Labdarúgás

Világbajnok játékosok is búcsúznak Joachim Löwtől

Illusztráció: Pixabay
MTI
2021.10.27. 18:55

Többek között a világbajnok Lukas Podolski, Per Mertesacker és Sami Khedira is ott lesz a német labdarúgó-válogatott Liechtenstein elleni világbajnoki selejtezőjén, amelyen a német szövetség ünnepélyesen elköszön a gárda korábbi szövetségi kapitányától, Joachim Löwtől.

A meccsre november 11-én kerül sor Wolfsburgban, minderről az ugyancsak vb-győztes Benedikt Höwedes beszélt a német szövetség hivatalos honlapján.

,,A válogatott család egy része összejön. Játékosok, edzők, segítők, akik az évek során kísérték Löwöt, és akik sokat jelentenek a számára, akikkel világbajnokok lettek. Lukas Podolski például, vagy Per Mertesacker és Sami Khedira, csak hogy hármat említsek közülük – mondta Höwedes.

A játékosok sorfalat állnak majd a trénernek, aki Andreas Köpke kapusedzővel együtt 17 évig dolgozott a német szövetségnél. A duó az idei Európa-bajnokság után távozott, amelyen a nemzeti csapat a legjobb tizenhatig jutott. Löw karrierjének csúcspontja a 2014-es, brazíliai vb-diadal volt. A most 61 éves szakember 2006-ban vette át a válogatott irányítását, azt megelőzően két évig Jürgen Klinsmann segítője volt.

Nyáron Hansi Flick követte Löwöt a kapitányi poszton, s a Liechtenstein elleni mérkőzésnek már nem lesz tétje, miután vezetésével a német nemzeti együttes már kiharcolta a csoportelsőséget, s ezzel együtt a részvételt a jövő évi, katari világbajnokságon.

Kapcsolódó témák: #búcsú | #labdarúgás | #világbajnok |