Győr+
2018.04.18. 10:51

„Hittel élek, és benne vagyok a világ minden örömében”

Kitüntetéseiből tárlatot nyithatna a nyolcvan éves Kuti József, akinek a munkásságát, életét március 15-én Pro Urbe-díjjal ismerte el a város.

A győri egyetem jogelődjének, a műszaki főiskolának a létrehozásában, működtetésében éppúgy fontos szerepet vállalt, mint a sportélet megszervezésében, kiteljesítésében. Főiskolai docensként ment nyugdíjba, az idén pedig címzetes egyetemi tanárnak nevezte ki a Széchenyi István Egyetem szenátusa. Kuti József református lelkész családból származó hívő ember, aki presbiterként is szolgálja az egyházát. Az ő élete, tevékeny állapota jól példázza: csak éveinek számában öregszik az, aki idősebb korában is méltó feladatot talál magának.

Már korán reggel öltönyösen, nyakkendősen elegáns. Hová készül, hogy telik a mai napja?

Megyek be az egyetemre, segítek a sportegyesület költségvetésének megtervezésében.

Hány éve jött el nyugdíjba az egyetemről?

1998-ban voltam hatvan éves, akkor mentem nyugdíjba, de utána hat évet tanítottam még óraadóként. Főiskolai docensként köszöntem el az egyetemtől, nyolcvan évesen pedig címzetes egyetemi tanári címet adott a szenátus.

Mi lesz a délutáni programja?

Egykori tanítványaim jönnek hozzám a tíz évestől a hatvan évesig.

Tanulni?

Beszélgetni. Tanulni az iskolában kell, meg otthon.

Ön református lelkész fiaként mennyire nehezen került be jó iskolákba, egyetemre?

Akkoriban a lelkész család nem volt jó ajánlólevél. Hajmáskéren születtem, a közeli Veszprém Lovassy-gimnáziumában végeztem, volt némi késztetés arra, hogy inkább szakközépiskolába vegyenek föl, de végül is bejutottam a gimnáziumba, onnan pedig az Eötvös Loránd Tiudományegyetem matematika-fizika szakára.

A villamosmérnöki diplomát mikor szerezte meg?

Később, akkor, amikor a főiskolán már tanítottam a matematikát. A mérnökhallgatók nem igazán kedvelték ezt a tárgyat. Pedagógusi kötelességemnek tartottam, hogy megtudjam: egy villamos mérnöknek milyen matematikai tudásra van szüksége, s hogyan lehet motiválni a hallgatókat. Délelőtt tanítottam, délután meg egyetemre jártam.

Neve minden túlzás nélkül összefonódik a győri főiskolával, majd az abból felnőtt egyetemmel.

Tanúja és részese voltam a főiskola megalakulásának – sőt annak előzményeit is jól ismerem –, és egyetemmé válásának is. Voltam tanszékvezető, a főigazgató oktatási helyettese, a távközlési intézet igazgatója, aztán a rendszerváltást követően előtérbe kerültek a civil, demokratikusabb módszerek, és választás eredményeként lettem a főiskolai tanács elnöke Szekeres Tamás főigazgatósága idején. Szekeres Tamásnak az volt az elképzelése, hogy a főiskolát befogadó városnak – amely lakásokat adott az ide költöző tanároknak, s más módon is támogatta a felsőfokú oktatási intézményt – kell fontos értékeket adni viszonzásul. Többek között ezért született meg az egyetemalapítás átgondolt terve, s ilyen erős motivációkkal is sikerülhetett megvalósítani ezt a sikeres koncepciót.

 

Ön közismerten az egyetemi sportegyesület működtetésében is kiemelkedő érdemeket szerzett. Az egyetemi sportkör alapítója, s ma is tiszteletbeli elnöke. Honnan a sportszeretete? Sportolt valamit fiatal korában?

Atletizáltam és röplabdáztam, de egyiket sem versenyszerűen. Tanári pályámat a budapesti Puskás technikumban (a távközlésnek szakembereket képző iskola nem Puskás Ferencről, a legendás labdarúgóról, hanem nyilván Puskás Tivadarról, a telefonhírmondó feltalálójáról volt elnevezve – a szerk.) kezdtem, és pedagógusként szerveztem a diákok sporteseményeit. 1973-ben aztán Budapesten alakult meg a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola (KTMF) sportköre, mely 1976-ban költözött Győrbe.

Önnel és családjával egy időben.

Valóban akkor jöttem én is. A Bacsó Béla út egyik kilenc emeletes házában kaptunk lakást. Nem voltak beilleszkedési gondjaink, Győrt az első perctől kezdve otthonomnak éreztem. Megtaláltam a helyemet a városban és a főiskolán egyaránt. A főiskolai testnevelést és az egész sportéletet a helybeli testnevelő tanárokra bíztuk. Délelőtt tornaórákat, délutánonként edzéseket vezettek. Edzőknek nem fizettünk pénzt, de a sportolóknak sem. Úgy gondoltuk, hogy a profi sport nem az egyetemre való. Az egyesülési törvény megszületéséig abból a szempontból könnyű dolgunk volt, hogy akit fölvettünk a főiskolára, az automatikusan a mi sportkörünket erősítette. Később azonban már választhattak a hallgatók, volt, aki vissza akart járni edzésre és mérkőzésekre a szülővárosába. Sportolói ösztöndíjakkal tartottuk itt őket. Mindenkit persze nem lehetett, a focistáknak például máshol fizettek, ezért aztán közülük többen elpártoltak tőlünk.

Beszélgetésünk közben hallottam, hogy önt ma még református presbiterként az egyházi alapítványhoz is várják. Mindennapi életére milyen hatással van a lelkész családi háttér?

Édesapám, öcsém és a fiam is lelkész. Én is hittel élek. Benne vagyok a világ minden örömében, de ezzel a meggyőződéssel. Voltam tagja a pápai egyházmegyének, a dunántúli egyházmegyének, sőt a református egyház törvényhozó testületének, a zsinatnak is. A tavalyi évben különösen büszke voltam arra, hogy a reformáció ötszázadik évfordulóján ennek az egyháznak a tagja lehetek, itt kereshetek és találok támaszt az életemben.

Természettudományos képzettsége, ismeretei miatt soha nem ingott meg az istenhite?

Nem. Voltak, akik feltették a kérdést: hogyan tudok hinni egy olyan isten létezésében, hogyan tudok hinni egy olyan mennyországban, amelyet az idő és a hely koordinátáin meghatározni nem lehet. És valóban nem lehet, nem tudom ugyanis azt mondani, hogy innentől eddig terjed a mennyország. Azonban a természettudományok egyik alapvetése, hogy a világmindenségben nem mindenről lehet megmondani annak a helyét és idejét. Én a vallástól nagyon sokat kaptam. Az embert a hatodik napon teremtő isten a teremtés utolsó pillanatában lelket lehelt az emberbe. Ennek a szent léleknek én is a gazdája vagyok, de nemcsak én, hanem az embertársaim is. Ezért kell mindenkihez megértően, nyitott szívvel közeledni. Mondhatják rám, hogy a Kuti egy balga álmodozó – de én ettől az érzéstől, ettől a hittől gazdag ember vagyok. Én ettől vagyok gazdag ember.

 

Hajba Ferenc

Fotó: O. Jakócs Péter