Alig múltak 14 évesek, iskolatársuktól raboltak
A vádirat szerint a két 14 éves és a 15 éves fiatal 2022 augusztusában, Sopronban az utcán látták meg egyik iskolatársukat, és elhatározták, hogy pénzt szereznek tőle.
A vádirat szerint a két 14 éves és a 15 éves fiatal 2022 augusztusában, Sopronban az utcán látták meg egyik iskolatársukat, és elhatározták, hogy pénzt szereznek tőle.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki az italmérőben a rétes receptjén veszett össze ismerősével.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a nevelőapa büntetésének a súlyosítását, aki felesége tíz éves kislányát szexuálisan molesztálta.
Vádemelés a győri futár ellen, aki a rábízott csomagokból összesen 36 pár sportcipőt sikkasztott el. Az okozott kár mintegy 800 ezer forint.
Kitört a kutya a kenneljéből, átment egy másik ingatlan udvarára, ott megtámadott és összeharapdált egy hölgyet, majd azonnal elpusztított egy, az udvaron lévő kisebb kutyát. A Győri Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a nagytestű kutya tulajdonosával szemben.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki ittasan vezetve úgy előzött, hogy szándékosan nekiment az előzött járműnek.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, akit feldühített, hogy a bevásárlóközpont parkolójában 20 másodpercen belül nem nyílt fel a sorompó, ezért megrongálta azt.
Vádat emelt az ügyészség három fiatal ellen, akik egy győri szórakozóhely előtt vertek össze egy 21 éves fiatalembert.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfival szemben, aki bántalmazta az őt kórházba szállító mentőst, megrongálta a kórház egyik ablakát, hogy kiugorhasson azon, majd egy ajtót betörve távozott a kórházból.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a tizennégy éves lányt szexuálisan zaklató férfi büntetésének a helybenhagyását.