A Dal 2020

A Nene nyerte a második válogatót

Fotó: A DAL
Győr+
2020.02.09. 07:46

A Nene Későre jár című számával nyerte A Dal 2020 második válogatóját szombaton.

A Duna Televízióban és a Duna World csatornán sugárzott műsorban a zsüri tagjaitól maximális, összesen 40 pontot kapott a zenekar, így automatikusan továbbjutott. Mellettük továbbjutott még a Kies Az egyetlen című számmal, Molnár Dániel az Ábránd című dallal, Takács Nikolas és a Csendbeszéd, Wolf Kati a Próbáld még! című számával és Nági a Freedom – Felszállok a gépre című számával.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, a Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezte és pontozta.

A dalválasztó showban idén még nagyobb szerepet kapnak az ötödik zsűritag szerepét betöltő nézők, akik a műsor folyamán kétszer is szavazhattak sms-ben. Az első, tíz perces szavazás után a legkevesebb voksot Arany Timi kapta, így ő automatikusan kiesett a versenyből. Utána a zsűri döntésével búcsúzott a további versengéstől a Patikadomb.

A bent maradt dalokra további öt percig szavazhattak sms-ben a nézők. A voksaik alapján kialakult sorrendet pontokká alakították, így alakult ki a hat továbbjutó dal sorrendje.

A második válogató extra produkciójaként Rúzsa Magdi és zenekara adta elő Érj hozzám című számát.

A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. A dalválasztó show győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

A második válogató összefoglalóját ITT olvashatják


Forrás: hirado.hu

Kapcsolódó témák: #adal2020 | #zene |