Címke: vásárcsarnok
Hirdetés
Szöveg és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.07.18.

Nyári gyümölcs: kevesebb, drágább, de jól fogy

Miközben a magyar dinnye jól pörög a piacon, a nyári gyümölcsökből a kedvezőtlen időjárás miatt jóval kevesebb terem, ezért drágult a sárga- és az őszibarack, illetve a kajszi és a lapos barack is. Erről számoltak be Híradónknak a győri vásárcsarnok kereskedői. A tavaszi fagyok, majd a nyári hőség sem tett jót a termésnek, a kis mennyiség pedig sajnos felfelé tolta az árakat. A barackok nagyjából 40-50 százalékkal drágultak, ennek ellenére mindegyik fajta jól fogy, vásárlóból nem lett kevesebb, csak a többség kisebb mennyiséget vesz.

Győr+ 2023.07.13.

Koleszterinmentes és finom: egyre népszerűbb a fürjtojás

Koleszterin- és szalmonellamentes, finom, egészséges, sőt terápiás célokra is tökéletesen alkalmas. Jóval kisebb, mint egy tyúktojás, de a beltartalma megegyezik azzal, ráadásul a fürjtojást azok is bátran fogyaszthatják, akik a tyúktojást nem.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.07.04.

Vásárcsarnok: itt az első, mézédes magyar dinnye!

Régóta vártak erre a pillanatra a vásárlók, de maguk a kereskedők is, végre megérkezett a győri Vásárcsarnokba az első igazi, mézédes, magyar dinnye szállítmány. Több kereskedőnél már ott van a pulton az egyelőre még fólia alatt termesztett piros belű. Békés megyéből, Medgyesegyházáról jött az ízletes dinnye, ami máris roppant népszerű a csarnokban.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.06.23.

Napokon belül érkezik a mézédes magyar dinnye

Indul a magyar dinnye szezonja, ezzel kapcsolatban egyelőre annyit tudni, hogy jó minőségű dinnyére számítanak a szakemberek, a mennyiség pedig várhatóan közepes lesz. A hazai pirosbelű finom, kiválóan frissít a hőségben, sőt egészséges is, ezért minden évben nagy sláger a piacon. A győri Vásárcsarnokban sárgadinnyéből már most is van magyar, míg a görögből Olasz- vagy Görögországból származó finomságot lehet beszerezni.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.06.13.

Jön a nyár, a csarnok forgalma is “berobbant”

Az évszak terményeinek köszönhetően máris „berobbant” a győri Vásárcsarnok forgalma. A Győr+ Médiának erről számolt be több kereskedő, akik bizakodóak a nyári időszakkal kapcsolatban. Bár az eperszezon a sok eső miatt nagyon rövidre sikerült, megjelent a standokon a cseresznye, a meggy és a barack. Az árak egyelőre még magasak, de a minőség jó, és ha elég termés lesz, gyorsan lejjebb mehet a finom magyar gyümölcsök ára.

Szöveg és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.05.12.

Az infláció ellenére is dübörög a májusi piac

Hiába a továbbra is két számjegyű infláció, Győrben dübörög a piac. A vásárcsarnokban most májusban szinte minden nap erős, de különösen pénteken és szombaton van nagy tömeg, erről számoltak be a Győr+ Médiának a kereskedők. A vásárlók főleg a hazai primőr zöldségeket keresik. A csarnokban ízletes, idehaza termett paradicsomot, paprikát, retket és padlizsánt lehet beszerezni, általában magától az őstermelőtől.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.04.28.

Itt a tavasz, “bedurrant” a palántaszezon is

A napokban úgy tűnik végérvényesen is beköszöntött a tavasz, a jó idővel pedig valósággal „bedurrant” a palántaszezon is. Ez tapasztalható a győri Vásárcsarnokban is, ahol napok óta hatalmas a választék mindenféle zöldség- és virágpalántákból.

Hirdetés