Győrben százhatvannégy csomagot adtak át

Élelmiszercsomagok a Máltai Szeretetszolgálattól

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.05.13. 15:14

Rászoruló családoknak, egyedül élő időseknek, krónikus betegségben szenvedőknek, a járvány alatt nehéz helyzetbe került embereknek kézbesít tartós élelmiszercsomagokat és fertőtlenítőszereket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az adományokat az érintetteknek lakóhelyükön adják át a karitatív szervezet Nyugat-Dunántúli központjának munkatársai.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a mintegy tíz kilogramm súlyú tartós élelmiszereket és fertőtlenítőszereket tartalmazó egységcsomagokat a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácstól kapott támogatásból állította össze.

Az országosan több mint ötezer rászoruló ember lakóhelyére kerülő adományok összértéke húszmillió forint. A tizenháromféle tartós élelmiszerből összeállított csomagok kiszállítását a Máltai Szeretetszolgálat regionális központjai szervezték.

A győri Amadé utcai Nyugat-Dunántúli Regionális Központból szerdán délelőtt indultak el az autók több mint 600 adománycsomaggal. Zala megyébe 90, Vas megyébe 166, míg Győr-Moson-Sopron megyébe 344 csomag jut.

A Máltai Szeretetszolgálat épületeinek nagy része a járvány alatt átmenetileg zárva tart, a rászoruló emberek telefonon, e-mailben vagy a közösségi felületeken lépnek kapcsolatba a szolgálat munkatársaival. A karitatív tevékenység folyamatosan zajlik, a szükséghelyzetbe került emberek támogatást kapnak a Máltai Szeretetszolgálattól. A koronavírus-járvány alatt sokan veszítették el munkájukat, a családok egy része nem rendelkezik tartalékokkal, de a korlátozások miatt nehéz helyzetbe kerültek az egyedül élő idősek, a krónikus betegséggel küzdő emberek is.

Dr. Báthy Andrásné, a Nyugat-Dunántúli Regionális Központ vezetője elmondta, a megyében 15 településre szállítják az adományokat. Egyrészről a már látókörünkben, gondozásunkban lévő, mindennapi nehézségekkel élőket részesítették előnyben, másrészről a családsegítő, gyermekjóléti szolgálatokkal egyeztetve a járvány miatt szükséghelyzetbe került gyermekes családnak és egyedülálló időseknek is adhattak tartós élelmiszert és fertőtlenítőszert.

Győrben 164 csomagot adnak át a járvány miatt előírt óvintézkedéseket betartva, védőfelszerelésben, a személyes érintkezés mellőzésével az érintetteknek. A kiszállításban a Europcar autókölcsönző autókkal és munkatársakkal segíti az adományok eljuttatását a rászorulók lakóhelyéig.

Szerző: Szabó Csilla
TV-s szerkesztő: Pulai Sarolta