A győriek szeretnek bulizni!
Hazai pálya már a Star Machine zenekar számára Győr, akik idén is fantasztikus bulira készülnek a Széchenyi Téren. Zárjuk együtt a 2019-es évet, bulizzunk a legnagyobb slágerekre, s köszöntsük velük az új esztendőt!
Hazai pálya már a Star Machine zenekar számára Győr, akik idén is fantasztikus bulira készülnek a Széchenyi Téren. Zárjuk együtt a 2019-es évet, bulizzunk a legnagyobb slágerekre, s köszöntsük velük az új esztendőt!
Életének 96. évében szombaton elhunyt Szőnyi Erzsébet zeneszerző, a nemzet művésze - közölte a Magyar Művészeti Akadémia az MTI-vel.
RockMilady neve már ismerős lehet a győriek előtt, hiszen a fiatal zenész karrierje városunkból indult.
Sok karácsonyi dalt ismerünk, a könnyedebb daraboktól egészen a mély gondolatokat tartogató zenékig - egy ilyennel folytatjuk sorozatunkat!
Zenei időutazásunk célpontja ezúttal 1986, Chris Rea örökzöldje megunhatatlan!
A karácsony egyik örökzöld slágerét legtöbben a The Jackson 5 nevű formáció előadásában ismerjük, amiben a kis Michael értetlenkedik, miért puszilgatja anyukáját a Mikulás.
Egészen 2007-ig kanyarodunk vissza, amikor a sikerduótól először lehetett hallana a Szép Karácsony című dalukat, amely azóta is tartja népszerűségét.
Ki ne látta volna már az Igazából szerelem (Love Actually) című karácsonyi klasszikust és ki ne emlékezne arra a bizonyos ikonikus dalra?
Az All I Want for Christmas Is You legendás karácsonyi dal, s végre felkerült a slágerlisták élére. Ehhez persze kellett, hogy új klipet is forgassanak hozzá.
Az ország egyetlen férfi szopránénekese, Vásáry André ad karácsonyi koncertet zenekari kísérettel szombaton 17 órakor a Széchenyi téren. A sokoldalú énekes az Ünnep című lemezének dalait hozza el az adventi forgatagba, olyan népszerű slágerekkel, mint a White Christmas és a Csendes éj.