Koronavírus

Ismét tájékoztat az Operatív Törzs

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2020.09.19. 12:49

Június közepe után most először tartott újra online tájékoztatót az Operatív Törzs, amely szombaton fél 1 után kezdődött.

Gál Kristóf rendőr alezredes,  az ORKF szóvivője köszöntötte a tájékoztató követőit, és elmondta, hogy három hónap után tértnek vissza a sajtótájékoztatók. A szót Lakatos Tibor rendőr dandártábornoknak, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőjének adta át, aki elmondta: az törzset január 31-én hozták létre, az ügyeleti központ pedig február 25-e óta működik. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időben sem pihentek, folyamatosan dolgoztak kollégáival.

Kiemelte, a rendőrség végig kiemelt munkát végzett és végez most is, tehát nem csak a veszélyhelyzet idején, hanem a járványügyi készültség során is helyt álltak. Részt vesznek a visszaállított határ-ellenőrzésben, illetve továbbra is végzik a hatósági karatéban lévők szabálykövetésének ellenőrzését. Elmondta: eddig 56 ezer esetben végeztek online ellenőrzést, s több mint 1 millió esetben személyesen is meggyőződtek kollégái az előírások betartásáról.

Hangsúlyozta: a rendőrség továbbra is készen áll a járványhelyzet kezelésére és a továbbterjedés megakadályozására.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azzal kezdte, hogy már a nyáron is tudták: nem ért véget a járvány, s látható, az egész világon jelen van. Mindenhol nő a fertőzöttek száma, Magyarországon az elmúlt 5 napban végig 1000 fő közelében járt az új megbetegedések száma. Ez várható volt, hiszen a pandémia velejárója, ahogy a második hullám jelentkezése is. hogy a vírus újra terjed az egész világon.

Felidézte, hogy tavasszal megállt körülöttünk az élet, de mára már más a járvány kezelésének módja. Az elmúlt időszakban rengeteg információt szereztek a vírusról, sokat tapasztaltak, ezeket pedig a védekezés kidolgozásában felhasználják.

Az országos tisztifőorvos azt is hangsúlyozta, a második hullámban jellemzően a fiatalok érintettek, a 20-29 éves korosztály a leginkább érintett a pozitív esetek számát nézve. Náluk többnyire enyhe tünetekkel, pár nap alatt lezajlik a betegség, vagy éppen tünet nélkül zajlik le. Hangsúlyozta azonban, hogy a veszély továbbra is abban rejlik, hogy a vírust tovább tudják adni a legveszélyeztetettebb időseknek és krónikus betegeknek.  

„A második hullám során alkalmazott védekezés célja most a mindennapi élet biztonságos megélése. Nem szabad megbénítani az országot, de garantálni kell a biztonságot.” – emelte ki Müller Cecília, majd hozzátette, a fertőzöttek átlagos életkora a teljes időszakot tekintve 41 év, de az utolsó 10 napot figyelembe véve 35 év.

Egyértelmű, hogy a vírus most a fiatalok körében terjed.

Szeptember 21-től már egyre több helyen kötelező a maszk viselése, többek között moziban, színházban, , ügyfélszolgálatokon, plázákban. Eddig sálat vagy kendőt is lehetett használni, de hétfőtől csak a maszkot fogadják el, azt is akkor, ha helyesen viselik: tehát az orrot és a szájat is el kell takarni, mert még mindig cseppfertőzéssel terjed leginkább a vírus.

Müller Cecília fegyelmezettséget, a szabályok betartását kérte. Emlékeztetett, szankciók is vannak. akinek pedig tünetei vannak, ne menjen közösségbe – tette hozzá.

Lényeges változás hétfőtől továbbá, hogy a szórakozóhelyeknek és a vendéglátóhelyeknek 23 órakor be kell zárniuk. Ezzel a rendelkezéssel is a vírus terjedésének lassulását próbálják elérni.

Október 1-től az iskolába belépő tanároknak és diákoknak is kötelező a testhőmérséklet ellenőrzés!

A tisztifőorvos arra is kitért, fontos, hogy minél többen oltassák be magukat influenza ellen, ugyanis így könnyebb kizárni, hogy ki influenzás, és ki koronavírusos. Október második felétől lesznek elérhetőek az oltások, azt mindenki térintésmentesen megkapja. A hozzájutásról elmondta, hogy mindenkinek a háziorvosánál, telefonon kell jelentkezni az oltóanyagért, s a továbbiakat is telefonon tudják leegyeztetni.

Müller Cecília újságírói kérdésre elmondta, hogy minden személyi és tárgyi feltétel adott az ellátáshoz. Eloszlatta azokat a kételyeket is, hogy megfelelő számú ágy és lélegezgető gép. Arra is kitért, ha a kapacitások csökkenését tapasztalnák, akkor újabb intézményeket jelölnének ki a betegek fogadására. A tisztifőorvos az egészségügyben dolgozó kollégáinak is köszönetet mondott a türelmükért, fegyelmezettségükért és szakértelmükért. Hangsúlyozta: mindenkire szükség van, mert „a második hullám felmenő szakaszában vagyunk.” Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók 5 százaléka betegedett meg az eddigiek során.

A 10 napra csökkent a hatósági karanténról elmondta, hogy figyelembe vették a külföldi példákat és a tapasztalatokat, majd az alapján határoztak így. Ennyi a vírus lappangási ideje.

Lakatos Tibor dandártábornok válaszolt arra a kérdésre, hogy miként szankcionálják a maszkhordára vonatkozó szabálytalanságokat: hétfőtől ellenőrizhetik és büntethetik azokat akik nem, vagy nem megfelelően viselik a maszkokat. Hangsúlyozta: továbbra is a figyelmeztetés, és nem a szankció a cél. Azt is elmondta, hogy a látogatási tilalom betartását nem ellenőrzi a rendőrség most sem, és soha nem is ellenőrizte. „Ezt az intézményvezetők ellenőrzik.” – tette hozzá a dandártábornok.

Kapcsolódó témák: #egészségügy | #koronavírus | #rendőrség |