Rendőrség

Életet mentett a győrladaméri rendőr

Illusztráció: Győr+ Archívum
police.hu
2020.09.19. 15:58

Leállt a légzése egy 83 éves asszonynak, de az időben megkezdett elsősegély eredményre vezetett.

Győrladaméron élő idős asszony hozzátartozói kértek rendőri segítséget szeptember 19-én 10 óra körül, mivel a krónikus betegségekben szenvedő hölgy lakásába – a belülről bezárt biztonsági ajtón keresztül – nem tudtak bejutni. A helyszínre érkező Németh Kálmán rendőr főtörzsőrmester – a Győri Rendőrkapitányság körzeti megbízottja – az ablakon lévő redőnyt feltolva észlelte, hogy a beteg magatehetetlenül fekszik az ágyában.

Nyilvánvalóan haladéktalan segítségre volt szükség, ezért az egyenruhás az egyik ablak üvegét a rendőrbotja segítségével betörte és bemászott a lakásba. A 83 éves asszony addigra már eszméletét vesztette, majd néhány másodperc múlva a légzése is leállt. A rendőr azonnal szabaddá tette a magatehetetlen nő légútjait, majd megkezdte az elsősegélynyújtást, amelynek eredményeként a beteg kisvártatva újra elkezdett lélegezni.

A főtörzsőrmester a mentők kiérkezéséig – további segítségnyújtásra készen – figyelemmel kísérte az asszony állapotát, majd a mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársainak további ellátásra átadta a beteget.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |