Polgármesteri vizit

Dr. Dézsi: folyamatos munkavégzés jellemzi az életem!

P. Csapucha Adrienn
2023.02.02. 08:45

Februárban is folytatódott a polgármesteri vizit, dr. Dézsi Csaba András a kéthetente esedékes beszélgetésre érkezett a Győr+ Rádió stúdiójába. Fejlesztésekről, támogatásokról is szó esett a műsorban, de magánéletébe is bepillantást engedett a város első embere.

A műsor kezdetén kiderült, hogy minden nap korán indul a reggel a Dézsi család életében. “Időbeosztás szempontjából minden nap egyforma, hiszen a munkának egy titka van, csinálni kell, folyamatos munkavégzés jellemzi az életem, de ez nem újdonság, ráadásul nagyon szeretem. Vallom, hogy csináld azt amit szeretsz, és boldog ember leszel” – fogalmazott a polgármester.

Az önkormányzat a városvezető kezdeményezésére nemrégiben meghirdette a szociális tűzifa akciót. A munkálatok elkezdődtek, melynek ugyancsak aktív résztvevője volt a polgármester. “Nagy öröm, hogy tudtunk segíteni azoknak, akik ebben a válságos időszakban nehéz helyzetbe kerültek, közel százan jelentkeztek a felhívásunkra” – emelte ki dr. Dézsi, majd hozzátette, hogy a fák kivágása mindig kényes kérdés, megosztja a lakók véleményét. “Volt egy időszak, amikor olyan fákat ültettek Győrben, melyek nem városi környezetbe valók, hiszen hatalmasra nőnek. A Babits Mihály utcában is ez a helyzet, biztonságos gyalogos közlekedést szeretnénk, ez egy szép tervezői feladat, sok teendő van vele” – mondta a polgármester, majd hozzátette, hogy 450 kilométer járda van Győrben, melyek egy része gyalázatos állapotban van, a fák gyökerei sokszor felnyomják az aszfaltot.

Számos más problémával is megkeresik dr. Dézsi Csaba Andrást, aki úgy véli, kiemelten fontos, hogy folyamatosan kommunikáljon a győriekkel. “Rengeteg információ érkezik be, kollégáimmal közösen kezeljük az észrevételeket, igyekszünk a felmerülő kérdésekre, gyors és hatékony megoldást találni, amennyiben természetesen lehetséges” – ismertette a viziten a városvezető.

A héten tartották az év első közgyűlését, ahol ezúttal is számos témát vitattak meg a képviselők.

A napirendi pontok közül a műsorban a Pannon-Víz helyzetét emelte ki a város első embere. “Győr mindig is egy fejlődő város volt, viszont látni kell, hogy a rendszerek egy része elöregedett, azok felújításra szorulnak. Ezenkívül az energiaválság is jelentősen érinti a vállalatot, az áramköltség 6 milliárdot jelent a cég életében, mellette pedig a rezsicsökkentés okozta árak sem fedezik a kiadásokat” – fogalmazott dr. Dézsi, kiemelve, hogy ezek vonatkozásában kell döntést hozni a tekintetben, hogy állami kézbe kerüljön-e a Pannon-Víz, és ha igen mekkora részesedéssel. “A Pannon-Víz egy társulás, minden önkormányzatnak meg kell hoznia a döntést” – tette hozzá.

Sportos témával folytatódott a reggel, hiszen a napokban az is kiderült, hogy az Aqua Sportközpont tanmedencéjében újraindulhat minden oktató számára az úszásoktatás lehetősége. “Eleve álhír volt, hogy bezártuk az uszodákat. Az Aqua Sportközpontot még mindig nem tudtuk kinyitni, most is zajlik a fényforrások cseréje, de február 6-án megnyitjuk a tanmedencét. Korábban az üzemeltetőket és az érdekelteket összehoztam, hiszen fontos az egyeztetés, hogy gördülékenyen, kihasználtan működjenek a medencék” – ismertette a jelenlegi helyzetet a polgármester.

A műsor második felében a lakbéremelésről szólt elsőként a városvezető. “12 éve nem volt Győrben lakbéremelés, volt olyan ház, amit 5000 forintért béreltek. Fontos kiemelnünk, hogy csak önkormányzati lakásokban élők kaphatnak lakbértámogatást, ugyanakkor a lakhatási támogatást bárki igényelheti. Megemeltük azt a minimum jövedelemszintet, ami után kapható a lakhatási támogatás, így szélesebb körben tudunk már segítséget nyújtani” – emelte ki dr. Dézsi, majd rámutatott, hogy az önkormányzat szociális irodáján nyújthatják be igényeiket az érintettek, illetve a győri lakossági információs irodában is segítséget kaphatnak az érdeklődők.

Vagyonbevallásról is kérdezték a polgármestert a műsorvezetők. “Jómódú polgári családban nőttem fel, a szüleim becsületesen dolgoztak. Ha valaki politikai pályára megy, világos, hogy kiforgatják a zsebeit, de engem ez különösebben nem zavar, ’94 óta foglalkozom a politikával. Mindig is sokat dolgoztam, sok munkával kerestem a kenyerem. Sajnos az irigység sokszor átcsaphat gyűlöletbe, ami nem jó, de ezt kezelni kell– árulta el véleményét dr. Dézsi. A polgármester hozzátette, az, hogy az egyetem kuratóriumi tagja az azért is fontos, mert a város és az egyetem szimbiózisban él, úgy érzi ebben nincs semmi kifogásolni való, hisz minden területen kiemelt feladata Győr városának érdekeit képviselni. “Nem véletlen, hogy a Széchenyi István Egyetem az ország egyik leggazdagabb egyetemévé nőtte ki magát. Dinamikusan fejlődik az intézmény, de a fejlődés lobbizás nélkül nem működik!” – zárta a találkozót a polgármester.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka