Hargitai Bea kiállítása

Győr-keresztek a kastélyban

J. Kovács Andrea
2022.01.17. 20:17

Pár évvel ezelőtt még nagyon kevés ember tudott a Győr-keresztekről. Hála a polgármesternek, néhány lelkes építésznek, helytörténésznek, fotósoknak, művészeknek és közművelődési szakembereknek, lassan bekerülnek a köztudatba.

Hargitai Bea akvarell sorozatát állították ki a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban. A hétfő délutáni megnyitón Nagy Vilmos igazgatóhelyettes köszöntötte a vendégeket, Kudomrák Panna zongorajátékával színesítette az eseményt.

A tárlatot Bana József ny. levéltár igazgató ajánlotta az érdeklődők figyelmébe:

A város 1598-as töröktől való visszafoglalása után II. Rudolf magyar király, német-római császár elrendelte, hogy a győzelem tiszteletére a birodalomban mindenhová állítsanak Győr-kereszteket. Alsó-Ausztriában volt a legtöbb, ezekből harmincegy még mindig áll. Készítettek kereszteket Magyarországon és Németországban, volt olyan település, ahol egyszerre hármat is. Az azóta eltelt évszázadok alatt sok helyen feledésbe merült, hogy miért is kerültek oda, a tavalyi, Győr 750 éves jubileumi éve hívta fel a figyelmet rájuk.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester kulturális misszióként expedíciót vezetett Ausztriába, ahol Marcali Gábor és O. Jakócs Péter fotósokkal végig járták és fényképezték a ma is álló kereszteket.” – fogalmazott beszédében Bana József.

A több mint harminc darabból álló sorozat megkapó bájjal jeleníti meg a régmúlt dicsőség emlékét. Mesél és elvarázsol, mint Hargitai Bea minden alkotása, legyen szó tájképről, csendéletről vagy portréról.

Nagyon vágytam rá, hogy megcsinálhassam. Tudtam az elkészült fotókról, alig vártam, hogy kézhez kapjam őket. Elkezdtem festeni és nem bírtam abbahagyni. Gyönyörködtem bennük, külön öröm volt, hogy nem magukban, hanem a tájban vannak a keresztek, így sikerült igazán szép képeket alkotni.”- válaszolta a Győr+ kérdésére a festőnő.

A kiállítás február 11-ig megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében a járványügyi szabályok betartásával.

TV-s szerkesztő: J. Kovács Andrea, Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ TV | #híradó | #kiállítás | #programok |