Felhívás

A tragikus januári baleset szemtanúit keresi a rendőrség

Fotó: Pixabay
Győr+
2021.03.01. 11:17

Több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt nyomoz a rendőrség a négy ember halálát követelő januári győri baleset ügyében. A szemtanúk mellett azok jelentkezését is várják, akik a helyszínen megálltak és a segítségnyújtásban részt vettek.

Az egész várost megrendítette az a tragikus közlekedési baleset, amelyben négyen vesztették életüket idén január 14-én, Győr külterületén.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság mai közleményében arról tájékoztatnak, hogy a főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége megalapozott gyanúja miatt.

Fotó: police.hu

A közleményben felidézik: a rendelkezésre álló információk szerint 2021. január 14-én 12 óra körül közlekedett személygépkocsijával Győr külterületén, a 813-as számú főúton, Bőny felől Győr irányába egy 41 éves győri férfi. Haladása során – egy jobbra ívelő útkanyarulatban – az előtte közlekedő jármű előzésébe kezdett, amelynek során összeütközött a vele szemből érkező pótkocsis járműszerelvénnyel.

Az ütközést követően a győri sofőr gépkocsija az út bal oldalán lévő szalagkorlátnak csapódott, majd a jármű kigyulladt. A balesetben a 41 éves járművezető, valamint az autóban tartózkodó három személy a helyszínen életét vesztette.  

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja mindazon személyek jelentkezését, akik a balesetet látták, illetve a baleset bekövetkezése után a helyszínen megálltak és a segítségnyújtásban részt vettek, vagy a baleset körülményeivel kapcsolatban egyéb információk birtokában vannak. Bejelentéseiket a 96/520-000 központi szám 82-75, vagy a 81-41-es mellékein, illetve a 112-es segélyhívó számon tehetik meg.

Forrás: police.hu

Korábban írtuk:

Kapcsolódó témák: #baleset | #Győr | #rendőrség |