Fuss a struccal!

Akinek a futás olyan, mint a levegő!

P. Csapucha Adrienn Fotó: Marcali Gábor
2023.04.03. 13:45

Földingné Nagy Judit számára a futás olyan mint a levegővétel, nincs nap, hogy ne húzná fel a futócipőt és ne élvezné a felszabadult mozgás örömét. Pályafutása, kitartása példaértékű, nem véletlenül kérték fel arra, hogy a Fuss a struccal! kampány egyik arca legyen.

Az elmúlt héten már megismerhették a Fuss a struccal! jótékonysági futófesztivál egyik nagykövetét, Nagy Balázst, most pedig a kampány másik arca, a sportágban többszörösen bizonyított futó, Földingné Nagy Judit is bemutatkozik. Persze Juditot Győrben senkinek sem kell bemutatni, a hosszútávfutó atléta rengeteg cím büszke tulajdonosa. Sokáig például a maraton hazai csúcstartója is volt az olimpikon. “Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen sokáig tudtam tartani a csúcsot. A mosonmagyaróvári Szabó Nóri az új rekorder, az új hazai csúcs általa 2:28:25 lett” – kezdte a beszélgetést a futó.

Judit 1996-ban és 2000-ben is indult az ötkarikás játékokon, majd 2004-ben, 39 évesen fejezte be profi pályafutását.

“2005-ben született meg a kisfiúnk, de 2006-ban már ismét ott voltam a futópályán. Magyar versenyeken és közeli, külföldi helyszíneken egészen 49 éves koromig futottam. Aztán jött egy sajnálatos sérülés, ami műtéttel végződött, azt már jelnek vettem. De aki egyszer benne van az élsportban az nem hagyhatja csak úgy abba, és nem is szabad. Csak a mérték és a távolság változik. 5-10 kilométert szoktam futni minden nap, és minden évben kitűzök egy-egy versenyt amin elindulok” – idézte fel élete fontos eseményeit az atléta. Judit azt is elárulta, hogy a Fuss a struccal! futófesztiválon több távon is elindulna.

“Dr. Horváth Eszter, az alapítvány motorja keresett meg, a fiai hozzánk jártak futni régebben. Annyira eltökélt volt a doktornő, hogy szinte teljesen kész tervekkel jött hozzám, én csak egy két jó ötletet adtam neki, hogy minél sikeresebb legyen a rendezvény. Nagyon megtisztelő, hogy a nagykövete lehetek ennek az akciónak, örömmel népszerűsítem azt, amit amúgy is szeretek, különösen akkor, ha pluszban egy nemes célt is szolgálunk” – fogalmazott az egykori profi sportoló. Úgy véli bárkinek érdemes lesz elindulnia a versenyen, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Az április 23-ai rendezvényre még egy hétig lehet előnevezni, de természetesen nevezésre a helyszínen is lesz lehetőség. Aki a sportolás mellett is szívesen adakozna megteheti, már közel másfél millió forint gyűlt össze az adománygyűjtő számlán, így még közelebb kerültek a szervezők a célhoz, hogy beszerezzék a kórház számára a 12 millió forint értékű gyermek lélegeztetőgépet.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Földingné Nagy Judittal készült teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza: