Rendőrség

A Városház téren ollóval rabolt, egy óra alatt elfogták

Fotó: Marcali Gábor
police.hu
2020.11.01. 10:53

A férfi pénzt kért, majd amikor nem kapott, egy ollóval fenyegetőzött, hogy beleböki a sértettbe.

A rendőrségre egy fiatalkorú fiú tett bejelentést szombaton este háromnegyed hétkor arról, hogy Győrben, a Városház téren egy férfi elvette ezer forintját.

A helyszínen a rendőrök meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy a padon ültek a barátaival, amikor egy ismeretlen odament hozzájuk, hogy pénzt kérjen tőlük. Miután ő nem adott neki, a férfi a kabátjából elővett egy ollót és azzal fenyegette meg, hogy „beleböki”.

Emiatt a fiatal fiú kivette a zsebéből a pénztárcáját, és egy ezrest vett elő, amit az elkövető ki akarta tépni a kezéből, így az elszakadt. Erre a pénz másik felét is követelte, majd miután azt megkapta, egy ismeretlen lány társaságában elhagyta a helyszínt.

A fiú azonnal tárcsázta a segélyhívót, és a kiérkező járőröknek pontos személyleírást adott az ismeretlen fenyegetőzőről, így az egyenruhások egy órán belül a Honvéd ligetben megtalálták, majd igazoltatták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható F. Máté tiszaroffi lakost.

A férfit elfogták, előállították a rendőrkapitányságra, ahol vele szemben drogtesztet is alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók F. Mátét – őrizetbe vétele mellett – felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #Győr | #rendőrség |