Címke: támogatás
Hirdetés
Pécskai István 2023.06.08.

Háromszázezer forintos támogatás a siketeknek és nagyothallóknak

Dr. Dézsi Csaba András polgármester 300 ezer forintos támogatást adott a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének győri helyi szervezetének (SINOSZ). A SINOSZ mint közhasznú, országos érdekvédelmi szervezet a Magyarországon élő siket és nagyothalló emberek társadalmi integrációjának előmozdításáért tevékenykedik.

Győr+ 2023.05.17.

Csak egy kattintás, másnak azonban sokat jelent!

Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek. A NAV a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető.

Győr+ 2023.04.27.

Hétszázmillió forint jut az önkéntesek támogatására

A központi költségvetésben az elmúlt évekhez hasonlóan idén is hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forint az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillió pedig a mentőszervezetek fejlesztésére fordítható.

MTI 2023.04.18.

Fejlesztés a legkisebbeknek: bővítik az óvodát Gönyűn

Több mint 220 millió forintból bővítik az év végére a Győr-Moson-Sopron vármegyei Gönyűn a Kék Duna Óvoda és Bölcsőde épületét, ahol további ötven óvodáskorú gyermeket helyezhetnek majd el. A beruházás a Széchenyi Terv Plusz program részként valósul meg.

Győr+ 2023.03.28.

Egyedülálló karitatív aukció

Tizenegyedik alkalommal nyújt kezet egymásnak immár 11 meghatározó győri és Győr környéki civil szervezet, és rendez jótékonysági gálaestet a Győri Filharmonikus Zenekarral és az ország neves borászaival együtt a gyermekek álmainak megvalósításáért.

Pécskai István 2023.03.23.

Ülést tartott a Sportügyi Tanácsadó Testület

Ismét ülést tartott a városházán a győri Sportügyi Tanácsadó Testület, amelynek létrehozását 2021 nyarán dr. Dézsi Csaba András polgármester kezdeményezte. Az ülést Radnóti Ákos sportért is felelős alpolgármester vezette.

Pécskai István 2023.03.17.

Kiemelt sporttámogatás: 325 milliót kapnak a győriek

Minden eddiginél magasabb összeget fordít a magyar állam a sportegyesületek támogatására ebben az esztendőben. A szakszövetségek a tavalyi 11,8 milliárd helyett 14,5 milliárd forintnyi támogatásra számíthatnak idén. Nemcsak Budapest, hanem a sikeres vidéki városok is jól járnak a pluszforrással. A három legjobb győri egyesület összesen 325 millió forintot kap. A részletekről Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke és Győr polgármestere, dr. Dézsi Csaba András számolt be pénteken a városházán.

Mireider Máté 2023.03.16.

Újabb támogatás a teljes foglakoztatottság megtartása érdekében

A Kormány a háború és a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében, ezért újabb 1 milliárd forintot biztosít a mobilitás segítésére. Így idén is elérhető lesz az utazási- és lakhatási támogatás, valamint a közfoglalkoztatásból a versenyszférába program.

Hirdetés