„Függőségek árnyékában” – Kiss Gergely olimpiai bajnok is a tiszta élet mellett állt ki Győrben

Havassy Anna Katalin Fotó: Marcali Gábor
2025.09.17. 16:13

A megelőzés a legjobb módszer a függőségek ellen – erre hívta fel a figyelmet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Széchenyi István Egyetem közös programja, a „Függőségek árnyékában”, amelyen közel 1200 fiatal vett részt szeptember 17-én.

A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei nem győzik hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, hiszen a függőséget okozó szerek – alkohol, kábítószerek – itt vannak előttünk, sajnos mindenki számára elérhető közelségben. Ám nemcsak ezek sorolhatók ide, hanem például a szerencsejátékok és a sportfogadások is, hogy csak néhány további veszélyforrást említsünk. A legtöbb kísértésnek kitett korosztály pedig a gimnazista és az egyetemista diák, így nem véletlen, hogy a személyes találkozóra is őket invitálták szeptember 17-én a Széchenyi István Egyetemre.

A „Függőségek árnyékában” programban a Győr+ Média Zrt. is részt vett mint médiatámogató, hiszen cégünk is teljes vállszélességgel kiáll a bűnmegelőzési, balesetmegelőzési és edukációs témák mellett. Fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel segítsük a szakemberek munkáját.

A Vészkijárat című műsorunk is ezt a célt szolgálja, nem véletlen tehát, hogy a mai esemény műsorvezetője is Mihályi Orsolya volt, csakúgy, ahogy a Vészkijáraté.

A résztvevőket színvonalas és érdekes programok várták, ahol számos hasznos információhoz juthattak, miért is jobb döntés mindig a „tiszta életet” választani.

A szemléletes előadásokon többek között szó volt róla, hogy a drog nem játék, s hogy bizony már akár egy pohár italért cserébe is elveszíthetjük az életünket. Hiszen ki ne hallott volna még arról, hogy bár hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mégis sokan tudatmódosító szerek hatása alatt ülnek a volán mögé?! Sokan fizettek már nagyon is kemény árat azért, mert képtelenek voltak ellenállni a kísértésnek. A rendőrök pedig hivatásukból adódóan testközelből látják, miként mennek tönkre életek, családok a rossz döntések következményeként.

A sportolók pedig azzal vannak leginkább tisztában, hogy a testmozgás, az egészséges élet mennyi mindent képes hozzátenni egy ember személyiségfejlődéséhez. Kitartás, fegyelem, szorgalom, siker és bukás: mind-mind a sport részei, amelyeket a való életben is kamatoztathatunk. Dr. Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó pedig hitelesen mesélt arról, hogy a sport tényleg csak tisztán menő!

Fotó: Ács Tamás

A rendezvényen a rendőrség társszervei és meghívott, sokat tapasztalt civil szakemberek is aktívan közreműködtek. A NAV egyik előadásán például a fiatalok körében is népszerű, ám illegális Elfbarról és társairól kaphattak tájékoztatást.

S persze a látványra és az élményre is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők, így az állatvédelem és az állatok szolgálatban kérdéskörét civil és szolgálati kutyákkal is szemléltették, ahogy a közlekedésben kötelező passzív biztonsági eszközök fontosságát is.

Mert nem lehet eleget hangsúlyozni például a biztonsági öv szerepét: erre egy biztonsági öv- és borulásszimulátor adott egyértelmű választ. Aki kipróbálta, valóban a valósággal szembesült! Ugyanígy azok a szimulációs eszközök is, amelyek biztonságos körülmények között mutatták meg, mennyire befolyásolja például az ittaság az egyensúlyt vagy éppen a reakcióidőt. A tapasztalatból fakadó őszinte megdöbbenés talán tényleg visszatartó erő lehet.

A „Függőségek árnyékában” című rendezvény mindenképp hiánypótló volt, hiszen átfogó és részletes információt adott a résztvevő fiataloknak azokról a veszélyekről, amelyekkel nap mint nap találkozhatnak. Olyan tanácsokat is kaptak, amelyek segítenek abban, hogy bátran és következetesen mondjanak nemet a kísértésnek, és megtanulják: a szabálykövető magatartás nem teher, hanem kulcs a biztonságosabb, tisztább élethez.