Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc vértanúira emlékező koszorúzási ünnepséget tartott hétfőn a győri önkormányzat a Batthyány-i téren.
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvéd főtisztjét: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Láhner (Lahner) Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.




Pintér Bence polgármester ünnepi beszédében arról beszélt, hogy a történelem folyamán utólag mindig kiderült, hogy megérte kitartani és küzdeni, mert végül minden korban igazságot szolgáltatott a történelem, és lett független Magyarország. „Emlékezzünk ma mindazokra, akik az igazságért és a hazáért álltak síkra, de az életükkel fizettek érte. Emlékezzünk az 1849. június 29-én Győrben rögtön ítélettel kivégeztetett Woititz Adolf 21 éves zsidó fiatalembert és az aradi születésű 37 éves Szwelka Rotias-ra, akiket a császári és királyi század katonáinak átállásra buzdításával vádoltak. Emlékezzünk ma rájuk is, és ne felejtsük, október 6-a nem pusztán gyásznap. Október 6-án fogadalmat is teszünk, hogy nem leszünk közömbösek az igazságtalansággal és az embertelenséggel szemben, hogy gyermekeinknek nem a cinizmust, hanem a bátorságot örökítjük tovább, hogy a lényegből nem engedünk: a haza szolgálatából.” – zárta gondolatait a polgármester.

Borsi Róbert kulturális tanácsnok felelevenítette az 1848-49-es eseményeket, méltatta a vértanúkat, majd megemlékezését így folytatta: Győr városa történelmi múltjával, polgári hagyományaival és nemzeti elkötelezettségével mindig is méltó módon őrizte az örökséget. Itt a Rába partján, ahol a magyar történelem számos fejezete íródott, különös súlya van annak, amikor kimondjuk a vértanúk áldozata nem volt hiábavaló, mert minden évben, amikor megemlékezünk róluk, újra és újra megerősítjük: Magyarország szabad és független nemzet akar lenni, saját útját járva, saját értékei mentén.”

A politikus a jelenről szólva így fogalmazott: „Ma, amikor Európa számos országában identitásválság, értékvesztés és politikai zűrzavar uralkodik, nekünk, magyaroknak különösen fontos, hogy megőrizzük azt, amit a vértanúk ránk hagytak. A nemzeti önazonosságot, a keresztény gyökereket, a család és a közösség iránti elkötelezettséget. A mai világban, ahol sokan relativizálni próbálják a múltat és eltörölni a nemzeti hagyományokat, nekünk kötelességünk kiállni a magyar érdekekért. A vértanúk példája ma is aktuális. „




Az ünnepi műsorban közreműködött Szina Kinga és Jáger András, a Győri Nemzeti Színház művészei.
Galéria: Ács Tamás
Kapcsolódó cikkeink: