Hirdetés

Díjjal köszönték meg a Széchenyi István Egyetem önkénteseinek munkáját

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2021.08.25. 11:36

A győri kórház vezetése a Petz Aladár Kórházért díjjal ismerte el a Széchenyi István Egyetem önkénteseinek a járványidőszak során tanúsított erőfeszítéseit a Semmelweis-napon. Az Egyetemi Szolgáltató Központ és a Hallgatói Önkormányzat szervezőmunkájának, valamint a hallgatók áldozatos helytállásának is nagyban köszönhető, hogy Győr-Moson-Sopron megyében sikerült megbirkózni a pandémiával.

Hirdetés

A győri Széchenyi István Egyetem közössége rendre bizonyítja, hogy képes összefogni nehéz helyzetekben. Az idei tavasz során erre szükség is volt, ugyanis a koronavírus-járvány harmadik hulláma jelentős terhelést rótt az egészségügyi rendszerre. Eleinte csak egészségügyi képzésben részt vevő hallgatókat hívtak segíteni, majd megnyitották a lehetőséget az önkéntesek előtt. Az ő munkájukat az egyetem részéről Máté Eszter, az Egyetemi Szolgáltató Központ vezetője koordinálta.

„Tavaly novemberben kezdődött az egészségügyis hallgatók kötelező berendelése. Ők elsősorban szűrésekben vettek részt, azaz iskolákba, szociális intézményekbe jártak tesztelni. A nagy változás januárban történt, amikor a Széchenyi István Egyetem átvette az Országos Mentőszolgálat önkénteseinek Győr-Moson-Sopron megyei szervezését. Onnantól egészen máig minden héten küldünk a mentőszolgálathoz egészségügyi hallgatókat és egyéb önkénteseket” – nyilatkozta Máté Eszter.

Hirdetés

Mint megtudtuk, a hallgatók három fronton is hősiesen helytálltak: a kórházakban, a mentőszolgálatnál és az oltópontokon.

„A legnehezebb időszakban az ellátás zavartalan biztosítása volt a fő feladat, így a kórház egészségügyis hallgatókkal töltötte fel a hiányzó kapacitásokat. Ők a Covid-osztályokon és a járóbeteg-ellátásban is segítettek” – folytatta a központvezető. „A mentőszolgálathoz minden héten küldtünk hallgatókat, mind egészségügyist, mind egyéb önkéntest, akik a mobil tesztelésben vettek részt, akár sofőrként, akár adminisztrátorként. Áprilistól pedig elindult az oltóponti önkéntesség is, ahol több különböző feladatkört is elláttak a hallgatók a telefonos tájékoztatástól a számítógépes adatbevitelig” – fogalmazott.

Az Egyetemi Szolgáltató Központ ugyan vállalta az önkéntesek koordinálását, de a toborzás nagy része az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatra (EHÖK) hárult.

„Minden létező fórumon hirdettük a lehetőséget, természetesen elsősorban a közösségi médiában” – mondta Söller Klaudia, az EHÖK alelnöke. „Próbáltunk jó példával elől járni, így a saját tagjainkat is buzdítottuk, hogy vegyenek részt az önkénteskedésben. Büszkék vagyunk rá, hogy a Hallgatói Önkormányzatból sokan jelentkeztek a különböző pozíciókra. Volt, aki először csak egy műszakot vállalt, de annyira megtetszett neki a munka, hogy jelen pillanatban is az OMSZ-nél dolgozik” – tájékoztatott.

A számok magukért beszélnek: a mentőszolgálathoz egy-két nap alatt 150, az oltópontokra 250 önkéntes regisztrált. A mobil tesztelés során eddig az önkéntes csapatok több mint 100 ezer kilométert tettek meg az elmúlt hónapokban, ami körülbelül 10 ezer mintavételt jelent. Az egészségügyis hallgatók igénybevételére jellemző, hogy a legintenzívebb szakaszban négy hétig, heti hat napban folyamatosan dolgoztak. A széchenyisek közül a rekorder önkéntes január 18-a után 18 héten keresztül állta a sarat, épp csak néhány nap szünetet tartott – azt is jelentős részben a szervezők unszolására.

„A járvány harmadik hulláma alaposan igénybe vett mindenkit, így minket is” – vallotta be Máté Eszter, aki szerint az önkéntesek olyan élmények és tapasztalatok birtokába jutottak az elmúlt hónapokban, amelyek megacélozták jellemüket. „Sok torokszorító történetünk van, amelyek végigkísérik majd az önkéntesek életét. Épp ezért örülünk, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és az EFOTT Kft. közös kezdeményezéséből, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával térítésmentes Covid Hős napijegyet kaptak a védekezésben részt vevők az EFOTT fesztivál nulladik napjára. További kedvezmény, hogy idén nyáron az átsorolás alól mentességet kaptak az önkéntesek” – árulta el a központvezető, hozzátéve, hogy hálásak az oktatóknak is, akik nagyon rugalmasak voltak a hallgatók számonkérésekor, méltányolva szolgálatukat.

Nyitókép: Söller Klaudia és Máté Eszter a díjjal. (Fotó: Májer Csaba József)

likeold
a fb oldalunkat