„Külföldön is tudják: a SZEnergy topcsapat, a Széchenyi pedig nagyon jó egyetem"

„A munkaadók értékelik a győri diplomát”

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2020.06.10. 19:27

„Jó érzés, hogy külföldön is tudják, a SZEnergy topcsapat, a győri pedig nagyon jó egyetem” – erre igazán büszke Pusztai Zoltán, az elektromos meghajtású járművet fejlesztő SZEnergy hallgatói csapat vezetője, aki ma már a Járműipari Kutatóközpont tehetséggondozással is foglalkozó munkatársa. Azt mondja, rengeteget kapott a Széchenyi István Egyetemtől, és még a barátnőjét is ott találta meg.

Hat éve kezdte meg tanulmányait a Széchenyi István Egyetemen, ahol a SZEnergy csapat vezetőjeként mára sokan ismerik. Miért a győri intézményt választotta annak idején?

„Kapuvári származású vagyok, de középiskolába Győrbe jártam, a Jedlikbe. Gépészmérnöknek szerettem volna továbbtanulni, s ugyan máshova is jelentkezhettem volna, de nagyon megtetszett a város, és szimpatikus volt az egyetem is, azt éreztem, hogy itt ki tudok majd bontakozni. A döntésemben hamar megerősítést kaptam. Az utolsó középiskolai évemben több osztálytársammal részt vehettünk az egyetem Járműipari Kutatóközpontja és Közúti és Vasúti Járművek Tanszéke projektjében, a SZEnergy számára végezhettünk egy tervezési feladatot. Ebből is látszott, hogy az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra is.”

Az eltelt hat évben sosem bánta meg ezt a döntést?

„A SZEnergyben való részvétel ugyan nagyon sokat tett hozzá, de enélkül sem csalódtam volna, sőt. Előny, hogy az egyetemen a készségek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. Jó néhány szemléletformáló tantárgyam és tanárom volt.”

Milyen személetről van szó?

„Arról, hogy ha kikerülünk az életbe, hogyan gondolkodjunk, oldjunk meg különböző helyzeteket, mert gyakran nincsenek kész megoldások. Hogy ne ijedjünk meg a problémáktól.”

Ez miért annyira fontos?

„Mert azt látom, hogy a cégek is így működnek. Persze a szakmai tudás is fontos, de számukra a készségek talán még fontosabbak. Ez utólag is visszaigazolta, hogy helyesen döntöttem, amikor ezt az egyetemet választottam.”

A középiskolásként végigvitt projekt után egyenes volt az út a SZEnergybe?

„Társaimmal már az első egyetemi napunkon kaptunk egy e-mailt Pup Dánieltől, a SZEnergy akkori vezetőjétől, hogy várnak az első csapatgyűlésre. Elmentünk, és többen ottragadtunk.”

Milyen pluszokat adott a csapattagság?

„Rengeteget, szinte felsorolni is nehéz. A legfontosabb talán az, hogy megtanulhattam, milyen éles projekteken, téttel dolgozni, ahol feladatok és határidők vannak, amiket ha nem teljesítünk, akkor annak nem gyengébb érdemjegy a következménye, hanem például az, hogy az autó nem tud kigurulni a pályára. Ez nagyon jó lecke volt mindannyiunknak, mert az iparban is így van.”

London, Shell-Eco-marathon verseny

Mire a legbüszkébb a csapattal kapcsolatban?

„A tavaly bemutatott autónkra, ami olyan minőségi előrelépést jelentett, amiért már megérte itt lenni. Jó érzés, hogy külföldön is tudják, a SZEnergy topcsapat, a Széchenyi pedig nagyon jó egyetem. Ez persze már abból is világos lehet, hogy a világ két nagy egyetemminősítő szervezete, a QS és a Times Higher Education listáján is szerepel.”

Mi az, ami nem teljesült az egyetemen abból, amire számított?

„Nem is tudom… A sör mondjuk drágább lett. (Nevet.) Sok minden megváltozott azóta, hogy idejöttem. Amikor elsősként lementem az edzőterembe, csak magyarul beszéltem, most pedig már egyre gyakrabban angolul kell, annyi külföldi hallgató van itt. De ez igazából jó, mert azt mutatja, hogy még többen járnak az egyetemre, nemcsak külföldiek, hanem magyarok is.

A tanulmányokon és a SZEnergyn túl mit adott az egyetem?

„Már a gólyatáborban megismertem a barátnőmet, akivel azóta is együtt vagyunk. Emlékezetesek maradnak a kari és a gépész bográcsozások. Szeretem, hogy az egyetem a Mosoni-Duna és a Püspökerdő mellett fekszik, és hogy a belváros is nagyon közel van. Sokat elmond, hogy a campust tavaly Magyarország legszebbjének választották, ráadásul ritka jó adottságú, hiszen néhány percen elérhetők a kollégiumi szárnyak, a tanulmányi épületek, az éttermek, a kocsmák, a vízpart, a sportpályák.”

Tapasztalatai szerint Győr milyen lehetőséget jelent a végzettek számára?

„Köztudott, hogy itt magasabbak a fizetések, mint más megyékben, és könnyebb elhelyezkedni. Gyakran még keresgélni sem kell. Az Audi és az általa generált sok lehetőség közismert, de ezeken kívül is rengeteg jó állás, érdekes munkahely van. Csapatvezetőként én is rendszeresen kapok telefonokat cégektől, hogy ajánljak nekik hallgatókat például gyakornoknak. A munkaadók értékelik a győri diplomát, egyébként pedig a jelentkezők készségeit nézik, amelyek fejlesztésére nagyobb hangsúlyt fektet a Széchenyi István Egyetem, mint más intézmények.”

Forrás: Hancz Gábor (Széchenyi István Egyetem)

Kapcsolódó témák: #Győr | #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |