen gyökerezik, elég 1848-ra, 1956-ra, és 1989-re gondolni.
„Ezek az évszámok nem puszta dátumok, hanem mérföldkövek a nemzeti öntudat útján. Tisztelt emlékezők! Győr városa sem marad ki ebből a történelmi küzdelemből. 1956. október 25-én itt is megmozdult a polgárság. Ettől a helytől, ahol most állunk, néhány méterre itt állt az egykori szovjet katonai emlékmű, ami egyben a demonstrálók első célállomása is volt. Az obeliszk tetejéről tüntetők kötélen lerángatták az ötágú csillagot, faláról pedig néhány vagongyári munkás hatalmas kalapácsokkal igyekezett leverni a Vörös Hadsereg marcona, szuronyos katonáinak szocialista realista domborművét. Mindez 69 évvel ezelőtt történt” – idézett Borsi Róbert. A képviselő megemlékezett az első győri áldozatokról is: Máté Mária, Halász Ödön és Szabó Béla. „Egy ápolónő, egy csőszerelő tanuló és egy gyári munkás. Három egyszerű ember, akik a legnagyobb áldozatot hozták meg a hazáért, az életüket adták érte. De ők döntöttek, mégpedig a szabadság mellett.”
„Mi, magyarok megtanultuk a történelemből, hogy a vérontás, a háború soha nem megoldás. 1956-ban is vér folyt az utcákon, és a világ csak nézte. Ma, amikor újra háborúk zajlanak, hallatszanak, nekünk kötelességünk kimondani: Magyarország a béke pártján áll, mert a szabadság nem háborúval, hanem bölcsességgel és nemzeti egységgel védhető meg. A konzervatív politika nem a harc kultúráját építi, hanem a megmaradásét. Mi nem akarunk idegen érdekek szolgálatába állni. Mi nem akarunk újabb áldozatokat látni a Kárpát-medencében” – húzta alá Borsi Róbert, hozzátéve: Mi a békét választjuk. A családot, a hitet és a hazát. Mert ezek azok az értékek, amelyek 1956-ban is megtartották a nemzetet és megtartják ma is.A forradalom lángja ma is bennünk él. Nem a harag, hanem a remény lángja. Nem a bosszú, hanem az építés tüze. És nekünk, akik ma felelősséget viselünk, itt Győrben, a városvezetésben és országosan, kötelességünk, hogy ezt a lángot ne hagyjuk kihunyni, mert a szabadság nem múlt, hanem jövő. És ezt a jövőt nekünk kell megvédenünk.
A beszédek után a RÉV Színház színészei valamint a Győri Színjátszó Műhely tagjai a Lábjegyzet ’56 – Emlékezés a hősökre! című ünnepi műsorukat adták elő.
Az ünnepség ezután a koszorúk elhelyezésével folytatódott, több párt, egyesület, intézmény és szervezet is lerótta tiszteletét az emlékműnél.
A városi megemlékezés záró epizódja Tihanyi Árpád nemrég felállított szobrának leleplezése volt, az alkotást Németh Ottó és felesége, Dobos Márta ajánlotta fel a városnak, a művet Lebó Ferenc készítette. Pintér Bence itteni beszédét Tihanyi Árpádtól idézve kezdte: „Szeressétek ezt a drága magyar hazát és népet, és folytassátok a munkámat ott, ahol én abbahagytam. Legyetek büszkék rám, mert a mi vérünknek és áldozatunknak gyümölcsét ti fogjátok learatni és élvezni. Ezt írta kivégzése előtt börtönből küldött levelében Tihanyi Árpád. 1956-ra szokás budapesti forradalomként gondolni, azonban ’56 a vidék forradalma is volt, köszönhetően olyan hősöknek, mint Tihanyi Árpád és társai. Olyan erős közösséget, olyan erős társadalmi ellenállást kovácsoltak, mely túlélte Győrben a szabadságharc leverését is.”
A forradalom vívmányaiból nem engedett a város. A Hazánk folyóirat egészen decemberig működött országosan és az egyik utolsó hiteles hírforrásként. És bár a hatalom mindent megpróbált, szép szavakat és fenyegetést is, a győri gyárak munkásai nagyon sokáig folytatták a sztrájkot, és nem vették fel a munkát. A forradalomban megalkult tanácsokból kinövő munkástanácsok pedig sokáig őrizték a forradalom lángját – mondta a polgármester, aki úgy fogalmazott: méltó emléket állított Győr az egyik legnagyobb győrinek.
A szobornál beszédett mondott Tihanyi Árpád unokája is, aki megköszönte a szobrot felajánló házaspár csodálatos adományát, de háláját fejezte ki Lebó Ferencnek is. „… ahogy papa leírta, amiért ők az életüket adták sokadmagukkal 1956-ban, az Istenért, hazáért és a szabadságért, amit próbálunk továbbadni gyerekeinknek, unokáinknak, és hogy ebben a szellemben éljenek, és neveljék majd az ő nemzedéküket” – zárta az unoka, Tihanyi Árpád.
Az emlékmű a Tihanyi Árpád út 55. szám mellett található, annak létrejöttéről, készítéséről külön cikkben is beszámoltunk: