Rózsi legnagyobb dalai, szerintünk
Ahogy azt korábban megírtuk, Demjén Ferenc, mindenki Rózsija ma ünnepli 75. születésnapját. Ebből az alkalomból és az iránta érzett tiszteltből összeszedtük, nekünk melyek a kedvenc dalok tőle.
Ahogy azt korábban megírtuk, Demjén Ferenc, mindenki Rózsija ma ünnepli 75. születésnapját. Ebből az alkalomból és az iránta érzett tiszteltből összeszedtük, nekünk melyek a kedvenc dalok tőle.
A magyar könnyűzene egyik ikonikus alakja Demjén Ferenc idén, december 21-én ünnepli 75. születésnapját. Sokszínű, kreatív és termékeny előadó, aki a Kossuth-díjat is magánénak tudhatja. Kikerülhetetlen nagyság, akit a jó Isten éltessen még nagyon sokáig!
Sebtapasz címmel jelent meg Fehérvári Gábor Alfréd legújabb dala. A több mint egy év kihagyás után publikált új zenéhez egy különleges videoklipet is készített A Dal 2016 győztese és azóta műsorvezetője. Freddie szeretné, ha a Sebtapasz legalább akkora támasza lenne a közönségnek, mint amilyen gyógyírt neki jelentett a zene élete legnehezebb pillanataiban.
Adventre készülnek Győrben is, már építik a jégpályát és az óriáskereket a Dunakapu téren. Tavaly a jégpálya hiába készült el, ugyanis a koronavírus járvány miatt használni már nem lehetett. Idén november 26-án pénteken gyúlnak fel a belvárosi fények, ekkor nyílik a korcsolyapálya is, ahol lehet majd siklani, a jégrevüben gyönyörködni.
Ismét ingyenes nagykoncert volt a Dunakapu téren. Ezúttal az elmúlt évek egyik legfontosabb könnyűzenei formációja, a pécsi Halott Pénz jött Győrbe.
A hallgatói tereknek és az ott tartott rendezvényeknek valódi közösségépítő szerepük van, melyek a felsőoktatási intézmény arculatát is meghatározzák. Nemzetközi példák mintájára a Széchenyi István Egyetem és jogelőd intézményének hallgatói közösségei hosszú ideje üzemeltetnek olyan népszerű klubokat, amelyek nem csak az egyetemi polgároknak nyújtanak alternatívát a kikapcsolódára.
Bizonyára sokunkkal előfordult már, hogy a hétvégi buli után kínkeserves volt a reggeli ébredés. A legjobb recept a másnaposság megelőzésére, ha nem rúgunk be. Ennek ellenére léteznek praktikák arra az esetre, ha olykor-olykor felöntünk a garatra és nem akarunk másnap macskajajtól szenvedni.
Rengetegen gyülekeztek már kora délután a Bercsényi ligetben, ahol egy családi nap keretein belül kicsik és nagyok is megtalálhatták a számításaikat. Babgulyás, lángos, vattacukor és popcorn is várta az ide látogatókat. Több légvárat is felfújtak, ahol mindenki kedvére ugrálhatott.
A korona kapta a legjobb drámai sorozat, a Ted Lasso a legjobb vígjátéksorozat, A vezércsel pedig a legjobb mini- vagy antológiasorozat díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 73. Emmy-gálán.
Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 11-12 között a Győri Nép- és Világzenei Fesztivált Győrben. A nyitónap kiválóan sikerült, ma következik a folytatás!