A dartsvilág valódi sztárjai jönnek a háromnapos viadalra
A vasárnap lezajlott magyar selejtezővel kialakult a szeptember 19. és 21. között az MVM Dome-ban sorra kerülő Hungarian Darts Trophy 48 fős mezőnye.
A vasárnap lezajlott magyar selejtezővel kialakult a szeptember 19. és 21. között az MVM Dome-ban sorra kerülő Hungarian Darts Trophy 48 fős mezőnye.
A szurkolóknak üzent, majd újabb olimpiai bajnoki címről is beszélt a Patent Győri VSE klasszis kajakosa, Kopasz Bálint, aki Milánóban szerezte meg ötödik világbajnoki címét.
A hússzoros maraton kajak világbajnok Csay Renáta és családja számára igazán különleges lesz a győri világbajnokság, hiszen két gyermekük is rajthoz áll.
Baross Csonka Eszter testépítő sikereit tükrözik a versenyekről hazahozott érmek és kupák, a befektetett munkát, az életmódjával járó lemondásokat azonban csak ő ismeri igazán. Egy csodásan ívelő pálya végére tett pontot november elején, ekkor indult ugyanis az utolsó, hivatalos versenyén.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat kutyás csoportjának parancsnoka, Tremmel Nándor főtörzszászlós a június elején Lengyelországban rendezett kettlebell-világbajnokságon az 50–59 évesek korosztályában – 31 ország több mint 500 versenyzője között – világbajnok lett. De mi az a kettlebell?
Ki tudott róla, hogy Győrtől pár kilométerre van egy úgynevezett „Nindzsa falu”? Mert bizony van, egyenesen onnan érkezett Dubi Sándor kendo világbajnok és többszörös Európa bajnok egyéniben és csapatban is.
Busa Gabriella pontozással legyőzte a lengyel Marta Pyrát és ezzel megszerezte a 55 kilogrammos súlycsoport profi kick-box világbajnoki címét.
Bukor Ádám a Világjátékokon megszerzett dupla bronzérme után a Kolumbiában rendezett uszonyos úszó-világbajnokságon kétszer a dobogó legfelső, egyszer pedig a harmadik fokára állhatott fel. A Győri Búvár SE világcsúcstartó versenyzője immár nyolc vb-címmel büszkélkedhet pályafutása során.
Többek között a világbajnok Lukas Podolski, Per Mertesacker és Sami Khedira is ott lesz a német labdarúgó-válogatott Liechtenstein elleni világbajnoki selejtezőjén, amelyen a német szövetség ünnepélyesen elköszön a gárda korábbi szövetségi kapitányától, Joachim Löwtől.