Közlekedési balesetekről szóló felhívások
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik az említett közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik az említett közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves férfi ellen, aki Győrben hét parkoló járművet rongált meg, felgyújtott és megrongált tíz hulladékgyűjtő konténert, valamint Ausztriában egy vasúti kocsi üléseit gyújtotta fel.
A határ menti térségben ingázók számára kedvező döntés született.
Újabb baleset történt! Ezúttal két személyautó ütközött a 83-as főút Győrön áthaladó városi szakaszán, Pápai úti kereszteződésében.
A járőrök igazoltatták a sofőrt, és autójában különféle csomagolásban kábítószergyanús anyagokra bukkantak.
Megtalálták és visszaadták tulajdonosának ez ellopott kerékpárt a beledi rendőrök.
Leállt a légzése egy 83 éves asszonynak, de az időben megkezdett elsősegély eredményre vezetett.
Június közepe után most először tartott újra online tájékoztatót az Operatív Törzs, amely szombaton fél 1 után kezdődött.
A győri nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetésével gyanúsítanak két banai férfit.
Az elmúlt néhány napban több motoros baleset is történt a megye útjain.