Kormányhivatal

Átvették bizonyítványaikat az ügyintézők

Fotó: Ficsór Dávid
Ficsór Dávid
2022.01.12. 12:37

Bizonyítványátadó ünnepséget rendeztek szerdán a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal dísztermében.

Átvehették ugyanis bizonyítványaikat a megyei hivatalok munkatársai, akik „A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése” című kiemelt projekt keretében kormányablak-ügyintézői képzésen vettek részt.

Az ünnepségen Széles Sándor kormánymegbízott mondott köszöntőt, aki kiemelte, éppen 10 éve és 10 napja volt az első munkanapja, pont azon a napon nyílt meg az első kormányablak a megyében.

„12 évig polgármester, azt megelőzően országgyűlési képviselő voltam. Ismerve a magyar államigazgatás működését, a kormányablakok számomra nagyon bátor víziónak tűntek. S, mit tesz Isten, oda jutottunk, hogy 2022-ben felkészült, fiatal, dinamikus kollégák, óriási tudással és türelemmel bármilyen kérdéssel képesek megbirkózni. Az államigazgatási ügyek 70%-a az Önök munkáján keresztül intéződik ma Magyarországon” – emelte ki beszédében a kormánymegbízott.

Kevés ügykörrel indultak, ma pedig már rengeteg ügytípusban jártasak az ügyintézők, ráadásul folyamatosan bővítik a tudásukat. A koronavírus járvány pedig újabb terheket rótt szakemberekre. A rendszer viszont ebben a nehéz helyzetben is jól működött, emelte ki Dr. Almási Győző helyettes államtitkár.

„Sajnos a Covid Magyarországot sem kímélte. A pandémia hatalmas feladatot jelentett a magyar közigazgatásnak. Itt nagyon jól lehetett látni a kormányhivatalok szerepét, akár az oltásszervezésre gondolunk, akár más feladatok ellátására. Megfigyelhettük, hogy ez a rendszer egyszerűen rugalmas tud alkalmazkodni az ilyen kihívásokhoz.”

A köszöntőket követően a képzést teljesítő munkatársak átvehették jól megérdemelt bizonyítványaikat. Az 54 jelentkező közül valamennyien teljesítették a kurzust. Az ügyintézők a Csornai, Mosonmagyaróvári, Pannonhalmi, Soproni, Téti és Győri Járási Hivatalok részéről érkeztek.

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ TV | #híradó | #kormányablak | #kormányhivatal |