Összefogással a győri úszásoktatásért

Németh Boglárka Fotó: Vig Norbert
2023.01.18. 19:42

Közös gondolkodásra és megoldási javaslatok kidolgozására hívta dr. Dézsi Csaba András polgármester a város összes úszásoktatásban érdekelt egyesületi vezetőjét, magánoktatóját, sportedzőjét szerda délután.

Hirdetés

A Városházán tartott megbeszélésen a polgármester úgy köszöntötte a megjelenteket, hogy várja a szakemberek, hozzáértők javaslatait arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan oldható meg az úszásoktatás szervezése Győrben annak érdekében, hogy az mind a gyerekeknek, felnőtteknek illetve az oktatóknak is megfeleljen. 

Dr. Dézsi Csaba András az értekezlet elején összegezte a kezdeti nehézségeket. “Az is probléma, hogy az előző években, évtizedekben ha lehetett volna sem spóroltak, hiszen nem volt rá szükség! Nem volt ilyen gazdasági helyzet, most azonban osztani-szorozni kell, hogy mi hogyan éri meg. Az is csoda, hogy egyáltalán a sportolók és a győri úszáskedvelők számára bizonyos idősávokban tudjuk biztosítani az sportolás lehetőségét az Aqua Sportközpontban, de ezt már az energiaválság elején leszögeztük, hogy Győr élen jár az úszásban, így a sportolóknak biztosítani kell a lehetőséget a versenyekre való felkészüléshez” – hangsúlyozta a város első embere, aki hozzátette: azt is fontosnak tartja, hogy az úszásoktatás újra működhessen a városban, hiszen minden fiatalnak és felnőttnek joga van ahhoz, hogy ha ezt szeretné, akkor ezt a sportot űzhesse.

Dr. Dézsi Csaba András

A  Győr Projekt Kft.  a város uszodáinak fenntartója, így annak ügyvezetője, Nagy Gergely László is részt vett az egyeztetésen. Az igazgató kiemelte: “Költségcsökkentéseket sikerült végrehajtani a válság berobbanása óta, de folyamatosan szükségük van a Magyar Úszó Szövetség támogatására is, azonban az a cél, hogy mindenki teret kapjon a sportolásra. ” Az ügyvezető továbbá elmondta, hogy az Aqua Sportközpont 50 méteres medencéje felett LED-es korszerűsítést hajtanak majd végre, első körben azonban a tanmedencét szeretnék megnyitniA nyitás tervezett időpontja február eleje lenne, a nagy medence újranyitását pedig április elejére tűzték ki, de ez attól is függ, mikorra érkeznek meg az új izzók. 

Nagy Gergely László

Ezt követően a Magyar Vilmos Uszodára terelődött a szó, erről a városvezető és a fenntartó vezetője is elmondta, hogy szörnyű állapotban van: a medence alja kilyukadt, így azt nem csak újra kell burkolni, de alá is kell betonozni. Szeretnék, ha a felújítás minél előbb végbemenne, ajánlatokat már kértek és az idei év költségvetésébe is be szeretnék illeszteni, hiszen az épületben a Covid járvány alatt csak a gépészetet tudták kicserélni. Ha minden a megfelelő ütemben halad, akkor Nagy Gergely László szerint az év második felében már ki tudják majd nyitni ezt az uszodát is. Ennek kapcsán Petrov Iván, a Győri Úszó SE vezetőedzője azt a kérdést tette fel, hogy lehetséges-e az, hogy a Magyar Vilmos Uszoda egyik medencéjét üzembe helyezzék, hiszen ez is segíthet az úszásoktatás kérdésén. Nagy Gergely László, a Győr Projekt Kft. ügyvezetője erre azt válaszolta: kalkulációkat készítettek, továbbá a fűtési rendszer nem is szakaszolható az épületben, így mindent be kellene fűteni, nem úgy, mint az Aqua-ban, ahol konténeröltözőket használnak és a csak a tanmedence területét fűtik. Ez így akkora költség lenne, amely nem kitermelhető, tehát hosszútávon egyelőre az Aqua Sportközpont medencéjével lehet csak számolni. 

Petrov Árpád és Petrov Iván

Ábrahám Csaba, a Győri Vízisport Egyesület elnöke is szót kért, aki elmondta, hogy tagjaik megosztották az úszókkal a vízfelületeket, de szeretné, ha minél hamarabb az 50 méteres medence is újra használható lenne. A vezető az Úszó Nemzet Program fontosságáról is beszélt, továbbá arról, hogy a sportolók a pálya beosztások esetében továbbra is élvezzenek előnyt, hiszen az eredményes szerepléshez elengedhetetlen a megfelelő körülmények között biztosított felkészülés. 

Dr. Dézsi Csaba Andrásban az az ötlet is felvetődött, hogy amíg az uszodák nem tudnak újra kinyitni, az általános iskolák medencéit is bérelhetnék az egyesületek és az oktatók úszásoktatás céljából. A kérdésre a Győri Tankerületi Központ igazgatója úgy válaszolt, hogy a polgármester felvetését mindenképp továbbítja majd a döntéshozók felé.

Ábrahám Csaba kérdez

Ezt követően Farkas János úszó szakedző is az Úszó Nemzet Programot éltette, melynek köszönhetően nagycsoportos óvodások szervezett körülmények között, szakképzett oktatókkal kezdhetik meg az úszásnemek elsajátítását. A program az általános iskola második osztályában fejeződik be.  

Skultéty Márta, Győrben 15 éve foglalkozik gyógyúszás oktatással, amely azt jelenti, hogy szárnyaik alatt olyan gyerekek tanulnak úszni, akiknek szakorvosi ajánlásuk van például asztmás betegségük, vagy gerincproblémáik miatt. Az úszásoktató hangsúlyozta: nekik akár hétköznap az esti órák is megfelelnének. Ekkor több magánoktató is jelezte, hogy ő is bevállalná a kevésbé népszerű esti vagy délelőtti időszakot, hiszen a legtöbb tanfolyam délután 4 és este 7 óra között van. Erre a babaúszás oktatók is felszólaltak, akik elmondták, hogy számukra a hétvégi időpontok is tökéletesek lennének.

Skultéty Márta

A kompromisszumképes ajánlatok pedig egyre csak nőttek és azt hozták magukkal, hogy a sportolók vezetői elmondták: üljenek le és beszéljék meg, pontosan kinek mikor lenne jó, hiszen például hétvégeken ők teljes mértékben le tudnak mondani a medencék használatáról. 

A megbeszélésen a sportvezetők megköszönték a város vezetésének, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is biztosították az úszók számára a sportolási lehetőséget, hiszen elmondták, hogy úszás tekintetében Győrben van az ország legjobb utánpótlása, ezt az elért eredmények és sikerek is bizonyítják. Így nagyon fontos, hogy a kiválóságok kineveléséhez szükséges feltételek és körülmények továbbra is rendelkezésre álljanak. 

Dr. Dézsi Csaba András szerint ez nem is lehet másként, továbbá be kell indítani ismét az úszásoktatást.  A megbeszélés végén Nagy Gergely László, a Győr Projekt vezetője a résztvevőknek elmondta, hogy egy közös naptárat, szervezési felületet hoznak létre, ahová a győri úszó egyesületek, magánoktatók beírhatják, mikor tartanának igényt az Aqua tanmedencéjénak használatára, így bár kompromisszumokkal, de újraindulhat az úszásoktatás Győrben. 

Galéria: Vig Norbert

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #Győr | #híradó | #úszás |