A zenét is megünnepeljük

BaRock Zenebona: Ilyen még nem volt Győrben!

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.08.19. 19:47

Győrben ehhez hasonló zenei fesztivál még nem volt, mint amelyet augusztus 20-án élhetnek át a lakosok. 13 helyszínen összesen 26 együttes lép fel a BaRock Zenebona keretében, ráadásul a zenekarokat úgy válogatták össze, hogy minden korosztály megtalálhatja a neki megfelelőt.

„A legnagyobb szabású rockfesztiválnak is nevezhető a győri, ami a jelenlegi helyzetben lehetséges” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András polgármester még az esemény sajtótájékoztatóján. Szerda reggel a Győr+ Rádióban beszélt részleteiben is az eseményről, azt is kiemelve, hogy a Bikinire, a Vad Fruttikra és a Kiscsillagra már elfogyott a jegy.

A többi koncertre korlátozott számban még vannak tikettet, azonban azokra már online nem lehet regisztrálni. Ám semmi pánik, a személyes jegyigénylés lehetősége még áll! Csütörtökön a Baross utcai Látogatóközpontban 10-14 óra között, illetve a posztban olvasható helyeken várják azokat, akik az augusztus 20-i estét koncerten szeretnék ünnepelni.
https://www.facebook.com/LatogatokozpontGyor/posts/3501776469856140

A Győr+ Rádió mindegyik fellépővel beszélgetett, s villáminterjúkban előkerültek a karantén miatti megpróbáltatások, a lehetőségek, s persze az is, mit várhat tőlük a győri közönség. Ezekből a beszélgetésekből merítünk most, kis kedvcsinálónak!

Az egyik legtöbbet koncertező magyar zenekar az Anna and the Barbies, akik előtt a Name Project hangolja a zenekart majd a Likócsi Közösségi Ház udvarán. A győri zenekar biztos elhozza majd a legnagyobb slágereiket, mint az Úton, az Idegen, a Holnap és a Viszem magammal. Akik ismerik a srácokat tudhatják, hogy bulijukra az igényesség és a minőség jellemző.

Pásztor Annát az Anna and the Barbies extravagáns és zseniális énekesnőjét pedig senkinek sem kell bemutatni a hazai könnyűzenei életben.

Bővebb infoért kattints a képre!

„Bármilyen ilyen jellegű megmozdulásért nagyon hálásak vagyunk”. – kezdte az énekesnő. „Egész életemben a művészetek összekapcsolódásának voltam nagy híve, főleg, ha ez zenei téren valósul meg. Ennél csodálatosabb dolgot el sem tudok képzelni! Nagyon szurkolok ennek az egyedülálló kezdeményezésnek, hogy hosszú életű legyen. Boldogan megyünk a likócsi helyszínre játszani!”

Az ízig-vérig győri Goldstep a Depresszióval karöltve Győrszentivánra csalogatja a bulizni vágyókat. A srácoknak ez lesz az eddigi legnagyobb koncertje, a születésnapjukat a nyáron ünnepelték. „Ezen a fellépésen fogjuk bemutatni eddigi legjobb dalukat, amit kifejezetten erre az alkalomra írtunk.”

Bővebb infoért kattints a képre!

A Depresszió együttes augusztusban már keményen a húrok közé csapott a Bridge kertjében, erre Halász Ferenc a zenekar énekes-gitárosa emlékezett: „Közel teltházas koncertet adtunk ezen az elképesztően hangulatos helyszínen, nagy boldogság, hogy ismét Győrött léphetünk fel! Bár nehezen viseltük a bezártságot, hasznosan töltöttük a kényszerpihenőt, folytak a stúdió munkák. De lételemünk a koncertezés, így a színpadon érezzük magunkat a legjobban a közönségünk előtt!” A rajongók nagy örömére a Bar-Rock Zenebonán az együttes bemutatja legújabb, a Nehéz szó című albumuk dalait, amely tavalyi megjelenése óta két hónap alatt platina lemez lett. A győrszentiváni Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban az elmúlt húsz év népszerű szerzeményei közül is válogat a Depresszió.

A Köteles Leander nevével fémjelzett Leander Kills dallamosan-kemény zenét játszó banda, Leandert pedig nem csak a rockzene kedvelői, hanem a fiatal lányok is imádják. Nem csoda, hiszen remek hangja mellett zongorázik és basszusgitáron is játszik. Csütörtök este a Brigében lesz hallható, a Dömpert zenekar után. Utóbbiak egyébként nagyon örülnek, hogy felpörögtek körülöttük az események, míg a Leander azt mondja, jó volt egy kicsit szusszanni, de elég is volt ennyi.

Bővebb infoért kattints a képre!

„Ez a mi szerelmünk, a koncerteken adjuk le a feszültséget. Lehetne jobb is a helyzet, de bizakodunk, hogy a jövőben minden megoldódik és lesz egy szép őszünk. Üzenem a győri közönségnek, hogy jöjjenek el, és bulizzunk egy hatalmasat, mert azt hiszem, hogy mindenkire ráfér!” – buzdította az érdeklődőket az énekes, aki arról is mesélt, hogy október 2-án jelenik meg új lemezük, erről is hallhatnak néhány dalt a koncertre látogatók.

A ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyon már napok óta kint van a „Megtelt!” tábla, a 19 órakor fellépő Vad Fruttik együttes koncertjére első körben fogytak el a regisztrációs jegyek. Hosszú kihagyás után örömmel mondott igent a győri felkérésre a Vad Fruttik zenekar. Márciusban egy arénás nagykoncertre készültek, amit a vírushelyzet felülírt.

Bővebb infoért kattints a képre!

„Tavaly szeptember óta nem álltunk színpadon mesélte Likó Marcell énekes-, nyáron kezdtünk el újra játszani, már nagyon hiányzott.” A járványügyi korlátozásoknak megfelelően 500 fő alatti kisebb koncerteket adnak, ami számunkra egyáltalán nem jelent gondot. „Teltházasak a koncertjeink, szeretjük a kisebb fellépéseket, hiszen mi is egy garázsból indultunk, ha egy évig csak 500 fő alatti koncertet lehet tartani, azzal is ki vagyunk békülve.”

Marcell méltatta a Bar-Rock Zenebona kezdeményezést, mint mondja, ilyen az egész országban nincs, mindenképpen gesztus a város részéről, hogy így segíti a zenekarokat, a fellépési lehetőségért az együttes nagyon hálás.

RockMilady a Bikini előtt mutathatja meg, miért is ismerik el egyre többen a zenei világban, ráadásul az Olimpiai Sportparkban sorra kerülő koncertekre már minden jegy elkelt.

A gitáros-énekesnő életében a karantén nem okozott nagy változást, ahogy mesélte, tanult az államvizsgára, egyetemre járt. nem viselt meg, egyetemre jártam, otthon voltam, tanultam az államvizsgára, viszont a Live my life legújabb dalom klipjének felvételét mosta el a vírus… „Nagyon örültem a felkérésnek a győri koncerttel kapcsolatban, megtiszteltetés a Bikini előtt zenélni. Viszem a saját dalaimat, készülök három meglepetéssel, ráadásul a Live my life győri premierje is most lesz.” – mesélte a tehetséges zenész.

Bővebb infoért kattints a képre!

D. Nagy Lajos a Bikini frontembere arról mesélt, hogy nekik viszont megállt az életük a karantén alatt, minden koncertjüket lemondták. De azért jól átvészelte: „Otthon voltam, kertészkedtem, fát metszettem, zenéltem a pincében a stúdióban. A győri lehetőségnek nagyon örülünk, azt a 85 perces műsort játszunk majd, amit a nyári turnéra szántunk. Régi dalokat is elővettünk, áthangszereltünk.

„Azt kívánom, hogy legyen széles, tágas a tér – ez is lesz! Mindenkinek azt kívánom, hogy aki eljön, érezze jól magát, aki nem, az máshol, lényeg az, hogy zenéljenek és a zene tegye szebbé az életüket!”

A Falcon Project és a Zártosztály párosának március 13-án, pénteken lett volna koncertje, ami ugye az ismert okok miatt nem jöhetett össze. Most viszont a PÁGISZ-nál megvalósul az, amit a vírus tavasszal elvett a srácoktól…

Bővebb infoért kattints a képre!

A karantén zenészként elég rossz élmény volt, a közös alkotás elmaradt – mesélte Ricsi, a zenekarvezető, aki egyben a banda gitárosa is. „A mostani koncertnek rettentően örültünk, alig vártuk már a koncerteket! Mi alapvetően a ’80a sévek magyar rockzenéinek a javát, Lord, Edda, P Mobil, Pokolgép covereket játszunk, hozzátéve a saját dalainkat, érzéseinket. Biztosan nagyon jó buli lesz, jöjjön el aki teheti. Részünkről nagy élmény lesz a Zártosztály előtt játszani, akik régi EDDA tagokból álltak össze.

Figyelemfelkeltő az Lxear zenekar is, akik az Ivan & the Parazol előtt hangolják a közönséget az Arany János Általános Iskolában.

Bővebb infoért kattints a képre!

„Színes a zenei listánk, külföldi és magyar pop-rock előadók slágereiből játszunk feldolgozásokat. Van dalunk például az LGT-től, Demjén Ferenctől, a Kispál és a Borztól, a Republic-tól, Charlie-tól, a Police-tól, Michael Jacksontól, Gary Moore-tól és Stevie Wondertől is” – sorolta Horváth Alexandra, az együttes énekese. Hozzátette, nagyon örülnek a fellépési lehetőségnek. „Le a kalappal a szervezőcsapat előtt, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora volumenű összejövetelt tudtak megszervezni. Reméljük, hogy a kezdeményezésnek lesz folytatása a jövőben is.”

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

A fentieken túl fellép még a BaRock Zenebonan az Aurora, a Road, a Dorothy, a Fish!, Váray László Akusztik Stand Up és a Kiscsillag, a Phrenesis , a Hetedik Bekezdés és az Ocho Macho, a ZeroDay, az Eszkimó és az Intim Torna Illegál és a Shake Band is is.

Minden részletet megtaláltok IDE kattintva!

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #koncert | #zene |