Virágosítás

Egyre csak szépül a város

HAK
2021.06.10. 17:36

Győrben eddig is kiemelt figyelmet fordítottak a virágosításra, a Győr+ Média is a számos alkalommal számolt már be ültetésekről, virágosztásról. Most egy újabb ötlettel bővült a belváros, s lett még inkább szerethetőbb.

Múlt hónap elején a Baross úton helyükre kerültek a virágoszlopok, amelyek még hangulatosabbá teszik a közkedvelt és pezsgő sétálóutcát. Az 50 virágoszlopba mintegy 5600 palántát ültettek el.

Május közepe óta a Mártírok útja melletti virágágyásba a 750-es számot formázzák a virágok. Az akkori ültetésen Radnóti Ákos városüzemeltetésért is felelős alpolgármester elmondta: „A napokban mintegy százezer egynyári virág kerül ki a város köztereire. Zajlik a zöld területek gondozása, amelyek megfelelő állapotáról már mintegy negyven helyen automata öntözőrendszer gondoskodik.”  Egyébként ilyen rendszert telepítettek a Móricz Zsigmond rakparton is, amelynek az átadása kedden volt.

Ez az öntőzőrendszer a Móricz Zsigmond rakparton a Dunapart Rezidencia és a Kossuth-híd között biztosít állandó vízellátást a növényeknek 1 kilométer hosszan, 55 szórófejjel. Az átadón Radnóti Ákos alpolgármester kiemelte: „Nagyon örülök, hogy egyre több helyen tudunk ilyen öntözőrendszereket telepíteni, mert ez a jövő, ehhez nem kell emberi munka és a programozás miatt hatékonyan el tudja látni vízzel a növényeket. Szeretnénk a jövőben is folytatni azt a programot, vizsgáljuk, hol lenne rá a legnagyobb szükség” – fogalmazott a városvezető.

Fotó: Ács Tamás

S ha egy kicsit visszakanyarodunk az időbe, akkor arról is érdemes szólni, hogy május végén negyvenezer virágot kaptak a győriek a várostól. Idén ráadásul rekordot döntött a növényeket igénylő győriek száma, hiszen mintegy kétezren jelentkeztek a virágosztásra. Az önkormányzat fejenként húsz palántát biztosított. Radnóti Ákos alpolgármester maga is részt vett az osztáson – amelyet idén már az Eszperantó úti telephelyen tartottak meg – s itt hangsúlyozta: a korábbi években 4-500 jelentkező igényelt virágot, ehhez képest nagy ugrás a mostani kétezer.

Fotó: O. Jakócs Péter

Az alpolgármester az eseményen köszönetet mondott a polgármesternek, amiért keretéből hozzájárult, hogy minden igénylő megkaphassa a virágokat. Köszönetet mondott a Polgármesteri Hivatal és a Győr-Szol munkatársainak is, akik a kiosztásban közreműködtek. Az igénylőktől pedig azt kérték, viseljék gondját a virágoknak, hogy sokáig díszítsék közvetlen környezetüket.

Ilyen előzmények után szinte várható volt, hogy hamarosan újabb virágos jó hír érkezik, s aki járt mostanában az Árpád úton, az már sejthette, hogy ismét szépülni fog a belváros.

Radnóti Ákos alpolgármester a hivatalos Facebook oldalán számolt be csütörtökön a következőről:

Szép sziklakerti “parkosítás” az Árpád-Jókai sarkon. A forgalomtól elzárt terület nagyon jól néz így ki. Pláne, mintha csak sima aszfaltozott sarok lenne, ami megszokott. ”



												

						 
Kapcsolódó témák: #belváros | #Parkolás | #virágosítás |