Itt a hosszú hétvége, íme néhány hasznos információ a Győr-Szoltól!
A társaság szolgáltatásai a hosszú hétvégén az alábbiak szerint vehetők igénybe.
A társaság szolgáltatásai a hosszú hétvégén az alábbiak szerint vehetők igénybe.
Nemrég rendezték a győri vásárcsarnokban a nyitott piacok napját, ahol kihirdették az év legszebb piaci standja országos verseny helyi fordulójának eredményét. Győrben mintegy háromezer vásárló adta le voksát a vásárcsarnokbeli kedvenc kereskedőjére.
A kellemes őszi idő sokakat vonzott pénteken délelőtt a vásárcsarnok elé, ahol lecsóillat lengte be a teret. Ezen a napon rendezték meg ugyanis a nyitott vásárcsarnokok napját, amelyet jótékony lecsófőzéssel kötöttek össze, az étel alapanyagait pedig kedvezményes lehetett megvásárolni.
Összefogtak az ország nagy piacterei és vásárcsarnokai, hogy visszacsalogassák az évtizedek óta el-elmaradozó vásárlókat. 14 nagy hazai piac és csarnok működnek együtt, köztük a győri Vásárcsarnok is.
A győri Vásárcsarnok is részt vesz az országos stand szépségversenyen. A szavazókon múlik, hogy ki lesz az az első három helyezett, aki bejuthat az országos döntőbe.
A Nyitott piacok napja elnevezésű országos rendezvénysorozathoz csatlakozik a győri vásárcsarnok is. Szeptember 22-én, pénteken 8 órától 16 óráig a szokásos árukínálat mellett különböző programokkal is várják a vásárlókat.
Augusztus végén és szeptemberben az alma az igazi sláger a győri piacon. A standokon van még nyári alma is, de napokon belül az őszi fajták veszik a „hatalmat” az árusoknál. Szeptember 22-én egy jótékonysági akcióra is készülnek a kereskedők, a Nyitott Piacok Napján, az Európai Mobilitási Héthez is kapcsolódva a Vásárcsarnokban lecsófőzést rendeznek, aminek bevételét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlják majd fel.
Az elmúlt időszakban jól fogytak a hazai termesztésű, ízletes gyümölcsök a győri Vásárcsarnok kereskedőinél, erről számoltak be az árusok a Győr+ Médiának. Volt, aminek jobb, másnak kicsit rosszabb szezonja volt, de így is erős nyarat zárhatnak a kereskedők. A magyar dinnye és a barack forgalma kiemelkedett a többi közül, de eperből és almából is sok fogyott.
Ha augusztus, akkor dübörög az idei lecsószezon. Ez az időszak mindig erős a hazai piacokon, így a győri vásárcsarnokban is, sokan szeretik az ízletes egytálételt, amihez most könnyedén be lehet szerezni a friss paprikát, paradicsomot és hagymát. Ahogy arról folyamatosan beszámoltunk, jó forgalmat bonyolítanak a csarnok kereskedői, eddig a magyar dinnye és a nyári gyümölcsök pörgették a piacot, most „felzárkóztak” melléjük a finom, különböző módon elkészített és tálalt, házi lecsó legfontosabb alapanyagai.
Miközben a magyar dinnye jól pörög a piacon, a nyári gyümölcsökből a kedvezőtlen időjárás miatt jóval kevesebb terem, ezért drágult a sárga- és az őszibarack, illetve a kajszi és a lapos barack is. Erről számoltak be Híradónknak a győri vásárcsarnok kereskedői. A tavaszi fagyok, majd a nyári hőség sem tett jót a termésnek, a kis mennyiség pedig sajnos felfelé tolta az árakat. A barackok nagyjából 40-50 százalékkal drágultak, ennek ellenére mindegyik fajta jól fogy, vásárlóból nem lett kevesebb, csak a többség kisebb mennyiséget vesz.