Világhírű amerikai társulat produkciója városunkban

Győri üvegfalon ropják a táncot

Győr+
2022.05.06. 07:30

A BANDALOOP művészei táncoltak már hipermodern felhőkarcolók tükörsima üvegfelületein, ódon várfalakon, hatalmas hídpilléreken, de mutattak be koreográfiát több mint 900 méter magasan a Yosemite Nemzeti Park gránitfalain, a kínai Tianmen-hegységben, a Himalája indiai csúcsain, sőt az olasz Dolomitokban is.

Thomas Cavanagh, a társulat igazgatója így foglalta össze a kezdeteket:„Alapítónk, Amelia Rudolph fejéből pattant ki az ötlet. Az volt a víziója, hogy a mászó- és függőtechnikákat ötvözzük a tánc, a mozdulatok szépségével. A félelem és a saját félelmekkel való megküzdés szerves része volt a társulat fejlődésének. Amikor új emberek csatlakoztak hozzánk, megtanítottuk nekik a módszert, hogyan tiszteljék a félelmüket és használják jól a tudásukat, tapasztalataikat.”

A társulat lenyűgöző produkcióit az elmúlt évtizedekben 22 országban több millió ember figyelte már lélegzet-visszafojtva, a hazai közönség Budapesten két ízben is megcsodálhatta őket néhány évvel ezelőtt, most Debrecen után Győrben alakítanak táncparketté egy-egy ismert épületet a Bartók Tavasz keretében.

„Kiváltságos helyzet, hogy a BANDALOOP tagjaiként olyan helyeken táncolhatunk, ahol más emberek sohasem. Ebben mindig benne van az új felfedezések izgalma. Mindez nagy fokú érzékenységet, játékosságot, türelmet és alaposságot kíván meg tőlünk” – fogalmazott Melecio Estrella művészeti vezető.

„Én már soha nem tudok úgy ránézni egy épület falára, hogy ne képzeljem oda egy produkciónkat. De úgy érzem, hogy ez mindenkire igaz, aki látott minket” – mondja Thomas Cavanagh, és várhatóan ez a hazai közönség esetében sem lesz másként.

Aki a csütörtöki produkcióról lemaradt, pénteken 18 órától megnézheti, hogyan perdül táncra a világhírű csapat a Czuczor Gergely utcai irodaház falán.

Előadók: Becca Dean, Rose Huey, Sarah Keeney, Samuel Melecio-Zambrano, Wailana Simcock, Jose Abad
Közreműködik: Chibueze Crouch – hang, Ben Juodvalkis – gitár

Zene: Ben Juodvalkis
Rigging: Brooke Anderson, Melecio James Estrella, Alföldi Dániel
Művészeti vezető: Melecio Estrella
Ügyvezető producer: Thomas Cavanagh

Galéria: MekliZ Fotóstúdió

Kapcsolódó témák: #Bandaloop | #Kultúra | #tánc |