Győrben a kapcsolati tőkét is meg lehet alapozni

Büszkén rajtol a betonkenuban

Fotó: Széchenyi Egyetem
Győr+
2020.06.15. 14:55

A Széchenyi István Egyetemet választani lehetőséget, kihívást és büszkeséget jelent – ezt szeretnénk bemutatni cikksorozatunkkal, amelyben egyetemi polgárok mondják el, miért szeretnek az intézményben tanulni és/vagy dolgozni. Aller Attila Krisztián építőmérnök szakos hallgatót kérdeztük.

Jó érzés a Széchenyi István Egyetemre járni, ezért szeretem” – mondta Aller Attila Krisztián a SZEnavis vezetője, aki a betonkenucsapattal a tavalyi 17. Deutsche Betonkanu-Regattán képviselhette az intézményt Németországban.

„A versenyen közel nyolcvan hajó mérkőzött meg egymással. Nem felejtem el az érzést, amikor rajthoz állhattunk: olyan büszkén képviseltem az egyetemet” – emlékezett az építőmérnök hallgató, aki 2017-ben döntött úgy, belép a SZEnavis-hez.

„A tagságnak köszönhetően szakkollégista lehetek. Csapattársaimmal együtt lakunk, tanulunk, sportolunk és dolgozunk. Már most tudom, hogy ez meghatározó időszaka az életemnek.

„Ahogy az is, hogy vezetői és ezzel együtt kommunikációs tapasztalatokra is szert tehetek. Az ehhez szükséges készségek még kialakulóban vannak bennem, de ez is a tanulási folyamat része. Hálás vagyok ezért a lehetőségért az intézménynek” – emelte ki az egyetemista.

Mint mondta, feladatai a folyamatos munkavégzésre is megtanítják, és a Széchenyi István Egyetemen kapcsolati tőkéjét is megalapozhatja, hiszen versenyeken, kiállításokon, rendezvényeken találkozhat az építőipar meghatározó szereplőivel, cégvezetőivel, akikkel mára már köszönő viszonyban vannak. „Nem túlzás álláslehetőséget remélni ezek után. Szerintem számíthatok ezekre a kapcsolatokra a későbbiekben is” – vetítette előre bizakodva.

A mosonmagyaróvári Aller Attila Krisztián szerint az is fontos, hogy az egyetem gyönyörű városban helyezkedik el.

Nyolcadik szemeszterét zárja ezzel a vizsgaidőszakkal a hallgató, aki első látásra beleszeretett a győri sétálóutcába és a festői Mosoni-Duna-partba, melyek számára szakmailag is inspirálóak.

„Győrben ingyenes buszjárattal eljuthatunk a város legszebb pontjaira, ami szintén nagy előny. Nem beszélve az itt kialakuló barátságokról, az összetartó közösségről és a családias légkörről, ami mind abban segít, hogy szakmai fejlődésemre is összpontosíthassak” – szedte össze további érveit a mérnökjelölt.

Forrás: Czeiner-Szücs Anita, Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Győr | #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |