Napsütéses őszi időben Deim Pál alkotásánál, a „Hősi halottak” emlékműnél gyülekeztek főhajtásra a halottak napi megemlékezők. Győr Megyei Jogú Város önkormányzata november másodikán délelőtt a Nádorvárosi köztemetőben rótta le kegyeletét és gyújtotta meg a tisztelet lángját.
„Ha a Halál is ilyen volna csak: /Födetlen, fürtös fő, nem zord sisak, / Nem üres szemgödrök, de mély szemek, / Mik lelkem mélyéig tekintenek, / S visszaragyogják, mit benne látnak: / Drága képét egy-egy jóbarátnak.” – hangzottak el Reményik Sándor szavai Dudás Dorottya tolmácsolásában a Nádorvárosi köztemetőben rendezett városi ünnepi megemlékezésen.
„Most itt állunk, és halottak napján leborulunk az országunkat ért sorscsapások áldozatai előtt is. Tiszteleghetünk itt az emlékmű előtt. Azt gondolom, hogy nekünk, győrieknek különösen fontos ez a hely, hiszen a rendszerváltás utáni első szabadon választott polgármester, Kolozsváry Ernő állította. Itt ezen a helyen közösen emlékezhetünk, hogy az országnak, Győrnek, a győrieknek is bőven kijutott a szenvedésből, az áldozatvállalásból. Bár az első világháborúban a front legalább elkerülte városunkat, a megpróbáltatások a hátországot sem kímélték. A második világháborúban a várost terrorbombázás érte, katonai mellett civil áldozatokkal is járó háborús cselekmények sújtották. A német megszállást pedig a szovjet lánctalpak követték, az egyik elnyomást felváltotta a másik. 1956-ban Győr hősei az életük árán mutatták meg, hogy a város nem tűr el mindent. Bár még harminc év elnyomás következett, ma szabadabban itt állhatunk, és ezt mind a hazáért megholtaknak is köszönhetjük. Azt gondolom, hogy hőseink élete és halála akkor nyer végső értelmet, ha mi a gyász mellett képesek vagyunk élni azzal a szabadsággal, amelyet nekik köszönhetünk. A mi felelősségünk, hogy a szabadságunkat ne jutalomnak, hanem a megőrzését mindennapi feladatnak tekintsük. Hiszem, hogy életünkkel, tenni akarásunkkal értelmet adhatunk történelmünk hőseinek és áldozatainak. Emlékezzünk közösen összefogásra és tisztelettel a győri hősökre és legyünk méltók az örökségünkre.” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Pintér Bence Győr város polgármester.

Boncsarovszky Péter a győri Fidesz frakcióvezető helyettese ünnepi gondolataiban kiemelte, az eltávozott szeretteink útmutatása nevelt mindenkit, és ezért tisztelettel hálával kell adóznunk a múlt előtt: „Ezen a helyen, ahol állunk, alázatba burkolódzik a lélek. Ezen a helyen, ahol állunk, nem szólhat senki jó érzéssel másról, csakis a múltról. Ezen a helyen, ahol állunk, megborzongat a múlt idő. Az évnek ezen napjaiban hatalmas és öreg fák hullajtják száradó leveleiket. Az évnek ezen napjaiban útra kelnek azok, akiknek távolabbi tájon nyugszanak szeretteik. Ezekben a napokban a virág és a gyertya a soha nem feledő szív jelképei. Ezekben a napokban emlékezünk. Sétálunk szeretteink sírja felé az ősz hűvösében, mindenütt gyertyák lobognak, a sírokon koszorúk, mély és fájó és mégis békés gondolatok kísérnek mindannyiunkat. Emlékezünk azokra, akik már nincsenek velünk, akik békében nyugszanak. Békében nyugszanak szülők, nagyszülők és a távoli múlt homályába költözött őseink. Amikor végleg lehunyták szemüket ezen a világon, lezárult történetük. Látszólag lezárult, mert nélkülük nem lehetnénk mi most itt. Akár a történelem, akárcsak a mindennapi küzdelmek hősei voltak, meghatározóan alakították azt, hogy utódaikból milyen ember legyen. Megörökölt nevelési elveikkel, családi hagyományaikkal, múltbeli terheikkel és büszkeségeikkel, ezzel egy különös és egyedi helyzet közepette faragtak embert belőlünk utódaikból. Ezer évekre előre. Azon körülmények és történelmi korok által meghatározottan, amelybe maguk is beleszülettek, egy hosszú, jövő felé törekvő láncolat egymásra épülő, egymásba kapaszkodó részeiként. Amikor itt állunk és fejet hajtunk, mécsest gyújtunk, tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki felmenőinknek, őseinknek egyaránt. Mélyen átvérezve azt, hogy magunk is alakítjuk az új nemzedékek sorsát és átérezzük felelősségünket. Köszönjük, hogy megtették a legjobbat és a legtöbbet, amire az adott körülmények között lehetőségük volt, amire képesek voltak. Ők már túl vannak a mindennapok érzelmekkel telített súrlódásain, az ő igazságuk a múltba fonódik, de a jövő felé mutat. Hálás szívvel emlékezzünk küzdelmes életükre, amellyel lehetővé tették, hogy mi most itt legyünk, virággal kezünkben.” – zárta a frakcióvezető-helyettes.

Ezután a hősi halottak emlékművénél elhelyezték a megemlékezés koszorúit, valamint a megemlékezés lángját is meggyújtották. A megemlékezés zárásaként gyertyagyújtással és főhajtással tisztelegtek a résztvevők Győr város elhunyt polgármestereinek sírjai-, az első-, és a második világháború áldozatai, valamint az 1956-os parcella halottjai előtt.
Galéria: Ács Tamás