Egyetem és középiskolák: egységben az erő
Győr oktatása akkor lehet sikeres, ha annak szereplői együtt, közösen teszik azzá. Erről beszélt a Széchenyi István Egyetem rektora azon az egyeztetésen, ahol iskolai vezetőkkel találkozott.
Győr oktatása akkor lehet sikeres, ha annak szereplői együtt, közösen teszik azzá. Erről beszélt a Széchenyi István Egyetem rektora azon az egyeztetésen, ahol iskolai vezetőkkel találkozott.
Miután pár napja az egyetemi lelkész összeadta őket, a győri campuson volt az esküvői fotózás. Az előtt a tanterem előtt például, ahol először találkozott kilenc éve a tekintetük. A Széchenyi István Egyetem örökre összekötötte Kata és Gábor, a „kermark” és mechatronika szakos egykori hallgatók életét. Kimondatott házassági esküjükben. Mi pedig, azon túl, hogy szívből gratulálunk az ifjú párnak, örömmel vetjük papírra a történetüket.
A kutatók éjszakája programsorozathoz kötődően a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszéke is bekapcsolódott a turizmus világnapjának programsorozatába. „Amikor nem dolgozik apu és anyu, együtt elutazunk valahová, megnézünk szép tájakat, jól érezzük magunkat, és izgalmas dolgokat csinálhatunk” – fogalmazták meg általános iskolás diákok a tanszék állomásánál, hogy mit is gondolnak a turizmusról.
A Széchenyi-szobor avatóünnepségén, az Akadémiai Napon a Széchenyi Társaság vezetőit is köszönthette a Széchenyi István Egyetem. Az ünnepséget követően a vendégeket, Szemereki Zoltán és Kőrösiné dr. Merkl Hilda elnökségi tagokat dr. Filep Bálint kancellár tájékoztatta az egyetem eredményeiről és terveiről, a szoboravatás történetéről, az együttműködés lehetőségeiről.
A Széchenyi István Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja augusztus 31-én érkezett a következő mérföldkövéhez.
A Dél-afrikai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Pieter Vermeulen tett látogatást a napokban a Széchenyi István Egyetemen. Találkozott az egyetem vezetőivel és beszélgetett az itt tanuló dél-afrikai diákokkal is. Meggyőző volt számára a győri egyetemi modell, ami az iparral alkotott gyümölcsöző szimbiózisban és a hallgatók gyakorlatorientált képzésében, a piacképes diplomákban nyilvánul meg.
A B33-as Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Bajnokságban ezüstérmesek lettek, a portugáliai Portóban rendezett egyetemi Európa-bajnokságon pedig az előkelő hatodik helyezést szerezték meg. 5x5-ben az egyetem történetében először jutottak be az országos négyes döntőbe a lányok.
Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg az elmúlt héten a nemzetközi alkotóhetet magyar és külföldi építészképzések hallgatóinak részvételével a Széchenyi István Egyetemen. Tucatnyi installáció valósult meg, egy-egy szép metaforaként arra, hogyan lehetne bekapcsolni a város vérkeringésébe a Győri Keksz „Kocka”-ként ismert, mementóként fennmaradt, emeletes raktárépületét, ami az egyetem új Science parkjának kaputornya is lehet a közeljövőben.
A Széchenyi István Egyetem segítő kezet nyújt azoknak a felvételi előtt álló középiskolásoknak, akiknek még nincs B2 komplex nyelvvizsgájuk, és a Széchenyi Egyetemen szeretnék folytatni a tanulmányaikat. Angol és német nyelvből indít számukra tanfolyamokat, és mindazoknak, akik 2020 szeptemberében aktívan megkezdik tanulmányaikat az egyetemen, egyénre szabottan visszatéríti a tanfolyam árát. Kihagyhatatlan ajánlat, hangsúlyozzák az egyetem Idegen Nyelvi Oktatási Központjának és SZE-Lingua Nyelvi Szolgáltató Központjának vezetői.
Életének 59. évében elhunyt dr. Németh Lajos Attila tanszéki mérnök, a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Növénytudományi Tanszékének oktatója.