Nem várakoztak, berobbantak!
Függ Gergely járt a Győr+ Rádió stúdiójában, a Várakozni Tilos zenekar tagja elmesélte a „Színpadra Fel” tehetségkutató versennyel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait.
Függ Gergely járt a Győr+ Rádió stúdiójában, a Várakozni Tilos zenekar tagja elmesélte a „Színpadra Fel” tehetségkutató versennyel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait.
A Flopp formáció hat tagjából két tehetséges zenész látogatott el a Győr+ Rádióba vasárnap, vidáman, energikusan a Magunk köztbe. Képzett zenészként közönség kedvenccé váltak változatos repertoárjukkal a „Színpadra Fel” versenyben.
Léhárt Mira és Polgár Patrik az idei Fröccsnapok tehetségkutató versenyének döntősei voltak a Mélyvíz vendégei, fiatalos hangulatot varázsolva a stúdióba. Tisztában vannak azzal, hogy még az út elején tartanak, de ők mindent megtesznek azért, hogy beírják magukat a zene történelemkönyvébe.
A Kétszemközt zenekar frontembere Szabó Gábor járt Bajzát Zsuzsinál és Herkely Ákosnál a Győr+Reggeliben, hiszen ők is bejutottak a Színpadra Fel! zenei tehetségkutató döntőjébe. A zenészeket szombaton, 16 órától láthatjuk majd a Dunakapu téren.
A sors akarta, hogy Míra és Patrik zeneileg egymásra találjon, hiszen mindez csak egy véletlennek köszönhető. Patrik egy videón látta és hallotta először Mírát, ráírt, és ma már másfél éve készítik közösen a dalokat. Az ő formációjuk is bejutott a Színpadra fel! döntőjébe, a csapatnak ez lesz az első nagyszínpados fellépése.
Pénteken délelőtt hivatalosan is átadták Magyarország legnagyobb fürdőberuházását, melyet este egy fergeteges nyitóbuli követett a komplexum csodálatos környezetében. Először DJ Dominique, majd a győri duó, a TNT szórakoztatta a közönséget. Szombaton pedig a fürdőzők előtt is megnyitja kapuit a létesítmény, melyről természetesen a Győr+ is beszámol!
A nemzeti ünnephez közeledve újabb különlegességgel kedveskedik a győrszentiváni zenekar. A Falcon Project ezúttal a Nemzeti dalt zenésítette meg, nem is akárhogyan. A részletekről a Győr+ Rádió stúdiójában beszélt a formáció két oszlopos tagja, Kondor Gábor és Farkas István Richie.
A 2000-ben megalakult Akkordeon Harmonika Zenekarból 2006-ban kiválva jött létre az Akkordeon Tánczenekar. A főleg nyugdíjasokból álló banda létrejötte előtt még csak néhány harmonikázni vágyó emberről beszélhettünk.