Hálásak nekik a munkájukért és megbecsülik őket

A tisztaság őrangyalai

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2020.05.13. 16:19

Az „alaposan” a jelszava a Széchenyi István Egyetem takarítóinak, akiknek a „köszönöm” a legnagyobb elismerés. A koronavírus-járvány kezdete óta, ahogy korábban is, minden nap helytállnak, vigyáznak ránk. Róluk szól ez a cikk, mert nekik is jár a taps.

Mi lenne velünk nélkülük? – tettem fel a költői kérdést magamnak, amikor a beszélgetésre készültem a Széchenyi István Egyetem takarítóival, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy megőrizzék az intézmény munkatársainak és hallgatóinak egészségét.

Hú, de jó illat van, köszönöm” – ilyen mondatokért hálás leginkább Görcs Frigyesné Magdi. „Szeretek takarítani, ráadásul itt az egyetemen mindenki igazán kedves velem, hálásak a munkámért. Számomra mindig fontos volt, hogy alaposan végezzem el a feladataim. Nincs ez másként a járvány idején sem. Nem tagadom, először megdöbbentem, amikor hallottam a vírusról, de nem estem pánikba: kollégáimmal tudtuk, most még fontosabb lesz a tisztaság, a fertőtlenítés” – emlékezett a takarító, aki az általános tisztítószerek mellett mostanában több hipót használ.

Őt erősítette meg Braun Tímea, aki elmondta, hogy a veszélyhelyzet idején is bátran lépnek be dolgozni.

„Felvesszük a védőfelszerelést, beszedjük a főnökeinktől kapott vitaminokat és tesszük a dolgunkat, ahogyan mindig” – foglalta össze, és kiemelte, szívesen jön dolgozni az egyetemre.

Itt mindegyik nap jó nap – mosolygott a szeme a maszk mögött. Szerinte a jó munka alapja a munkahelyi légkör, ami kifejezetten baráti és emberséges a Széchenyi-egyetemen. Horváthné Andrea emellett a megbecsülést emelte ki: „Számomra az a legnagyobb siker, hogy a munkám után csak elismerést kapok. Megbíznak bennem, érzem a megbecsülést”.

Braun Tímea munkában (Fotó: Májer Csaba József)

A 89 fős takarítócsapatnak köszönhetően tisztaság és rend vár mindenkit, aki az intézménybe érkezik, éppen ezért fontos, hogy az ő egészségüket is megóvják.

„A korábban használt védőfelszerelésen túl, a járvány kirobbanása előtt beszereztünk még egyszer használatos gumikesztyűket, maszkokat, C-vitamint, melyeket azóta is folyamatosan biztosítunk takarítóink számára. Ezek mellett több méretben vásároltunk védőruházatot, amit igény szerint osztunk ki. A takarítói öltözőkben is kézfertőtlenítő adagolót helyeztünk el, melyeknek utántöltéséről folyamatosan gondoskodunk” – beszélt a speciális óvintézkedésekről Samu László, az Uni-Famulus Kft. munkatársa, a takarítók vezetője. – Számunkra is meglepő volt, hogy dolgozóink körében nyoma sem volt negatív hangulatnak a járvány miatt. Bátran mondhatjuk, a tenni akarás továbbra is folyamatosan jellemzi kollégáinkat.”

Görcs Frigyesné: hálásak a munkámért (Fotó: Májer Csaba József)

Ezért a hozzáállásért és az alapos munkáért igazán hálás a Széchenyi István Egyetem kancellárja, dr. Filep Bálint is:

„Minden munkatársunknak, így a takarítóknak is köszönettel tartozom, hogy a mostani nehéz, extrém helyzetben is bizonyítják helytállásukat. Most még inkább látható, milyen fontos láncszemek az egyetem életében például a takarítók, akik a járvány ellenére is bátran, lelkesen végzik munkájukat, s biztosítják a tiszta, kulturált munkavégzés feltételeit. Ismételten köszönöm, hogy számíthatunk rájuk, ez megnyugtatóan hat mindennapi munkavégzésünkre.”

Varga Klaudia, az Uni-Famulus Kft. ügyvezetője az egyetem vezetésével egyetértésben a kollégák biztonságérzetének növelését nagyon fontosnak tartja. „Azon munkavállalókat, akik kérték, vagy koruk, egészségi állapotuk alapján úgy tartottuk helyesnek, a veszélyhelyzet bejelentése óta átmenetileg felmentettük a munkavégzés alól. Kivételek azok a kollégák, akik az utóbbi időben önként jelentkeztek, hogy ismét szeretnének dolgozni. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk munkatársaink tájékoztatására. Kértük is őket, hogy bármilyen kérdéssel
forduljanak hozzánk
, így tudunk számukra megnyugtató válaszokat adni” – hangsúlyozta az ügyvezető.

Samu László, a takarítók vezetője (Fotó: Májer Csaba József)

Samu László pedig érdeklődésünkre elmondta, hogy az egyetem épületeiben a vírus magyarországi megjelenése előtt is növelték a takarítás gyakoriságát, most pedig fokozottan kiemelt figyelmet fordítanak a csapok, csaptelepek, mellékhelyiségek takarítására, fertőtlenítésére, illetve a kilincsek, beléptetők, ujjlenyomatolvasók, liftnyomógombok fertőtlenítő tisztítására. Az egyetem épületeinek bejáratához pedig kézfertőtlenítő adagolókat helyeztek el, amiket folyamatosan utántöltenek.

Czeiner-Szücs Anita, SZEhírek