Elstartolt az idei SZEN: a Győr+ Rádió is a helyszínen!
Hosszú kihagyás után idén végre ismét dübörög a tavaszi félév legnagyobb egyetemi bulija.
Hosszú kihagyás után idén végre ismét dübörög a tavaszi félév legnagyobb egyetemi bulija.
Dr. Tóth Árpád elérte az ACCA nemzetközi pénzügyi-számviteli testület legmagasabb minősítését, az FCCA-státuszt, amelyet csak igazán kevesek tudhatnak magukénak hazánkban. A Széchenyi István Egyetem kutatója és oktatója megkeresésünkkor mégis szerényen nyilatkozott küzdelmes úton kiérdemelt rangjáról, s azon törekvéséről, mellyel a most kivívott elismeréssel is még további előrelépéshez segítené hozzá intézményét.
A világ egyik legrangosabb, nemzetközi világűrjoggal foglalkozó perbeszédversenyének európai fordulóján kitűnően teljesített a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának csapata. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a nemzetköziesítésre, a gyakorlatorientált oktatásra és a tehetséggondozásra, a karon a közeljövőben világűrjogi kurzus indítását is tervezik.
Hosszú kihagyás után idén végre ismét dübörög majd a tavaszi félév legnagyobb egyetemi bulija. 4 napon át tele lesz a város koncertekkel, változatos nappali és sport programokkal, amelyre nem csak egyetemistákat várnak.
A győri Széchenyi István Egyetem beruházásaival nagymértékben erősíti jelenlétét a zalaegerszegi ZalaZONE parkban – nyilatkozta dr. Háry András, a ZalaZONE Tudományos Park Kft. ügyvezető igazgatója. Ennek révén az intézmény kiterjeszti hatását a nyugat-magyarországi és a határon átnyúló régiókra is. Mindez a műszaki pályák iránt érdeklődő hallgatóknak is előnyös, akik nemcsak Győrben tanulhatnak a legmodernebb környezetben, hanem kihasználhatják a ZalaZONE nyújtotta egyedülálló lehetőségeket is.
Az Alumni Talk podcast legújabb epizódjában a Széchenyi István Egyetem innovációösztönző tevékenységéről, startup programjairól, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karról, illetve képzései kapcsán a turizmus és a szállodaipar aktuális kihívásairól hallhatunk. A meghívott vendégek: Vlasits Gergely szállodaigazgató és dr. Dőry Tibor tanszékvezető egyetemi docens.
A könyvek újrahasznosítását és az olvasást népszerűsíti a hallgatók körében a Széchenyi István Egyetem győri kampuszán múlt héten telepített installáció. A Bookline Lapozó elnevezésű könyvcserepontja olyan könyveket kínál a fiataloknak, amiket mások már elolvastak és amik új gazdáikat keresik.
Első alkalommal rendezték meg a hallgatói versenycsapatok partneri napját a győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának szervezésében és támogatásával az intézmény Menedzsment Campusán. A kapcsolatépítő eseményen egyedi fejlesztéseikkel mutatkoztak be a csapatok.
Látványos fázisához érkezett az egykori kekszgyári kocka átépítése. Az épület a jövőben az egyetem Tudományos és Innovációs Parkjaként funkcionál majd. Hat szinten, több mint 4000 négyzetméteren lesz hely, többek között az egyetem új design képzéseinek is.
Megtelt a terem érdeklődőkkel, amikor bemutatták az Európában is egyedülálló, legújabb mobilitásösztönző programot a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak a Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (Regional University Network-European University – RUN-EU) projekt győri rendezvényeinek egyik programpontjaként.