Táncparketté változott a Széchenyi tér
Immár 7. alkalommal rendezte meg éves, szabadtéri eseményét a Salsa Rumlik Győr.
Immár 7. alkalommal rendezte meg éves, szabadtéri eseményét a Salsa Rumlik Győr.
Kiválóan szerepeltek a győri Bro'n'sis tánciskola növendékei az IDO szervezet által rendezett Európa Bajnokságon Szkopjéban. A legnagyobb sikert Tóth Patrik érte el, aki az előkelő negyedik helyen végzett, a junior hip hop solo kategóriában.
Hétfő délelőtt elkezdődött a 17. Magyar Táncfesztivál és 7. Gyermek Táncfesztivál, valamint az először útjára indított Győri Balett Mini Fesztivál.
Három év kihagyás után ismét évzáró műsorra készülhet a Dance4you.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend városunkban is a capoeira, amely egy brazil tánc és harcművészeti mozgásforma. Az első látásra könnyed mozdulatok mögött hatalmas munka van, de az életérzés, ami ehhez a sporthoz társul semmihez sem hasonlítható - tartják a győri egyesület tagjai. Június 3-5 között mi is bepillantást nyerhetünk ebben a különleges világba, hiszen nyílt edzésekre, és látványos bemutatóra is várják az érdeklődőket.
Díjeső a Győri Balett háza táján. A Tánc Világnapja alkalmából minden évben megválasztják az adott évad legkiemelkedőbb művészeit a szakemberek.
Napsütéses, szép tavaszi időben, kiváló hangulatban telt a rendezvény.
A rendezvényen a "Szenior örömtánc Zsuzsival" táncosai táncolnak, de beállhat közéjük bárki kipróbálni, akinek kedve van hozzá.