Fejlesztés

Átadták a polgármesteri hivatalt Nagybajcson

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2022.03.25. 18:09

Szépen fejlődik Nagybajcs, a településen a Magyar Falu Program keretében most a polgármesteri hivatalt újult meg.

A régi épület egészen a nyolcvanas évek elejéig általános iskolaként működött és a kétezres évektől vált multifunkcionálissá: itt kapott helyet az orvosi rendelő, a posta, a polgármesteri hivatal és a védőnői szolgálat. Nemrég, a Magyar Falu program keretében elnyert 30 millió forintos támogatásnak köszönhetően lehetőség nyílt e komplex épületegyüttes felújítására. Az összeghez az önkormányzat további 18 millió forinttal járult hozzá.

“A tetőtől kezdve az alapokig szinte minden megújult. Az épület külső homlokzatszigetelést kapott, az orvosi rendelőbe pedig 2 millió forint értékben orvosi eszközök, várótermi padok kerültek beszerzésre. Mivel régi épületről van szó, aminek az állaga nagyon megromlott, egy speciális módszerrel, úgynevezett injektálással szigeteltük a falakat, amely megállítja a talajból érkező nevességet. Így a komplexum még biztonságosabb, még élhetőbb lett” – mutatta be a megvalósult fejlesztéseket Teilinger Imre, Nagybajcs polgármestere. Hozzátette: a felújítással egy régi álom valósult meg és az egész falu nagyon várta már, hogy megszépüljön a település központjában található épület.

Az átadón jelen volt Simon Róbert Balázs is. “Több mint 1200-an élnek Nagybajcson, amely dinamikusan fejlődik. Az imént tekintettünk vissza polgármesterrel az elmúlt három esztendőre, amely során több, mint 300 millió forint értékben valósítottunk meg különböző fejlesztéseket. Legutóbb az óvoda épületének átadására került sor, jövő héten pedig útátadás lesz. Az együttműködés zökkenőmentes és zavartalan” – nyilatkozott az országgyűlési képviselő.

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid