31 főt szállított az embercsempész
Az elkövetőt a cselekménye megvalósítását követően három nappal – jogerősen - két év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték.
Az elkövetőt a cselekménye megvalósítását követően három nappal – jogerősen - két év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték.
Az ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki ököllel ütötte a bíróság ajtaját azért, hogy bejusson oda, majd letolt alsóneművel mutogatta magát az utcán.
Az ügyészség négy rendbeli minősített csalással, valamint kábítószer-birtoklással vádol egy férfit, aki un. unokázós csalásokkal idős emberek megtévesztésében vett részt.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy buszsofőr ellen, aki a zebrán gázolt halálra egy gyalogost.
Nyomkövetőt kap és nem hagyhatja el otthonát - így döntött a Győri Járásbíróság ma délelőtt annak a 16 éves kapuvári fiúnak az ügyében, aki osztálytársai megölésével fenyegetőzött egy zárt internetes csoportban.
A férfi a síneken sétált, vészfékezésre kényszerítve a vonatot, majd a vonat ablakait is megdobálta.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy, az elkövetéskor 48 éves férfi ellen, aki az interneten vágott dohányt ígért, de azt soha nem is akarta leszállítani.
A Győri Járási Ügyészség garázdaság vétsége és két rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatalemberrel szemben, aki egy iskola udvarán három kiskorút is bántalmazott.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy jelenleg 33 éves férfi ellen, aki tavaly augusztus és november között hét győri és két győrújbaráti ingatlanba is betört.
Az 51 éves férfi fekete ruhában, símaszkkal a fején, viperával támadt rá a szomszédra, és meg akarta kötözni.